Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a kihűlt láva 2002 óta – szó szerint és képletesen is – beépült a település mindennapjaiba: a lakók az újra felhúzott házak kialakításához használták fel, de arra is volt példa, hogy ékszereket faragtak belőle. De ami ennél is árulkodóbb: a helyiek is részt vesznek a Nyiragongo felé tartó idegenforgalom kiszolgálásában. A tűzhányó ugyanis – az általa jelentett halálos fenyegetés ellenére (vagy talán épp azért) – olyannyira vonzza a kutatókat, a különféle forgatócsoportokat és az egyéb látogatókat, hogy az utóbbi években az ország egyik legnépszerűbb turisztikai látványosságává vált.
Mivel a Kongói Demokratikus Köztársaság számos belső nehézséggel küzd (etnikai konfliktusok, polgárháborús viszonyok, a csak informális módon működő elnöki hatalom elleni lázadás esélye), a túrák nem az ország belsejéből indulnak, hanem a közeli Ruandából, ahonnan néhány órányi autózással elérhető a kongói határ és a közelében magasodó Nyiragongo.
A felfelé indulóknak csoportban kell megtenniük a csúcsra vezető, hatórás utat, fegyveres őrök – a vulkán körül elterülő Virunga Nemzeti Park munkatársai – kíséretében. A környéket dúló, a helyieket terrorizáló félkatonai csoportok ugyanis a hegyre induló karavánokat sem kímélik. Tavaly a nemzeti park 14 munkatársa és további négy polgári személy veszítette életét a kialakult lövöldözésben. Úgyhogy távolról sem „a tábornok haragja” a gomaiak egyetlen gondja.
