Világszerte trend, hogy különféle gyerekmentes vagy – politikailag korrektebb megnevezése szerint – felnőttbarát szolgáltatások jelennek meg a piacon. A gyerekmentes szállodák már évek óta jelentős forgalmat generálnak, a kifejezés angol megfelelőjére való keresésre 302 millió találat jelenik meg a Google-ban. Az ilyen hoteleket gyakran keresik fel egyedülállók, fiatal párok, nyugdíjasok, üzletemberek és szülők is, hogy az elmúlt években kulcsfogalommá vált énidőt élhessék meg. A trend ma már nemcsak szállodákról, hanem éttermekről, kávézókról és egyéb szórakozóhelyekről is szól.
Közben egyre több segítő könyv és cikk jelenik meg, amelyek arra biztatják a szülőket, hogy a gyereknevelés okozta lemondást hogyan kezelhetik jobban. A kicsik első hat-nyolc hónapja valóban a kiszolgáltatottságról és esendőségről szól, de az ügyes szülők később össze tudják egyeztetni naptáraikat a gyerek igényeivel.
A probléma, hogy sok esetben a szervezőkészség hiányzik, és tényleg csak rendszeres lemondások árán működik a szülői lét.
Pszichológusok szerint a probléma gyökere sokszor kettős, egyrészt a gyerek igényeit a szülő rögtön ki szeretné elégíteni, másrészt hiányoznak a társadalmi kapcsolatok, mert idő hiányában a szülő technikai eszközökkel foglalja le gyerekét.
A folyamat vége, hogy a gyerek türelmetlen, nem tudja elfoglalni magát, és még több figyelmet követel(ne), a figyelemfelhívás pedig sokszor negatív formában, hisztivel vagy hangos hanghatásokkal történik, mivel a kicsi más eszközt nem ismer.
A liberális nevelési elvek szerint ez a viselkedés normális, amelyet a gyerek kinő, a szülő köteles elviselni, a gyereket nem szabad negatívan megítélni tettéért. Ha viszont a szülő ezt nem tartja helyesnek, és korlátokat állít fel, őt sokszor állítják pellengérre. A hosszú távú következményekről – például az egyre több gyerekmentes tér kialakításáról – nem szól a fáma.
E sorok írója szeme előtt történt egy londoni buszon a következő eset. Az öt-hat éves kisgyerek a busz elején toporzékolt, hogy utálja az apját, hagyja őt békén, tűnjön el, ne is lássa. Az apa folyamatosan hátrált, és kérdezgette, hogy „Így már jó? Itt jó helyen vagyok?”.
A gyereket ez nem hatotta meg, továbbra is sikítozott. A busz utasai zavarukban fejüket lehajtva próbáltak nem tudomást venni a jelenetről, majd a buszmegállóban nem a gyereknevelésről, hanem a tömegközlekedés gyerekmentesítéséről beszélgettek.
Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
