Ha tizennégy évesen meg kell tapasztalnunk, hogy jogtalanul vádolnak meg valamivel, az nem gyerekjáték. Ha ráadásul oly korban élünk, amikor mindenhonnan a szocialista embertípus kialakításának össznépi rémálma riogat, akkor a ránk ragadt gyanú könnyedén ellehetetlenítheti egész hátralevő életünket. (Ha másképp nem, hát úgy, hogy nem vesznek föl semmilyen magasabb iskolába.)
Sőt, ha igazán nagy pechünk van, akkor eleve rossz családba születünk, és a kamaszkort sem kell megvárni, hogy megjósolhassuk: életünk kudarcba fullad. Rossz család, ez az ötvenes években annyit tett: nem munkás- vagy parasztcsalád.

Könyvünk főhőse rossz családba született lány. Rajta a bélyeg, de a kezdet kezdetén még láthatatlanul. Csak finom, akvarellszerű mondatok és áttetsző jelenetek jelzik, mint a sors könnyű legyintései. Aztán megtörténik a „bűntény”: osztálytársnői kiradíroznak néhány jegyet az osztálynaplóból, és a gyanú hősnőnkre, Erzsire terelődik. A tantestület elszántabban kommunista tagjai szagot fognak: igyekeznek kiradírozni Erzsit a szocialista társadalom osztálynaplójából. A „lelki helyzet” pedig fokozódik. A mélyponton az olvasóban fölmerül, hogy hősünk esetleg öngyilkos lesz. Hogy mégsem, az egyrészt annak köszönhető, hogy tudniillik a korban libikóka a lélek: igaz, hogy könnyen zuhan le, de a legkisebb öröm kiemelheti a holtpontról.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!