Ma Magyarországon több mint 1,1 millió cukorbeteg él, közülük ötezernél is több gyermek.
A felmérések szerint mintegy négyszázmillió ember szenved diabéteszben szerte a világon, civilizációs betegségről van tehát szó, amelynek kiváltója az örökletes és környezeti tényezők együttese. A gyermekeket érintő, egyes típusú cukorbetegség csak inzulinpótlással kezelhető.
Figyelmeztető jel ugyanakkor, hogy a fiatalok körében egyre gyakoribb a kettes típusú diabétesz, amelynek kialakulása visszavezethető az elhízásra és a mozgásszegény életmódra is.
Az egyéni felelősség már csak azért sem elhanyagolható, mert a következmények között számolni lehet a megváltozott munkaképességgel, amely személyes tragédia annak, aki kiesik a munkahelyéről, és nem tudja eltartani a családját. A cukorbetegség gyakoriságát figyelembe véve negatív hatása össztársadalmilag is megmutatkozik.
Jellegzetes tünetek
A betegség korai felismerése igen fontos mindkét típus esetében. A jellegzetes tünetek: fogyás, szájszárazság, fáradékonyság, elhúzódó sebgyógyulás, homályos látás. Amennyiben a családban előfordul a betegség – Magyarországon minden kilencedik-tizedik ember érintett! –, fokozottan figyelni kell a jelekre, illetve érdemes eleve egészséges életmódot folytatni.
A cukorbetegség terhe nehéz, felismerése kezdetben sokkolhatja a beteget és a családot. Tinédzserkorban különösen sok problémát okozhat a fiatal páciensek tagadó, lázadó hozzáállása, gyakran felelőtlen viselkedése.
Ebben az életszakaszban kiemelten fontos az edukáció, a biztonságot nyújtó családi és iskolai környezet, hogy az érintett fiatalok megértsék és el is fogadják állapotukat. A következő nagy próbatétel a párválasztás, a megfelelő hivatás és munkahely kiválasztása, a gyermekvállalás, majd a kor előrehaladtával a szövődmények megjelenése.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!