Úgyis mindegy?

A koronavírus harmadik hulláma mindenkit megvisel, az embereknek elegük van a korlátozásokból. Világszerte tüntetnek az újranyitásért, de a maszkhasználat és a távolságtartás elmarad. Az interneten vírustagadók és oltásellenesek kampányolnak, és az orvosok egyre több beteg életéért küzdenek. Hol a szabadságjogok határa, ha emberéletek forognak kockán?

Nővér vizsgálja egy Coviddal fertőzött újszülött életjeleit a mexikói Toluca kórházában. „Az emberben van valamilyen hárítás, hogy ő nem lesz beteg” Fotó: Luis Cortes Forrás: Reuters

Egy óbudai nyugdíjasházban vagyunk. Ezeket a házakat ugyanúgy érinti a gondozóintézményekre vonatkozó vasszigor, mint az ápolóotthonokat: ha veszély van, se ki, se be, ha pedig fertőzötteket találnak, lakat alatt maradnak két hétig – no persze csak képletesen, a lakók intelligenciájára és empátiájára van bízva, hogy megszegik-e a szabályokat. Erzsi néni nyolcvanvalahány éves, Covid-pozitív, mégis folyamatosan kisurran a lakásából sétálni a kertbe, az utcára, de még a boltba is elmerészkedik. A nővérek jóformán tehetetlenek, mint mondja, őt nem érdekli. Elege van. Ahogy elegük van az este nyolc után kutyát sétáltatóknak is, mindennap maszk nélkül megy a bandázás a Duna-parton és a futtatókban, hiszen úgysem látja senki. A belvárosban a klubélet megszűnésével a húszas-harmincas korosztály visszaszokott a retró házibulizásba. Az alkalom lehet szülinap vagy egyszerűen péntek este: távolságtartás persze nincs, az egyetlen aranyszabály az, hogy posztolni róla csak utólag, a képeken pedig ne szerepeljen egyszerre túl sok ember, és ne csapjanak akkora zajt, hogy a szomszédok rendőrt hívjanak. Egy „koronapartikon” edződött baráti társaság esetében például az sem volt kérdés, hogy amikor a házaspár harmadik babája megszületett, meghívják az egész csapatot, hogy az apró nappaliban sör, vodka és csipsz társaságában begyűjtsék a gratulációkat a család bővüléséhez.

Mindannyian ismerjük a típust, aki csak a boltok bejáratánál vesz maszkot (sokszor azt is csak tessék-lássék), akinek esze ágában sincs távolságot tartani, és akinek minden korlátozó szabályozásra az a válasza, hogy neki jogai vannak. Joga a szabadság. A döntés, hogy mit tesz. És ő úgy dönt, a szabályozás értelmetlen.

Az ENSZ által 1948-ban elfogadott Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 3. cikke kimondja, hogy „minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz”. Egyik jog sem létezhet a másik nélkül, mivel biztonság hiányában aligha beszélhetünk szabadságról. Luke Zaphir, a Queensland Egyetem kutatója szerint ezért a jelenlegi járványügyi szabályok tagadása a képmutatás megtestesülése. Az ilyen emberek könnyen fogadnak el kettős mércéket, nem okoz nekik gondot mondani valamit, és azzal szöges ellentétben cselekedni, ami igazságtalanságokat eredményez, így rombolja a másik iránti bizalmat. Zaphir kutatása mutatja, hogy a diktátorok gyakran élnek a képmutatás eszközével: az ország „védelme” jegyében például tömeggyilkosságot hajtanak végre. A hétköznapi álszentek sem veszik figyelembe, hogy az ő szabad élethez való jogukkal együtt jár a felelősség, hogy mások is szabadon éljenek. Ez pedig a járványhelyzetben a korlátozások betartását feltételezi.

Claire Hooker, a Sydney-i Egyetem tanára szerint a korlátozások akár tömeges tagadása nem először fordul elő a történelemben, legutóbb hasonló eset a nyolcvanas években történt, amikor sokan nem hitték el a HIV terjedésének szabályait. Amikor pedig az ember mérges vagy fél valamitől – és egy pandémia tipikusan félelemkeltő jelenség –, akkor aktiválódik testünkben a „harcolási, menekülési és lefagyási” mechanizmus, amely kihat a kommunikációra. A védekező álláspont nemcsak az akaratlagos odafigyelés képességét befolyásolja negatívan, tehát azt, hogy mennyire vagyunk hajlandóak odafigyelni a másikra, hanem az információ befogadásának mennyiségét is. Ennek eredménye, hogy a téves előfeltételezések megingathatatlan hitté erősödnek, amelyet már nagyon nehéz megváltoztatni.

