Jó és rossz összeütközése a gyerekek világában sokkal élesebb. A felnőttek már tompábbak, tapasztaltabbak, dörzsöltebbek. Az ő sorsuk már puhább léptű. A kását csak a gyerekek eszik forrón. Ebben a korban mindent a hangulat vezérel, az a minden külsőnek kiszolgáltatott, kiszámíthatatlan és irányíthatatlan erő, amely, ha szerencsénk van, csak tizennyolc-húsz éves korunkig labdázgat velünk ennyire vadul. A felnőttkor határára érve a gyerek a senki földjére lép: ez a „már nem” és a „még nem” birodalma. És a pszichológusoknak talán igazuk van abban, hogy ami ekkor történik velünk, annak mély a nyoma.
Ha tizennégy évesen meg kell tapasztalnunk, hogy jogtalanul vádolnak meg valamivel, az nem gyerekjáték. Ha ráadásul oly korban élünk, amikor mindenhonnan a szocialista embertípus kialakításának össznépi rémálma riogat, akkor a ránk ragadt gyanú könnyedén ellehetetlenítheti egész hátralevő életünket. (Ha másképp nem, hát úgy, hogy nem vesznek föl semmilyen magasabb iskolába.)
Sőt, ha igazán nagy pechünk van, akkor eleve rossz családba születünk, és a kamaszkort sem kell megvárni, hogy megjósolhassuk: életünk kudarcba fullad. Rossz család, ez az ötvenes években annyit tett: nem munkás- vagy parasztcsalád.
Könyvünk főhőse rossz családba született lány. Rajta a bélyeg, de a kezdet kezdetén még láthatatlanul. Csak finom, akvarellszerű mondatok és áttetsző jelenetek jelzik, mint a sors könnyű legyintései. Aztán megtörténik a „bűntény”: osztálytársnői kiradíroznak néhány jegyet az osztálynaplóból, és a gyanú hősnőnkre, Erzsire terelődik. A tantestület elszántabban kommunista tagjai szagot fognak: igyekeznek kiradírozni Erzsit a szocialista társadalom osztálynaplójából. A „lelki helyzet” pedig fokozódik. A mélyponton az olvasóban fölmerül, hogy hősünk esetleg öngyilkos lesz. Hogy mégsem, az egyrészt annak köszönhető, hogy tudniillik a korban libikóka a lélek: igaz, hogy könnyen zuhan le, de a legkisebb öröm kiemelheti a holtpontról.
Másrészt pedig: szerencsére vannak olyanok, akikbe Erzsi kapaszkodhat. Rokonok, egy barátnő, no meg a lassan indázó kamaszszerelem. Mezey Katalin kifinomult lélekregénye a kor komor fellegeit nem festi túl sötétre, mint ahogy a happy end sem hollywoodi módra csattan. A mai olvasó a könyv második kiadását tartja kezében. Az első 1986-ban jelent meg, ama átkos éra végóráiban (amelyekről persze akkor még nem sejtettük, hogy végórák). Nem ifjúsági regény, de hitelesen és élvezetesen ábrázolja a kamaszkor lelki gyötrelmeit és szépségét, így bátran ajánlhatjuk gyerekeinknek, hogy olvassanak valami emberit is ma, amikor szegények fejét annyi szélsőséges marhasággal tömik.
(Mezey Katalin: Lyukak az osztálykönyvben, Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2021, 170 oldal. Ára: 3500 forint)
