Kétszázezer bazsarózsa

Vekerd hétköznapjai megdöntik azt a tévhitet, miszerint az elszigetelt falvak pusztulásra vannak ítélve. Bár igaz, hogy ötven év alatt négyszáz fővel fogyatkozott meg itt a lakosságszám, az élet nem állt meg. A hajdú-bihari zsákfaluban körzeti orvos rendel, van önkormányzati biokert, méhészet, húsgalambászat, asztalosműhely és magánkezdeményezésű, turistaattrakciónak számító kertészet.

20211004 VEKERD egy zsákfalu, 89 lakossal falu riport havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

A két Brumar fiú már nem tud románul, a szülők nem tanították meg őket az anyanyelvükre, hiába ismételgette a nagyapa: „Fiam, ha reggel kijössz, dimineața bună! Tessék románul köszönni! Hogy vagy, mit álmodtál? Ezt is románul!” Az iskolában magyarul folyt a társalgás, a tanítók máshonnan jöttek, nyolc év alatt nyolcan. Az utolsót Elekes Ernőnek hívták.

Brumar József 33 évet húzott le az állami gazdaságban. A középső öccse gépészmérnök, a legfiatalabb repülőgép-műszerész. József a jószággal szeretett foglalkozni. Úgy volt vele, hogy amíg a két ló és a föld megvan, nem megy sehová. Nem is mehetett, hiszen sokáig busz sem járt Vekerdre. Miután vett egy Wartburgot, Nagyváradra járogatott a rokonokhoz.

– Amikor 1956-ban menekültek az emberek Nyugatra, azt mondta a középső öcsém, hogy az igazi magyar ember sosem hagyja el a hazáját. Itt maradtunk – nyomatékosítja elérzékenyülve. Nem vitatkozom vele.

A templom súlyos kulcsával Juhász István polgármester felesége, Anna vár a községházán. Megtudom, hogy a falképek restaurálásakor az is felmerült, hogy talán régebbi az egyházi hajlék, mint az ortodoxok itteni jelenléte. Egyébként is színes a kép. A hivatalba Németh Attila tessékel be, aki Szolnokról került ide, Anna Berettyószentmártonból. Végül a gyulai születésű elöljáró is befut, fonott kosárban hozza a vendégváró kóstolót.

Hajdú-Bihar megye legkisebb lakosságszámú zsákfalujában hivatalosan 112 fő lakik, de napi szinten 86-an élnek itt, többnyire idős emberek. Helyzetük kilátástalannak tűnhet, de nem az. A távolsági busz naponta többször megfordul a településen, és körzeti orvosi rendelőjük is van, ahová távolabbról is érkeznek páciensek.

Távolabbi településekről is érkeznek páciensek a zsákfalu körzeti orvosi rendelőjébe.  Fotó: Havran Zoltán

Ami a jövőt illeti, Juhász István derűlátó. Mindig is alternatív módon szemlélte a világot. A globalizáció elől harminc éve próbált elmenekülni, de úgy tűnik, nem sikerült. Akkor még minden vekerdi háztartásban volt egy-két tehén, ami keretet teremtett a létnek, hiszen a helyiek azzal kezdték a napot és azzal végezték, hogy bevitték a tejet a tejcsarnokba. Ma már se tehenük, se legelőjük, az a kultúra pedig, amelybe a vallási ünnepek megtartása is beletartozott, elsorvadt.

István és a párja 1995-ben lovas kocsival érkezett a zsákfaluba. Volt két üres, vagyis nem vemhes tehenük, meg három hasas kocájuk. Az asszony, akitől a házat megvették, kapott tőlük egy üres tehenet és egy kocát, amelyet megfialtattak, így azt fiastól adták neki oda. Jövedelmük annyi volt, amennyit a tejcsarnokból kaptak a beszolgáltatott tejért. 

Még gallyért is az erdőbe jártak szamárral. Idővel, ahogyan szaporodni kezdtek a jószágaik, dönteniük kellett arról, akarnak-e részt venni a közösségi mezőgazdálkodásban, hitelt felvenni, pályázni. Rájöttek, hogy ez az életmód nem nekik való. István felkerekedett, előbb a fővárosban, aztán két évig Franciaországban vállalt munkát. Miután visszajött, egy magáncégnél dolgozott, majd jelöltette magát polgármesternek. Első nekifutásra nem járt sikerrel, másodikra megválasztották. A mostani már az ötödik ciklusa.