A folyamatot súlyosbítja, ha egy nehéz helyzet sokáig áll fenn. A Time magazin 2020 végén a valaha volt legnehezebb évnek nevezte a tavalyit. Ezzel sokan nem értenek egyet, hiszen a Föld háborúval, éhezéssel sújtott területeiről nézve a nyugati világban a távolságtartás miatt kialakult nehéz pszichés állapot szinte üdvösnek tűnik. Az emberek csoportjai tehát másképp reagálnak a Covid-helyzetre, ám Dúll Andrea, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Ember-Környezet Tranzakció Intézet igazgatója szerint a pszichológiai szabadság megkérdőjeleződése a japánoknál ugyanolyan igaz lehet, mint a svédeknél, sőt akár a busmanoknál is.

Alapvető emberi mechanizmusokról van szó, amelyekben azonban akadnak kulturális és társadalmi, információhozzáférési és -feldolgozási különbségek.

Nővér vizsgálja egy Coviddal fertőzött újszülött életjeleit a mexikói Toluca kórházában. „Az emberben van valamilyen hárítás, hogy ő nem lesz beteg”
Fotó: Reuters

Ausztráliában például tavaly novemberben eltörölték a kötelező maszkhasználatot, amelyet az idén bár ismét bevezettek, sokan mégis kevesebbet veszik fel a védőeszközöket, egyes szakértők szerint már nem hisznek feltétlenül a hatékonyságukban. Franciaországban az terjed, hogy a koronavírus-járvány koholmány, és rosszak az oltások, ezért egyre több a kihágás. A francia népléleknek része az ellenállás, ez az első hullám során abban nyilvánult meg, hogy aki csak tehette, a lezárás előtti utolsó napokban elutazott vidéki nyaralójába, és ott töltötte a karantént, ami már önmagában a rendelet megszegése volt.

Olaszország az első hullámban hírhedten azért került bajba, mert a városiak a lezárás bejelentésekor szétspricceltek az országban, egyik felük a tengerpartra, másik felük a hegyekbe ment a lezárás idejére, így az egész országban elterjesztették az addig csak városi kórt. A második és harmadik hullámban a rengeteg korábbi áldozat miatt már elővigyázatosabban viselkedtek a tömegek, ám akkor a szabályozás érthetetlensége, a színes zónák keverhetősége jelentett problémát. Lengyelország bár viszonylag fegyelmezett, a járványkezelési döntések ott sem mindig egyértelműek. Bizonyított kontaktszemélyeknek (akikről később ki is derült, hogy koronavírusosak) kellett többször busszal átutazniuk fél Varsón egy vizsgálatért. Jogi kiskapukat kihasználva pedig egy varsói kocsma a legnagyobb gyülekezési tilalom és étterembezárások között is üzemelhetett bizonyos ideig.

Angliában és Írországban a maszkhasználat okoz gondot: mivel csak ajánlott, a hordás attól függ, ki mennyire óvatos. A londoniak közül többen panaszkodnak, hogy sok járókelőt egyáltalán nem érdekel az elővigyázatosság – ellentétben Olaszországgal, ahol a nagyobb biztonság miatt már nem lehet textilmaszkot, csak orvosit hordani. A németek és az osztrákok alapvetően fegyelmezettek, de akik megkapták a védőoltást, gyakran viselkednek ugyanúgy, mint a járvány előtt, egyáltalán nem figyelve a találkozások veszélyeire.

Ráadásul minden országban nehéz helyzetben van számos gazdasági ágazat, amelyek képviselői fennmaradásuk érdekében szeretnének véget vetni a lezárásoknak, ezért az egyetlen ismert módszerhez, a tüntetésekhez nyúlnak. Floridától Hongkongig hallani időről időre tüntetésekről. Múlt vasárnap Berlinben gyűlt össze ezer ember az egészségügyi minisztérium előtt, és körülbelül háromszázan az Alexanderplatzon. Magyarországon szintén akadnak tüntetők. Hiába büntették másfél millió forintra a Le az Adók 75%-ával minipárt tüntetésszervezőit, március 15-én több néhány száz fős csoport is demonstrált a lezárások ellen, köztük a Mi Hazánk Mozgalom és a Le az Adók 75%-ával.

A hasonló események megszervezésére a közösségi média nyújt lehetőséget. Régóta ismert, hogy többek között a Facebook algoritmusai véleménybuborékban tartják a felhasználót, így akár egy érdeklődésből elolvasott kézmosásellenes cikk nyomán megjelenő negatív üzenetek is segíthetnek szkeptikussá tenni az embert. Tízmillió virológus országa lettünk, mindenki megszólal a témában, még a szakmán belül is olvasni védekezést megkérdőjelező megszólalásokat.

