A tábornok haragja

Goma – Üdvözlet az ördög üstjének pereméről.

A kép illusztráció.

A vulkánkitörés általában kaland- és katasztrófafilmek tetőpontján szokott bekövetkezni, a rendező utasítására. A nem várt, ám annál látványosabb esemény általában a jók megmenekülését, a rosszak büntetését hozza magával. Noha a kongói Goma lakói nem egy szuperprodukció szereplői, mégis úgy érezhetik, hogy naponta az égi rendező kifürkészhetetlen kegyétől függenek: a várostól alig tizennyolc kilométernyire emelkedik a Nyiragongo nevű tűzhányó, melynek csúcsán – mintegy 3500 méter magasságban – hatmillió köbméternyi láva fortyog.

A bbc.com beszámolója szerint

ez Afrika legnagyobb, legveszélyesebb tűztava:

csaknem ezer Celsius-fokos hőt bocsát ki magából, és olykor tíz méter magasra szökő sugarak csapnak föl belőle. A környékbeliek úgy nevezik a hegyet: Nyiragongo tábornok, a tetején bugyborékoló tó pedig az ördög üstjeként szerepel a cikkekben és egyéb híradásokban. Nem is ok nélkül: a vulkánhoz fűződő helyi hiedelmekben és legendákban gyakran szerepelnek ártó szándékú, természetfeletti lények. Egyes elképzelések szerint a Nyiragongo a pokol démonainak lakhelye, a bűnös lelkek a hegy belsejében szenvednek az idők végezetéig. A lávató tehát nem más, mint az alvilágba vezető lejárat. Más vélekedés szerint a tűzhányó akkor lövell lávát, amikor a szellemek felbőszülnek, ám az emberek különféle ajándékokkal és felajánlásokkal lecsillapíthatják őket. (A korábbi századokban a környékbeliek állítólag zsenge korú, érintetlen leányokat hajítottak a kráterbe, hogy elnyerjék a túlvilági lények jóindulatát, de lehet, hogy ez csak szóbeszéd.)

A kép illusztráció. Fotó: Pexels

A hegy mindenesetre kétszer mérgelte meg magát az utóbbi fél évszázadban: 1977-ben csaknem hetven környékbeli veszítette az életét, 2002-ben viszont kimondottan Gomára zúdult a perzselő folyam csaknem száz áldozatot követelve. A város tizenöt százaléka szénné és hamuvá lett, ezrek váltak otthontalanná. És mert a Nyiragongo a világ legaktívabb vulkánja, szakértők szerint biztosra vehető, hogy előbb-utóbb ismét a felszínre okádja gyomrának tartalmát – a kérdés csupán az, hogy mikor. Ám mert egy-egy kitörés akár minden figyelmeztető jel vagy árulkodó előtevékenység nélkül is bekövetkezhet, ezt lehetetlen pontosan megmondani.

Bár Goma lakói tartanak a tűzhányótól, egy egymilliós nagyváros élete nem állhat meg.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a kihűlt láva 2002 óta – szó szerint és képletesen is – beépült a település mindennapjaiba: a lakók az újra felhúzott házak kialakításához használták fel, de arra is volt példa, hogy ékszereket faragtak belőle. De ami ennél is árulkodóbb: a helyiek is részt vesznek a Nyiragongo felé tartó idegenforgalom kiszolgálásában. A tűzhányó ugyanis – az általa jelentett halálos fenyegetés ellenére (vagy talán épp azért) – olyannyira vonzza a kutatókat, a különféle forgatócsoportokat és az egyéb látogatókat, hogy az utóbbi években az ország egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságává vált.

Mivel a Kongói Demokratikus Köztársaság számos belső nehézséggel küzd (etnikai konfliktusok, polgárháborús viszonyok, a csak informális módon működő elnöki hatalom elleni lázadás esélye), a túrák nem az ország belsejéből indulnak, hanem a közeli Ruandából, ahonnan néhány órányi autózással elérhető a kongói határ és a közelében magasodó Nyiragongo.

A felfelé indulóknak csoportban kell megtenniük a csúcsra vezető, hatórás utat, fegyveres őrök – a vulkán körül elterülő Virunga Nemzeti Park munkatársai – kíséretében. A környéket dúló, a helyieket terrorizáló félkatonai csoportok ugyanis a hegyre induló karavánokat sem kímélik. Tavaly a nemzeti park 14 munkatársa és további négy polgári személy veszítette életét a kialakult lövöldözésben. Úgyhogy távolról sem „a tábornok haragja” a gomaiak egyetlen gondja.