Kierjedt az idei must, lefejtettük, de finom seprűn hagyva, hogy kierjedjen még a maradék cukra is.
Még nem teljesen újbor, a kései murci emlékét hordozza; de már kevés benne a szén-dioxid, és nem is pezseg. Íze fanyar, színe zavaros, rejtett erőit és mámorának ígéretét meg-megcsillantja, és jelen állapotában inkább arról beszél, honnan is érkezett.
Mely hegyről, mely szőlőből, milyen összetételű talajról. És milyen szőlőből: a fajta most még dominál, de már érezhető benne a Kis-Somló bazaltos ásványossága. Arról is tudósít, mely hordóban erjedt – már ha nem tartályokkal dolgozol, modern technológiákkal, irányított erjesztéssel.
Én kotyogót használok a hordókon, és kényelmesen hagyom őket pufogni, köszönet a pincében megtelepedett erjesztőgombáknak is.
Furmint és juhfark jött a bazalthegyről – olyan szép már így is, ritka évjárat, nagy reményeket ébreszt. De messze vagyunk még a palackok zárt világától; legalább egy év kell, hogy értékelhető bor váljék belőlük. Az erjesztés, a jó és sikeres erjedés a borászkodás egyik titka – most is szívesen lapozom föl régi, kedves szerzőmet, Pettenkoffer Sándort (1868–1946), aki az erjedésről részletesen, pontosan és főleg közérthető magyar nyelven beszél.
Újbor ünnepén éppen az újborok fejlődésének siettetését nézem át, bár én egyáltalán nem siettetem mesterségesen az erjedést, noha mindenfelé divatos szokás az üde, még szénsavas, fiatal borok azonnali piacra dobása.
Minden rendben – csak az idei nagy aszályok miatt a mennyiség lett kevesebb. Hol vannak már a régi idők, a régi Magyarország szüretei, melyekről Krúdy atyánk beszél nosztalgikus merengésekkel!
Amikor páratlanul sok szőlő termett szerte az országban – „amikor a bort gödrökbe eresztették elegendő edény hiányában, ivott belőle a vándorlegény; megmerítették rongyos kalapjukat a kóborlók, akik valamikor nagy számmal lődörögtek a hazai országutakon, amint látszólagosan minden különösebb cél és tennivaló nélkül, mentek egyik országrészből a másikba, elviselték a háznál található ócska ruhákat, pepitanadrágokat (midőn a gazda már megvénült), madárijesztő köpönyegeket, divatját múlt kürtőkalapot, s főként a sok régi használt csizmát és cipőt”.