– A közösségi médiumok sokat tesznek az álhírek terjedése ellen, és nem végeznek rossz munkát – mondja Forgács Mariann, a Be Social­ digitális ügynökség társalapítója és társügyvezetője –, de le vannak maradva. A Facebook és a Twitter is szűr, de csak most jutottunk el odáig, hogy például minden egyes nem bizonyított, vakcinával kapcsolatos hírt törölni fognak, nem csak megjelölni, hogy az kétséges információ.

A probléma, hogy nem a vírushelyzet az egyetlen, amelyre a közösségi médiumoknak figyelniük kell. A világban számos esemény generál hír- és álhírmegosztást, amire mind reagálni kell. Az amerikai elnökválasztás például rengeteg erőforrást elvitt.

A Facebook új törlési metódusát egyes politikai platformok kétségesnek tartják, de épp a járványhelyzetben előnyös lehet, mivel gyakorlatilag a közösségi médiára szűkül a hírfogyasztásunk. A Be Social az első hullám során készített felmérést, hogy a vírushelyzet előtt a Facebook-használat legfontosabb kérdése az volt, mi történik ismerőseinkkel, és csak utána következett a hírfogyasztás, a lezárás alatt azonban megfordult a sorrend. Így juthatott el mindenkihez a Budapest lezárásáról szóló álhír is.

Budapesti életkép pandémia idején. Elszigetelt nemzedékek
Fotó: Szabad Föld/Kállai Márton

Baracsi Katalin internetjogász szerint a megtévesztő információk növelik a feszültséget, és rontják a hivatalos szervek elismertségét. Számos orvos nyilatkozott például, hogy a közösségi médiában megjelenő riogatások miatt ismerőseik rendre hívják őket, hogy vajon a magyar egészségügy meg tud-e birkózni a járvánnyal, ők pedig nem győzik megnyugtatni őket, hogy bár nagyon nehéz pszichés helyzetben vannak, hiszen szörnyű betegeket elveszteni, de az eszközeik megvannak, és mindent megtesznek a helyzet javításáért.

– A magyar társadalomban nagyon erős a bizalmatlanság minden hírrel szemben, és ez fellelhető abban is, hogy hiszünk-e az orvosoknak, az orvosok hisznek-e a szakembereknek – magyarázza Dávid Beáta, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos tanácsadója. – Az intézményi bizalmatlanság alacsony szintjének elképesztő hatása van, a társadalom szkepticizmusa nem könnyíti a helyzetet. Fontos lenne annak tudatosítása, hogy az átoltottsággal egymásnak is segítünk, de sajnos kicsi az összetartás a társadalomban. Mégis jellemzően stabilitás van, igazából élhető módon zajlanak a zárások, más országokkal összehasonlítva nagyobb a kiszámíthatóság. Igaz, a magyar társadalom sajátossága, hogy nem szeret kérni, segítségért a másikhoz fordulni, mert azt esetleg vissza kell adni.

A magyarokat a szakértők szerint nehéz az utcára vinni, csak nagyon elkeseredett helyzetben kezdünk nagy számban tüntetni. Ahol nagyobb az elkeseredés, vagy kevésbé egyértelműek a szabályok, ott könnyebben mennek az utcára az emberek. Március elején például óriási tömeg ünnepelte Glasgow-ban a Rangers bajnoki címét. A focicsapat tíz év szünet után nyerte meg ismét a skót bajnokságot. Nicola Sturgeon skót miniszterelnök ki is jelentette, hogy bár örül a csapat győzelmének, de elítéli a felelőtlen gyülekezést.

A rendőrség számos szurkolót pénzbírsággal sújtott, és 28-at letartóztatott.

– Ezek a reakciók elég természetesek – véli Dúll Andrea. – Alapvető mechanizmusaink kezdenek működni ilyenkor, mert ha az emberek látják egy adott folyamat végét, könnyebben alkalmazkodnak, fosztják meg magukat ideiglenesen a szabadságuktól. Jelen esetben azonban a szabadságmegfosztás pszichológiailag is értendő, és az emberek csak úgy adják fel a kontrollt, ha ellenőrizhetik, mikor lesz vége a kontrollvesztett helyzetnek. A hasonló viselkedések másik összetevője a pszichológiai ellenállás, hogy a nem választható alternatíva felértékelődik, mivel a döntési szabadság megkérdőjeleződik. Énünk stabilitásában, autonómiaérzésünk lélektani helyreállításában a tiltott gyümölcs segít.

