Ravasz ember Aljakszandr Lukasenka, minden hájjal megkent belorusz földműves. Az elnök már a tavasz folyamán elkezdte ácsolni a csapdát, amelybe most az Európai Unió belesétált. Régóta bögyében volt ez a szervezet, amely az utóbbi időben inkább csak borsot tört az orra alá. Különösen a legutóbbi elnökválasztások után gyűlt meg a baja Brüsszellel, amely azt állította, hogy elcsalta ki tudja hányadik voksolását, csak hogy hatalmon maradhasson. Utána pedig a karhatalommal könyörtelenül leverte az ellenzék tiltakozását. Nyugatról kapott embargókat, kitiltásokat, elítélő határozatot annyit, hogy nem győzte a fejét kapkodni.
Ám ezt az időszakot is túlélte, mint megannyi mást 27 éves uralma alatt. Igaz, hogy a nemzetközi életben páriává vált, nyugati politikus a közelébe sem megy, ez azonban nem zavarja. A hetekben bebiztosította hátországát: Oroszországgal átfogó megállapodást kötött a közös állam alapjainak lerakásáról. Ez érinti a pénzügyek, az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem, a vámügyek kérdéseit, de a jogrendszer összehangolását, a tudományos tevékenységet is, sőt a hadügyek és a közös katonai doktrína kidolgozására is szolgál. Az integráció végén létrejön az orosz és fehérorosz föderáció, a két állam egyesül. Lukasenka biztonságban van, egy nagy medve barátságos ölelésének melegségét érzi.
A terv a migránsok toborzására, hogy megbosszulják az Európai Unió mesterkedéseit, már a közös állam formáinak kimunkálása előtt megszületett. A tavasz végén elterjedt a közel-keleti országokban, hogy Beloruszba ingyenvízumokat osztogatnak „turistalátogatásokra”, ahonnan csak egy ugrás az arabok vágyálma, hogy bejussanak az unióba. Irakban, Szíriában, Törökországban csak erre a célra egész „utazási irodák” alakultak, hogy eljuttassák Minszkbe a „turistákat”. A Belavia fehérorosz légitársaság, amelyet kitiltottak az európai légtérből, például Irakból közvetlen járatot indított Bagdadból, Bászrából, Szulejmánijjából és Erbilből a belorusz fővárosba. Erbil az iraki kurdok fővárosa, onnan tömegével érkeztek Beloruszba. Aztán, amikor az iraki hatóságok leállították ezeket a járatokat, akkor a turisták átszállással utaztak, amire lehetőségük nyílt Isztambulban, Damaszkuszban, Bejrútban vagy Dubajban. Idővel egyre többen kezdtek Afganisztánból, Egyiptomból, Pakisztánból, Szíriából, Jemenből, Iránból és Nigériából csatlakozni a „minszki városlátogatáshoz”. Még Kubából is érkeztek a közel-keleti átszállópontokra.
Az utazást szervező „cég” természetesen gondoskodott arról is, hogy egynapos minszki városnézés után a turistát elszállítsák arra a határszakaszra, ahol be akar lépni az Európai Unió területére. Ez lehetett taxival vagy tömegközlekedéssel. Minden az ártól függ, háromezer eurótól (mintegy egymillió forint) 12 ezer euróig (több mint négymillió forint) terjedt a tarifa. Ez függött a szolgáltatás nívójától. Például a prémium kategóriában, ha valaki megbeszélt helyen, megadott időpontban átlépte a belorusz–lengyel határt, akkor lengyel oldalon már taxi várt rá, és csak tankolni állt meg Németországig. Az, aki ilyen összeget meg tud kockáztatni arra, hogy meneküljön a „nyomor” elől, különösen a Közel-Keleten nem mondható szegénynek. A lengyel határ környékén most felgyülemlett migránstömeg nagy részének nem volt ilyen segítő átvezetője, ők magánalapon vágtak neki a minszki kalandnak.
