A Nagy építő

Ez az én álmom. Őrült terv – ilyen kritikusan fogalmazott Recep Tayyip Erdoğan saját elképzeléséről, amely új csatornával köti össze a Fekete-tengert a Márvány-tengerrel, párhuzamosan a Boszporusz szorossal. Hat híd ível majd át a csatorna felett, még június végén, az egyik alapkő letételén mondta ezt a török elnök. Törökországban a terv ilyen minősítésére számosan lelkesen bólogatnak, mondván, lehet ugyan őrültnek nevezni, de azért van benne rendszer.

Légi felvétel az isztambuli Boszporusz tengerszorosról. Már a Kreml sem ellenérdekelt Fotó: Anadolu Agency Forrás: Getty Images

Recep Tayyip Erdoğan sem fiatalodik, biztosan foglalkoztatja az, hogy miként marad majd fenn az emléke. A Nagy építő név különösen kedves neki. A közel húsz év alatt, amióta a hatalmat birtokolja, megváltozott Törökország képe, ezt még a mindenen fanyalgók sem tagadhatják. Szerte az országban autópályák, hidak, repülőterek, kikötők, impozáns toronyházak, új városrészek valósultak meg. Ha úgy emlékeznek rá, mint a Nagy építőre, amelyhez hozzá lehet tenni még a nemzettudat megerősítését is, valószínűleg nem utasítaná el a török államfő.

De még egy hatalmas építkezés vár rá: ez az isztambuli csatorna. A tervek szerint hat év múlva már nemcsak a Boszporusz szoroson lehet majd átjárni a Fekete-tengerről a Márvány-tengerre és vissza, hanem az új építésű, 45 kilométer hosszú csatornán is, amely Isztambul nyugati részén lesz hajózható. A 275 méter széles és átlagban 21 méter mély csatorna az elképzelések szerint sokkal biztonságosabb lesz. A tervek szerint két partján félmillió embert befogadó városrész emelkedik majd ki a földből.

Miért kell elkölteni ilyen rengeteg pénzt – a költségvetés jelenleg 15 milliárd dollárra rúg – arra, hogy egy újabb vízi átkelőt építsenek? A magyarázat kész: a Boszporusz nem bírja el a megnövekedett hajóforgalmat, amely még tovább nő. Jelenleg évente mintegy 45 ezer hajó közlekedik a szoroson át. Az előrejelzések szerint 2026-ban 56 ezer hajó fogja használni, s már manapság is várakozni kell a zsúfoltság miatt – sokszor több mint egy napot – arra, hogy a hatalmas vízi járművek engedélyt kapjanak az áthaladásra. Az isztambuli csatorna az átadását követő években vélhetően eléri a Boszporusz jelenlegi forgalmát, sőt tíz éven belül már hetvenezer körüli számban bíznak, míg a szoros forgalma bőven negyvenezer alá esik.

Ha ezek a számok valósak, akkor mi itt a baj? Az új csatornaépítést bírálók szerint az ilyen előrejelzések megbízhatatlanok. Példaként említik a második isztambuli repülőtér forgalmát, amely a koronavírus-járványtól eltekintve sem hozza a korábban becsült forgalmi adatokat. Lehet, majd jól benne leszünk a vízben ezzel is – mondják az örökké elégedetlenkedők. Erdoğan azt hangoztatja, hogy a török lakosságnak a csatorna nem okoz veszteséget, hiszen visszahozza a ráköltött dollármilliárdokat. Ugyanis, míg a Boszporuszon ingyen lehet átkelni, az isztambuli csatorna fizetős lesz.

Légi felvétel az isztambuli Boszporusz tengerszorosról. Már a Kreml sem ellenérdekelt
Fotó: Getty Images

Még márciusban admirálisok egy csoportja nyílt levelet tett közzé, amelyben kifejtették azon véleményüket, hogy az új csatornával Törökország kihátrál a svájci városban 1936-ban kötött montreux-i egyezmény hatálya alól, amely a kemalisták – a polgári erők – diplomáciájának egyik fő műve volt. Ez kimondja, hogy a nemzetközi kereskedelmi hajók ingyen használhatják a szorost, míg a hadihajóknak az áthaladáskor meg kell határozni egy időlimitet, ameddig a Fekete-tengeren tartózkodnak. Ez máig érvényes.

