Két meghatározó álmomra emlékszem gyerekkoromból. Az egyikben a telkünkön vagyunk, este van. A szobámban készülök az alváshoz, mire apukám a kertből hív. Az ég tiszta, a csillagokat jól látni, oldalt a kert végében egy lépcsőt látok, melynek teteje felől hallom a hangot, hogy menjek fel. Elindulok a hold által megvilágított kő lépcsőfokokon. A ház egyre apróbb, már alig látni, a lépcső pedig egyre végtelenebbnek tűnik, kiszáradt fekete fák nőnek ki belőle, rajtuk pedig óriási baglyok ülnek, és figyelik lépteimet. Apukám sehol, én pedig lebénulok a gondolattól, hogy nem jutok sehová, de visszaút sincs már. A másik álomban az óceánban lebegek az éjszaka közepén. Hajó vagy sziget sehol a láthatáron, mégis földöntúli nyugalom hullámai áradnak szét a testemben, ahogy elúszik alattam egy gigantikus kék bálna. Itt szó sincs félelemről, noha a valóságban még néhány percre lehettem volna a hipotermiától. Ilyen butaságokról morfondírozom a gyógyszertárban várva a kezemben egy doboz alvást segítő hormonnal. Hát kérem szépen, mit lehet tenni ebben a botrányosan szürke, depresszív januárban, ahol a sötét, végtelennek tűnő éjszakák olybá tűnik, hogy csak tizedmásodperceket rövidülnek? Az álmatlanság és a migrén kéz a kézben járnak, egy új kutatás ráadásul a hajnalig tartó forgolódást a paranormális hiedelmekkel hozza összefüggésbe: ha valaki nem tud jól aludni, annak számára az éjszaka még élőbbnek tűnhet, ami a szellemekbe, démonokba, idegenekbe és a túlvilágba vetett hithez vezethet.
Számos korábbi tanulmány vont már párhuzamot az efféle meggyőződések és bizonyos alvászavarok között. Idetartozik például az alvási paralízis, amely jelenség ébredés vagy elalvás utáni átmeneti mozgásképtelenséggel jár, valamint a „robbanófej-szindróma”, melynek érintettjei éjszaka robbanásszerű érzésre, ijesztő, belülről érkező hanghatásra ébrednek. Tekintettel arra, hogy mindkét állapot hallucinációs jelenségekkel jár – beleértve az árnyalakok hirtelen felbukkanását az ágy mellett –, érthető, hogy azok, akik ilyesmit élnek át, hajlamosabbak hinni a paranormális baromságokban, ám valójában az ilyen elképzeléseket még az alvászavarok számos kulturális magyarázata is ösztönzi. Egyiptomban például az alvási bénulást a hiedelem szerint dzsinnek nevezett gonosz szellemek okozták, míg egyes olaszok a Pandafeche nevű gonosz, macskaszerű boszorkányt hibáztatják.
A rossz alvás veszélyei
Fél fokkal tudományosabb megközelítést alkalmazva a Journal of Sleep Research folyóiratban megjelent tanulmány szerzői 8853 ember válaszát elemezték az alvás minőségével és a parahiedelmekkel kapcsolatos összefüggésekkel kapcsolatban. Különösen arra törekedtek, hogy meghatározzák, hogyan befolyásolja az alvás az emberek meggyőződését a szellemek és démonok létezéséről, a lélek halál utáni életéről, valamint arról, hogy a földönkívüliek már tiszteletüket tették nálunk. Összességében arra jutottak, hogy ezek a téveszmék gyakrabban fordulnak elő azok körében, akik kevesebb órát alszanak éjszakánként, tovább tart számukra álomba zuhanni, esetleg álmatlansággal küzdenek, vagy „alacsonyabb alvási hatékonyságról” számolnak be. Az alvási bénulást vagy robbanófej-szindrómát átélők körülbelül kétharmada konkrétan meg volt győződve arról, hogy idegenek már jártak a Földön, míg a teljes arány erre a kérdésre a megkérdezettek mindössze 3,4 százaléka. Az alvási bénuláson átesett résztvevők alig hatvan százaléka azt is mondta, hogy szerintük a halálközeli élmények bizonyítják, hogy a lélek tovább él a halál után, míg az erősebb álmatlansági tüneteket észlelők nagyobb valószínűséggel hisznek az ördögben. A kutatók máris azt állítják, hogy eredményeik segíthetnek az alvászavarok diagnosztizálásában, ám végső soron úgy vélik, hogy ezeknek az asszociációknak a hátterében álló mechanizmusok egész biztos összetettek, és tovább kell kutatni őket.
Alvászavarral küzdeni tehát felér egy késő esti horrorfilmmaratonnal? Az biztos, hogy az inszomnia kegyetlen dolog, nemhiába tartozik a legszörnyűbb kínzási módszerek közé, amikor a foglyokat nem hagyják aludni. Egy idő után elmosódnak a valóság határai, és a kép homályossá válik. Jóindulatú szellemek vajon, kíváncsi baglyok fekete fák ágain, vagy csak egy kis migrénes szemkáprázás? Az ember, bármiben is higgyen, élete során legalább egyszer megtapasztalja, hogy nála sokkal nagyobb erők működnek ebben a világban. Démonok és dzsinnek helyett mondjuk inkább Isten vagy az öntörvényű természet csodái. Amikor egy bálna átúszik alatta a sötét, jéghideg óceánban.
Borítókép: Erdei fülesbagoly (Asio otus) Hortobágyon. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
