Hollywood semmit sem bíz a véletlenre. Az érdektelenségbe fulladó tavalyi Oscar-díj-átadás után dobni kellett a nézettségen, és ezt most sikerült is legalább 15,4 millióra feltornázni, legfeljebb Sean Penn beolvaszthatja a szobrocskáit. Hiába követelte ugyanis, Volodimir Zelenszkij – noha színészként is letette már a névjegyét – ukrán elnökként egyelőre videón sem nyert bebocsátást az amerikai filmgyártás szentélyébe.
Az amerikaiak – jelenleg legalábbis – kényelmes távolságban vannak az orosz–ukrán háborútól, de úgy élik meg: ez most a világban a nagy sztori. Európában soha nem járt polgáraik a tévés és internetes térképeken ugyanúgy tanulják, merre is van Harkiv, Mariupol vagy akár Kijev, ahogyan annak idején Tikrit, Falludzsa, Bagdad hollétével ismerkedtek. Az iraki nyíltan Amerika háborúja volt; ez a mostani valamivel burkoltabban az. Két, gondosan felépített ellensége, Oroszország és Kína közül most az előbbin a sor, hogy eljátssza a Gonosz szerepét, amelyet az élet forgatókönyve osztott rá. A Jót Zelenszkij alakítja obligát khakiszínű pólójában, amely pontosan annyira áll rajta autentikusan, mint ahogy az elnöki luxusöltönyben festett a most már magyarul is látható politikai szatírában, amely naggyá tette. Ahogy A nép szolgájában Zelenszkij játszi könnyedséggel cserélte az esetlen gimnáziumi történelemtanár, Vaszilij Goloborodko katedráját végül nemcsak a fiktív, hanem a tényleges kijevi főhivatalra, ugyanúgy még háborús hős is lehet belőle. Amerika már szervezi, elvégre ez sem nehezebb, mint benyomni a mihaszna Biden fiút az ukrán gáziparba. Noha Zelenszkij éppúgy néz ki sisakban, mint sok évtizede Michael Dukakis elfuserált amerikai elnökjelölt, amikor kikandikált egy harckocsiból (fiatalabb olvasók kedvéért: nem túl előnyösen), minden csak optika kérdése, nem lesz gond ezzel sem.
A The New York Times címlapját az utóbbi egy hónapja uralja Vlagyimir Putyin, a Gonosz, illetve a Jó háborúja. Hathasábos szalagcímnél nem adják lejjebb, igaz, az utóbbi időben már nem a teljes vagy a majdnem teljes oldalt, hanem csak a felét foglalja el az ukrajnai orosz invázió. A minap a liberális világlap gigantikus Putyin-portrét közölt, próbálják megfejteni ezt a valóban titokzatos embert. Aki valósággal kiszolgálja leendő forgatókönyvíróit: NDK-s vonalra helyezett, egykori, zárkózott KGB-tiszt, aki 2001-ben, a Kreml újdonsült uraként már arról beszélt a Bundestag vendégeként – mégpedig, mint fogalmazott, „Goethe, Schiller és Kant nyelvén” –, hogy „Oroszország barátságos európai ország”, és „A kontinens tartós békéje országunk legfontosabb célja...”.
Az egykori Reichstag romjait ma is őrző német parlamentben akkor megnyugtatónak hathattak e szavak, jó húsz év távlatából viszont már történelmi súlyú mondatokká lettek. A nagy sztorikból készülő nagy moziknak szükségük is van az ilyen mondatokra. A nagy képet a nagy szó teszi teljessé. Amikor George W. Bush elnök 2003 májusában látványos külsőségek között az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó fedélzetén, a Mission Accomplished (küldetés teljesítve) felirat alatt bejelentette, hogy Irakban lezárultak a nagyobb harci cselekmények, nemcsak azt nem tudta, hogy mekkora képtelenséget állított (a földi pokol ezután szabadult csak el igazán), de azt sem, hogy Hollywoodban nagyot csettintettek a producerek. Joe Bidentől (rendezői instrukció: viseljen napszemüveget, abban sokkal kifejezőbb a tekintete, mint nélküle!) eddig az a legemlékezetesebb, amikor Putyinra utalva azt mondta: „Az isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon!” Az elnök nem vonta vissza a szavait, de a Fehér Ház magyarázkodásra kényszerült: nem, Amerika céljai között nem szerepel a rendszerváltás Moszkvában. Megütötték már eléggé a bokájukat a demokráciaexporttal. Zelenszkijnek ezeket a szavait – videós bejelentkezéssel tett rituális ráolvasását – pedig Magyarországon biztosan nem feledjük egy darabig: „Viktor, tudod, mi történik Mariupolban?… El kell döntenetek, ki mellett álltok!”
A világ ebből az optikából fekete-fehér, akárcsak egy régi film. Állhatsz néha a rossz pártján, drukkolhatsz Belmondónak a Kifulladásig-ban, de ő piti autótolvaj volt, Putyin viszont a világra veszélyes nehézfiú. Umberto Eco most nagyon élne: a valós időben leginkább dokumentált, de a közösségi médiában és a tömegtájékoztatásban példátlanul manipulált háború telis-tele van szimbólumokkal. Senki nem szeretne a történelem rossz oldalán állni, vagy akár csak ezt a látszatot kelteni. A Zurich svájci biztosító a közösségi médiafelületeken eltávolította a logóját az abban lévő hatalmas Z betű miatt, ami ma az orosz invázióra utal. (Az orosz harcjárművekre festették ezt – nem Zelenszkij tiszteletére…) Németországban viszont ismeretlenek pingáltak Z-t ukrajnai menekültek autóira. A világ már hetek óta kék-sárgába, ukrán nemzeti színekbe öltözött: hírességek is így fejezik ki szolidaritásukat, kezükkel szívet is formálva a kamerának. A média nagy úr, mutatja, ki hol áll, mennyire érez együtt. Arnold Schwarzenegger is beveti magát, David Beckham egy napra felajánlja 71 millió követővel rendelkező Instagram-oldalát a harkivi szülészetet vezető orvosnőnek, hogy kapcsolatot teremthessen a nagyvilággal.
A kettéosztott világ komoly erkölcsi károkkal is jár. Miközben az ukránokat, köztük a több millió menekültet lehetetlen most túlszeretni, az oroszok – kollektív büntetésként – számkivetetté váltak.
A doppingvádak miatt már így is hátrébb sorolt sportolóik nagyon hiányoznak a világversenyekről. A múlt heti műkorcsolya-világbajnokságon is érezhető volt a távollétük, különösen a nőknél. Futballválogatottjukat gyakorlatilag leléptették: nem lehetnek ott az ősszel Katarban. Világhírű orosz művészeknek mond búcsút a Nyugat, vannak, akiket elhatárolódásra, önkritikára kényszerítve, mint egy kínai párttitkárt. Jön lassan a turistaszezon; sok helyütt nem szívesen lennénk a pénzükért korábban megbecsült orosz vendégek helyében.
Az orosz invázióról dokumentumfilmet forgató Sean Penn egy hónapja számolt be arról, hogy két kollégájával a bőröndjét húzva, a menekültek oszlopa mellett kilométereket gyalogolva jutott el az ukrán–lengyel határig. E férfiú játékfilmre is készül, akárki meglássa! Munkacím: Mariupol.
Borítókép: A „Z” betű, az orosz invázió szimbóluma, egy orosz katonai jármű ajtajára festve Ukrajnában (Fotó: EPA/Roman Pilipey)