A nyár elején két balti állam, Litvánia, Lettország határán próbálkoztak, ők szomszédosak Belorusszal, mert itt gyakorlatilag át lehetett sétálni a jobb világba. Aztán Lengyelország vált az első számú célponttá, mégiscsak közelebb van Németországhoz, a vágyak netovábbjához. Ekkor még a lengyelek sem őrizték árgus szemekkel a belorusz határt. Augusztusban a lengyel határőrség ezen a szakaszon 3500 illegális határátlépési kísérletről számolt be. Szeptemberben már hétezerről, és október első tíz napjában ugyanennyiről. A német határőrizeti szervek jelentése szerint augusztusban ötszáz fő, szeptemberben 1900 fő és októberben is ugyanennyi Beloruszból érkező kért Németországban menekültstátuszt. Azokat persze nem számolva, akik még nem kérvényezték a menekültpapírt, vagy egyszerűen továbbmentek Svédországba vagy Nagy-Britanniába.
A közel-keleti kalandozók körül kezd bezáródni a csapda. Sem a – Lengyelországon át – Németországba vezető autópálya nem járható, sem pedig a visszaút. Szemben a lengyel határőrök, hátuk mögött meg a belorusz hatóságok. Mintegy tízezren tartózkodhatnak Beloruszban, a helyi hatóságok szerint kétezren, a lengyelek szerint négyezren zsúfolódtak össze a határon a Kuźnica-Bruzgi átkelőnél. A hét elején Lukasenka felvetette, hogy ő hajlandó hazaszállítani őket, de ezt senki sem akarja. Miután Angela Merkel, a német ügyvezető kancellár felkérte az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint, hogy közvetítsen a menekültválságban, ő elvállalta a feladatot. Csak jó, ha van egy orosz barát a háznál, ő talán tud tenni valamit. Lengyelország biztos benne, hogy az egész válság mögött Oroszország áll, kesztyűbábként mozgatja Lukasenkát.
Egyes megfigyelők szerint jobbkor nem is jöhetett volna a varsói kormánynak ez a válság. Megmutathatja, hogy testével védi az Európai Uniót, miközben Brüsszel szankciókkal zsarolja a bírók függetlensége ürügyén, napi millió eurós bírságra kötelezi a lengyeleket. Európa külső határán ez a helytállás csak felnyitja a brüsszeliek szemét, hogy igazságtalanul ítélték meg az országot. A kormányzó jobboldali párt, a PiS népszerűsége az utóbbi időben elkezdett apadni. Most viszont a migránsválságban szinte az egész ország rokonszenvvel fogadja a kabinet határozott fellépését: az ostromlott várban egységre van szükség. A lengyelek szerint világosan látszik, hogy ki a rossz fiú a történetben: Putyin és Lukasenka, akik sakkfiguraként tologatják a migránsokat, így akarnak előnyhöz jutni.
Az Európai Unió pedig kitart politikája mellett, továbbra is szankciókkal sújtja Fehéroroszországot. Belelavírozta magát az emberi jogok kelepcéjébe, amely most az elvek és a gyakorlat összeegyeztethetetlensége miatt számos ember szenvedéséhez vezet. Előbb kellett volna gondolkodni, hogy a demokratikus jogok teli tüdőből való hangoztatása hova vezet. Nemcsak hogy az EU-nak hat évvel az első migránsválság után nincs kialakult bevándorláspolitikája, hanem sikeresen kizárta még a tárgyalás lehetőségét is a belorusz féllel. A hét elején kétéves szünet után Angela Merkel állt először szóba telefonon Lukasenkával, mondván, neki már nincs veszítenivalója. Ha fehérorosz szempontból nézzük: megtört a jég, az EU egyik volt nagyágyúja állt le velük alkudni. Majd jönnek a többiek is, különösen, ha beáll a fagy. Jó úton járnak, csak így tovább – ez a célja Lukasenka rendszerének, hogy az EU először elfogadja tárgyaló félnek, majd függessze fel az ellene hozott szankciókat. Ez hosszú játszmának ígérkezik.
Borítókép: Lengyel határ (Fotó: Pósa Tibor)