Kezdetben tiszteletdíjért látta el feladatait a kisebbségi önkormányzat élén. Előfordult, hogy maga vitte ki az ebédet az időseknek. Most is szívesen megteszi ezt, ha a falugondnoknak egyéb dolga akad. Ő az, aki hozza-viszi a Magyar falu program autóján a közmunkásokat, házhoz szállítja a gyógyszereket a zsákai patikából, és ha van olyan beszereznivaló, amelyet a helyi boltban nem árulnak, azt is megvásárolja azoknak, akik erre kérik.

– Sok mindenért panaszkodunk, pedig a tenyerén hordoz bennünket a Jóisten. Sehol a világon nincs az, hogy nyolcvanfős településen igényelni lehet falugondnoki szolgáltatásra normatív támogatást – hangsúlyozza István elégedetten, és arra kér, kóstoljam meg a helyi finomságokat.

Kezdetben persze minden újdonsággal szemben nagy volt a viszolygás. A mozgópostát is félelmekkel fogadták, ma viszont örülnek neki. A postás Komádiból érkezik, és minden délelőtt körbejárja a falut. Az emberek kiakasztják a kapukra az egyentáblát, ami alapján tudja, hol van dolga.

A községházán ketten dolgoznak főállásban: a polgármester és a falugondnok, Anna megbízásos alapon kulturális referens, a többiek közmunkások. Ők füvet is nyírnak, amelyből komposztot készítenek az önkormányzat biokertje részére. Ebben paradicsomot, paprikát, gyökérzöldséget és padlizsánt termesztenek.

Van egy méhészetük is, meg egy asztalosműhelyük, ahol kaptárokat, padokat gyártanak a közmunkaprogram keretében. Húsgalambászatukból a fiókákat egy közeli vállalkozóhoz szállítják. A fiatalabbak Berettyóújfalura és Füzesgyarmatra ingáznak, a kereskedelemben és gyárakban dolgoznak, vagy pásztorok. A zsákfalunak informatikus lakosa is van, ő egy nemzetközi IT-cégnek dolgozik otthonról.

Ismertté a bazsarózsa-kertészet, a környék turistaattrakciója teszi Vekerdet. Pünkösd környékén, virágzáskor az érdeklődők valósággal elözönlik a települést. Ilyenkor az ország legtávolabbi részéről is érkeznek ide látogatók.

Kovács Péter és Povázsay Zsuzsa 2010-ben ültették az első töveket, hogy vágott virágot nyerjenek. Ezt már a telepítést végző kertészmérnök lányától, a közgazdász Kovács Petrától hallom, akivel a gyűjteményes kerttel szemközt találkozom. Párjával, Dániellel épp az eladásra szánt töveket rendezgetik.

– Lélekmelengető, amikor az ember virágokkal foglalkozhat. Ugye? – teszi fel a költői kérdést Petra. A parkosított terület, amely mindenki előtt nyitva áll, egy országjáró körút következtében valósult meg. Elindultak, és ahol terebélyes bazsarózsát láttak, oda bekopogtattak, és kértek belőle egy-egy hajtást. A szerzeményeket katalogizálták.

A fiatalok 2016-ban kapcsolódtak be a vállalkozásba, ők is a vágott virágok piacára termesztenek saját hektárjukon. Ősszel a töveket értékesítik, idén negyven fajta közül lehetett válogatni. Romániába, Hollandiába és Ausztriába is szállítanak, a holland tőzsdére közve­títőn át jutottak ki bazsarózsáik. A kertészet teljes területe 120–150 ezer szálat ad ­évente. Mivel idén gazdagították a palettát, a hozam néhány éven belül elérheti a kétszázezer szálat.

Hogy miért Vekerden vágtak bele? A válasz egyszerű. Petra édesapja a szomszédos településen dolgozott, és itt volt kínálkozó lehetőség, alkalmas terület.

Lassan ránk esteledik. A csend hatalmas, és mint Juhász István megjegyzi, egyre nagyobb érték. Naplementekor mindig elsétál a 47-es útig, az erdőben megöleli a kedvenc fáját, majd visszatér Vekerdre. Minden este más, nincs két egyforma nap. Úgy véli, ezt az életvitelt senkire sem lehet ráerőltetni, az erre való igénynek önként kell felébrednie mindenkiben.

Borítókép: A hollandiai tőzsdére is eljutottak a vekerdi bazsarózsa-kertészet legszebb virágai (Fotó: Havran Zoltán)