Újbor

Furmint és juhfark jött a bazalthegyről – olyan szép már így is, ritka évjárat, nagy reményeket ébreszt.

Tokaj, 2015. november 3. Bodnr Linda bort tlt a Paulay Borhz kstolpincjben. A Paulay Borhz csaldi vllalkozsban 1,5 hektr szlt mvel a tokaji Verebes, Melegoldal s Nyesti dlkben. A megtermett mustbl nyolcfle bort rlelnek s rustanak. MTVA/Bizomnyosi: Olh Tibor *************************** Kedves Felhasznl! Az n ltal most kivlasztott fnykp nem kpezi az MTI fotkiadsnak, valamint az MTVA fotarchvumnak szerves rszt. A kp tartalmrt s a szvegrt a fot ksztje vllalja a felelssget. Fotó: Oláh Tibor

Ó, régi cipők – erről jut eszembe, jó cipőt ifjúkoromban a Tisza Cipő gyártott; kedvencem a kerek orrú Alföldi papucs volt; ezzel jártam Szeged utcáit és egyetemi óráit. A péklegények hordtak valaha efféle lábbeliket, viszont a hasított bőrű papucs kényelmes és remek volt. 

Addig bokszolhattad, míg bőre szépen kifényesedett – csudásan mutatott. Legelső tanári munkahelyemen már kevésbé szerették és tisztelték; igazgatóm gúnyolódva nyilvános gyűjtést is akart indítani egy lábbelire (1981-ban vagyunk), mondván, hogy a tanár úrnak nem telik cipőre. De vissza a nosztalgikus Krúdy-képhez:

„A bor lefolyt a szőlőhegyről, ihatott belőle boldog, boldogtalan, még mindig maradt annyi belőle, hogy szekeren észak felé szállítsák kaftános kereskedők, akiknek herbergje [szállása] Tokajban (a tűzvész előtt) egyik legnagyobb bor-börzéje volt Európának.”

De azért az újborral csak vigyázat! „Az újbor csinálja meg azt az érthetetlen kavarodást az agyban és a szívben”, írja másutt Krúdy, mert túlzott fogyasztásának hatására „némely férfiú elhagyja tiszta, kedves, szerelmetes feleségét és fut Zellmanovicsné után, aki pedig már a forradalomban is markotányosné volt”. Hah! – zavar az agytekervényekben, előbb a szép Zellmanovicsné, majd a markotányosnék. Mire képes az újbor, amely különben is az ifjúságot jelenti?

Homoki murcit vásároltunk, anno, majd ötven éve az ifjúság mélyén, egy társadalmi munka során Bácsalmáson, ahová kötelező szőlőszedésre volt az első évfolyam kivezényelve. A helyi állami gazdaságban novemberi hidegekben szőlőt kellett szednünk, bár a bölcsészek szőlőt közelebbről nemigen láttak. 

Első estére közös szálláshelyünkön ismerkedésre ültünk össze egy kannányi murci társaságában. Az egész faluban nem akadt tavalyi bor (vagy csak nem adtak) – csupán egészen sárga színű, csípős, élesztős-szappanos mellékízű murci, bácskai nyelven rámpás, felföldi nyelven meg burcsák.

A murci utóerjedésben lévő, cukrot is tartalmazó, fejtetlen és erjedő mustot jelent, amelyet csupán az első fejtés után tartunk újbornak. Kifejezetten csábító édességű, lágy, selymes ital – ám egyetlen, de annál nagyobb titka van: mértékkel fogyaszd! 

Nos, a régi bácsalmási téeszközpontban nem csupán a Krúdy emlegette tabló elevenedett meg immár Zellmanovicsné nélkül, vagy, hogy emelkedettebb költői megoldásokat említsünk, nem Kosztolányi habos rámpás borfogyasztása utáni nehézkes hazatérése valósult meg az Ének Virág Benedekről című vers híres soraiból: „bogarásznék a Gellérthegy alján / és új boron, mikor habos a rámpás – / kapukulcs a kezemben, kézilámpás – / korhely árnyékomat nyomomba húzván / mennék haza a kormos, süket utcán.” 

Nem – ennél cifrábbak. Nem részletezném; volt ott ablakbetörés futball-labdával, pokróc- és paplanégetés, felgyulladt ágyneműk s így tovább.

A könnyű ivású, de már jó szeszfokokat tartalmazó murci az eszét veszi el a gyanútlan fiatalembereknek, így is mondhatnánk az esemény summázatát (amelyből persze jó kis botrány keveredett). Találtam is egy idevágó szöveget a gyűjteményemben, egy naiv, de ideillő népi mondókát: „Erős volt a murci, Gyenge volt a Marci, Nyugszik az árokba, Béke boraira!”

Pettenkoffer nemcsak a szőlőnövényről és a borok helyes kezeléséről tudott mindent, de históriájukat is. (Nézzük csak meg a Borászati Lapokban, mit írt a furmint történetéről; száz év múltán sem vall vele szégyent.) Szóval, amikor az újbort emlegeti, Apor Pétert sem felejti ki a sorból.

Nos, a „felfordult hazája állapotján szánakodó” Apor Péter (1676–1752) azt írja az újborokról, hogy a régi emberek bizony többre becsülték az óboroknál. Mindenfelé újbort ittanak a nagyurak, a fejedelem Bethlen Gábor is, aki, ha ivott, jóformán csak a karcos újat szerette, mert „az boritalt az feje fájása is nem szenvedhette”. (Nem úgy, mint gyenge utóda, Apafi Mihály fejedelem, aki mindent, s egy ültő helyében egy veder bort is megivott.) 

Apor Péternél ez áll: „Mihelyen az újbor annyira forrott, hogy egy kis csípőssége volt, mindjárt újbort ittanak, dicsekedvén, mely finom s édes csípős; az óbort kocsis, lovász itta; még az asztali szolga is neheztelte, ha óbort adtanak innya.”

Ha túljutunk Márton napján, s ha az újborunk is letisztult már, akár ellenőrizhetjük, igazuk volt-e a régi elődöknek, akik az újbort favorizálták. (Vagy csak nem tudták helyesen tartani az elkészült italt? Hogy ne oxidálódjék, ne öregedjék, ne törjön meg?) 

Ha egészen kivételes tisztasággal érlelt, hibátlan, többéves somlai vagy tokaji száraz furmintot kóstolhattak volna, bizonyára fordítva – az újbort hagyták volna a kocsisokra és a lovászokra.

Borítókép: Bodnár Linda bort tölt a Paulay Borház kóstolópincéjében 2015. november 3-án (Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)