Az ukránok az orosz tankok érkezését Molotov-koktélokkal is fogadták. Az állami tévé aprólékosan elmagyarázta, hogyan kell készíteni. A Pravda nevet viselő lvivi sörfőzde szintén ilyen koktélok gyártására és palackozására állt át. A France24 megszólaltatta Jurij Zasztavnyijt, a főzde tulajdonosát, aki azt mondta, a 2014-es ukrán forradalom idején is gyártottak Molotov-koktélokat, így már van tapasztalatuk.
A Molotov-koktél – rögtönzött, kézi tűzbomba – olcsó, könnyű és halálos fegyver, amely bárki számára elérhető alapanyagokból gyorsan elkészíthető. Ezt a fegyvert csaknem száz éve használják – először a spanyol polgárháborúban került elő, de akkor még nem nevezték így. Abban a háborúban a köztársaságiakat Mexikó és a Szovjetunió fegyverszállítmányokkal támogatta. Az utóbbi ország számos harckocsit küldött, ami megfélemlítette a nacionalistákat, akik nem rendelkeztek korszerű páncéltörő tüzérséggel, ezért még a kezdetleges T–26-os harckocsik is rémületet okoztak a soraikban. Kellett valami, amivel védekezhettek ellenük. Hamar kiderült, hogy a tank belső része nem zárt, az eső is befolyt a réseken. Ha az eső befolyik, akkor az égő benzin is. A kellő ügyességgel és merészséggel a tankra dobott, gyújtófolyadékot tartalmazó égő palack könnyen lángba boríthatta a páncélosok belsejét. A tűz, valamint a felrobbanó lőszer megtette a hatást.
A spanyol háborúban általában vörösboros üvegbe töltötték a benzin és gázolaj megfelelő arányú keverékét. A Molotov-koktél sokféle változata ismert, abban közösek, hogy üvegpalackba töltött gyúlékony anyagok keverékéből állnak. A palack nyakára gyúlékony anyaggal átitatott rongydarabot erősítenek, amelyet meggyújtanak. Így, lángoló állapotban hajítják a célpontra, amelyhez hozzáütődve a palack összetörik, szétfröccsenő tartalma az égő rongydarabtól lángra lobban.
A gyilkos koktél az egykori szovjet külügyminiszterről kapta a nevét. Molotov Oroszországban, a ma Szovjetszknek nevezett Kukarka nevű faluban született Vjacseszlav Mihajlovics Szkrjabin néven, egy bolti alkalmazott fiaként. A Szovjetunió külügyminisztereként ő volt az egyik aláírója a hírhedt Molotov–Ribbentrop-paktumnak 1939 augusztusában. A paktum látszólag megnemtámadási szerződés volt a Szovjetunió és a náci Németország között, valójában a két ország titokban abban is megállapodott, hogy Európát szovjet és német érdekszférára osztja fel.