– Az emberek nincsenek ilyen hosszú időre kalibrálva, és minél távolabb van időben vagy térben valami, annál kevésbé tudunk vele azonosulni – magyarázza Dávid Beáta. – Általában akkor érzékelhető egy jelenség, ha az legalább tíz százalékban fordul elő a társadalomban, azonban tavaly áprilisban még nagyon keveseknek volt az ismeretségi körükben megbetegedés. Most már sokaknak van, de az emberben van valamilyen hárítás, hogy ő nem lesz beteg. Minden társadalmi csoportban akadnak szabályszegők. Országos felmérések alapján elmondható, hogy 2020 áprilisára duplájára nőtt a társas izoláció aránya 2015-höz képest, az idősek és a fiatalok a két leginkább érintett korosztály. A legfiatalabbakat a baráti kapcsolataiktól és a számukra fontos találkozási helyektől fosztották meg, az idős embereket pedig a lakáson kívüli interakcióktól, tehát a szomszédasszonnyal, a boltban szembe jövő emberrel való beszélgetéstől vagy a szociális segítőktől. Nem csoda, hogy a fiatalok minden könnyítési szelepet kihasználnak, a legidősebbekben pedig felmerül, nekik úgyis mindegy. A harmincasok figyelnek leginkább oda tudatosan, és a negyvenes-ötvenes korosztályra nehezedik óriási teher – mondja el Dávid Beáta.

Forgács Mariann szerint is a hosszú ideje fennálló helyzet okozza a legnagyobb problémát, mivel az online kapcsolattartás összes lehetősége már szinte kimerült, kezdve a Zoomon való sörözéstől az online szabadulószobáig, így tapasztalható, hogy az emberek vágynak vissza a való életbe, amit azonban furcsa ördögi körként ismét megosztanak a közösségi médiában, mást is arra ösztökélve, hogy ő is fényképezkedjen a nyíló hóvirágokkal az Alcsúti Arborétumban, vagy kiránduljon Eplénybe, esetleg sétáljon a Normafánál. A cellainformációk alapján tudható, hogy bár lehet, a szelfi elkészülése közben éppen nincs a fényképezkedő közelében senki, de valójában a népszerű kirándulóhelyek tele vannak emberekkel. Nem véletlen, hogy Szentendre és Velence után Nagykovácsi polgármestere is arra kéri a kirándulókat, hogy ezekben a hetekben ne látogassanak a környékre, ahol nemcsak a rossz helyen hagyott autók okoznak gondot a közlekedésben, de félő, hogy a maszk nélkül kirándulók tovább terjesztik a kórt.

Fotó: Szabad Föld/Kállai Márton

A kérdés, mennyire sikerül hatni az emberek jóérzésére a fáradtság és a nehéz pszichés körülmények közepette. Olaszország pozitív példaként állhat más országok előtt, mert ott a hatalmas emberáldozat meghozta az eredményt, és az emberek sokkal jobban odafigyeltek az első hónapok után. Pszichológusok szerint a személyes tragédiák segítenek felkelteni az emberek társadalmi felelősségvállalását, ugyanakkor nem szabad lebecsülni a média hatását sem. A hatvanas években a vietnami háború volt az első gyakorlatilag élőben közvetített háború, amelynek nyomán az emberek megcsömörlöttek a folyamatosan látott véres képektől, és hétköznapi életüket valójában nem befolyásolták az események. A jelenlegi járvány ebben a tekintetben húsba vágóbb, de előfordulhat, hogy a folyamatosan hallott növekvő betegadatok inkább az ellenállás és az „úgyis mindegy” irányába hatnak. Mindegyik változatban ott a veszély, hogy akit hozzátartozóként érint a vírus, annak a gyász, az elveszettség érzése egyfajta második hullámként követi a betegséget (lásd erről cikkünket a 3. oldalon), ami még nehezebbé teszi a pszichés állapotot, kihatva a teljesítőképességre is. Dúll Andrea szerint az elbúcsúzás hiánya és a temetési korlátozások nem minden esetben dolgozhatók fel egyedül. Ilyenkor rokon tapasztalatokkal rendelkező közösségek képződhetnek online,­ illetve szakemberek is tartanak netes tanácsadást. De a lelkészekkel vagy barátokkal való beszélgetés is gyógyítója a traumának.

A jövőt illetően fontos, hogy ha az oltások nyomán sikerül túllépni a jelenlegi nehéz helyzeten, akkor traumatizált nemzedék felnövése kezdődik, amelynek tagjai számára felértékelődnek a személyes találkozások, és a kapcsolataik gyógyító erejűek lesznek. A Covid-válság szoros kapcsolatban áll a globális változásokkal, például a klímaváltozással, amelyre a fiatalok amúgy is érzékenyek. Így elképzelhető, hogy a szorongásoknak és a negatív élményeknek végső soron pozitív következményeik is lesznek: tanulunk a hibákból, és másképp kezdünk élni.