Jovián művészete minden korszakában képes emóciókat, gondolatokat ébreszteni a nézőben. A Maremma, az Erdő és a Láncok képciklusából kibontakozó Bontások sorozatába, ahol fotórealista módon ábrázolja a bontás alatt lévő épületek törmelékhalmazait, nagyon sok mindent beleláthatunk, akár az egykori romániai falurombolással szembeni politikai aktivizmust is, hiszen – mint Zuh Deodáth fogalmaz – „Az is nyilvánvaló, hogy ezek a művek reflektálnak, vagy legalább regisztráltak valamit a korabeli társadalom jelenségeiből.” Szerintem viszont ne keressünk Jovián művészetében ennyire direkt utalásokat, mert jellemzően nincsenek. Feszültséggel teli képei sokkal inkább érzésekről, sorsokról szólnak. Ez leginkább hiperrealista módon ábrázolt emberalakjainál válik egyértelművé: a visszatérően magzati pózban álmodó, kiszolgáltatott, elgyötört vagy éppen eszményien szép emberi testeknél, önarcképeinél és fölényes festészeti technikáját megcsillantó, Szép kortársaim címet viselő portrésorozatánál. Miként ars poeticáját megfogalmazza: „A magam által elképzelt igazságot szeretném megfesteni. […] Ez a saját életemről szól, meg arról a kényszerről, hogy festeni kell. Istenigazából mindegy, hogy mit, de festeni.”
(Zuh Deodáth: Jovián. MMA Kiadó, Budapest, 2021, 318 oldal. Ára: 7800 forint)
Borítókép: Zuh Deodáth (Fotó: Képernyőfotó/Pannon Egyetem/egyetemunk.com)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!