Az új csatornával megváltozik a helyzet, hiszen több mint 85 éve ki gondolt volna arra, hogy majd valaki kiás egy új vízi átkelőt. Ez már nem a Boszporusz, erre nem vonatkoznak a régi szabályok. Törökország a létesítménnyel tovább növeli geopolitikai súlyát, ugyanis a ravasz húzással ő határozhatja meg, ki és mennyiért mehet be a Fekete-tengerre. Az admirálisok levelére Erdoğan dührohamot kapott, és azonnal puccskísérletről beszélt. A haditengerészet tíz parancsnokát le is tartóztatták, köztük azt az admirálist, aki kidolgozta, hogy miként kell megjelennie Törökországnak a világtengereken.

Az ilyen nagy terveknek a történelem folyamán mindig voltak ellenzői. Évszázadok múlva meg mi, turisták tátott szájjal csodáljuk azokat. Így van ez Erdoğan fantazmagórikus elképzelésével is. Ám az elutasítók aránya különösen magas: a különböző közvélemény-kutatások szerint a török lakosság 50-60 százaléka ellenzi a terv megvalósítását. Ez a szám különösen nagy magában az ország gazdasági fővárosában, a 15 milliós megapoliszban, Isztambulban. Ekrem Imamoğlu, a város polgármestere szerint – aki ellenzéki létére megszerezte Erdoğan városának irányítását – „ez egy gyilkos terv, Isztambul elárulása, megölik ezzel a várost”.

Ezen a részen épül a harmadik isztambuli nemzetközi repülőtér is, és most csatornával is megterhelik a területet. A környezetvédők katasztrófát kiáltanak. A csatorna körüli munkálatokban parkok, tavak, erdők, mezőgazdasági területek, farmok fognak eltűnni, kétszázezer fa vár kivágásra, legalább tízezer hektár mezőgazdasági művelésbe bevont földterület szűnik majd meg. A környezetvédők tartanak a Márvány-tenger szennyeződésétől is. A Fekete-tenger rendkívül szennyezett, túl sós, és kevés oxigént tartalmaz a vize.

Az új kapcsolattal ez a víz keveredik a Márvány-tengerével, amelynek élettani hatása egyértelműen káros. De van itt más probléma is: a csatorna keresztülhalad két tavon, amelyek évszázadok óta szerepet játszanak Isztambul vízellátásában. A kutatók attól tartanak, hogy ezek sóssá válnak, és a nagy tankerek beszennyezik kőolajmaradványokkal. Véleményük szerint a hatalmas építési felfutás, amely a csatorna két partjára vár, sem szolgálja az ember és a természet harmonikus együttélését.

Ezek mind szerepet játszanak abban, hogy az isztambuliak többsége elutasítja a létesítményt, hiába fogadkozik maga az elnök, hogy az építés során mintaszerűen fogják megvédeni a környezetet. Az isztambuli polgármesternek, aki a csatorna egyik legnagyobb ellensége, meg amúgy sincs szava, ugyanis ez nem tartozik a hatáskörébe, ez nemzeti ügy. A külföldi ármánykodók és a hazai árulók összeesküvése ellenében is a csatorna úgyis megvalósul – ez a türelmüket elvesztő Erdoğan-hívők végső, leplezetlen véleménye. Árulkodó jel, hogy a jelenleg 15 milliárd dollárba kerülő csatorna – a végső összeget bőven húszmilliárd fölé helyezik a szakértők – finanszírozása sem megy simán. A négy legnagyobb török kereskedelmi bank finoman kihátrált az építkezés mögül. A dühös elnök ekkor fordult a külföldi pénzintézetek felé, amelyek egymás lábát taposva készen állnak az egész tervezet finanszírozására. Valószínűleg őket más szempontok vezérlik.

Az isztambuli csatornának eddig a legnagyobb ellenzője Oroszország volt. Moszkvát különösen zavarta, hogy a NATO hadihajói, ha valami történik a Fekete-tengeren, mint a brit fregatt esetében a napokban, sokkal gyorsabban a helyszínen tudnak lenni. Június végén a török és az orosz külügyminiszter tárgyalásán állítólag minden részletet tisztáztak, és a Kreml sem fekszik keresztbe az erdoğani tervek előtt. Ankara és az Egyesült Államok kapcsolatában a sok feszültség mellett a török diplomácia abban bízik, hogy ezt a létesítményt Washington díjazza. Törökország geo­politikai helyzetének ez kétségtelenül jót tesz, s ha behozza az árát, az még külön adomány. Egyedül a környezetvédőket kell meggyőznie az elnöknek, hogy aranybetűkkel vonuljon be a török történelemkönyvekbe.