Berecz Mihály székelyföldi paraszthangszertől jutott el Bartók alig eljátszható zongoradarabjáig

Népzenén nőtt fel, ezért pontosan érti, ahogy Bartók Béla műveit áthatja a népzene törvénye és szabadsága. Berecz Mihály zongoraművész nyerte a 2022. év legjobb kamarakoncertjének díját Kiotóban. A március neki itthon is Bartókról szól.

Berecz Mihály zuglói otthonában. Fotó: Bach Máté

A versengés drámája

– Bartók mára brand is, jól csengő márkanév világszerte. Hogyan változott a zeneszerző megítélése? 

– Gondoljunk csak bele: Mozart, Beethoven vagy Liszt Ferenc magára írta a zongoraszólamot – Bartók Béla ennek a hagyománynak az egyik utolsó képviselője. Ilyen kvalitású előadóművész és zeneszerző a versenymű műfajában bontakozik ki igazán, mert ott megmutathatja, milyen zenét ír, hogyan hangszerel, és mennyire virtuóz a játéka. Bartók I. zongoraversenyének a bemutatója Németországban volt 1927-ben, és bár felvétel nem maradt róla, a híradásokból tudható, hogy az előadás botrányba fulladt. Pedig a hírneves szerző játszotta a szólót, különben is az egyik legeredetibb Bartók-műről beszélünk, amelyből csak úgy árad az őserő. Nem volt sikere. A közönség túl modernnek, túlságosan merésznek találta, és a zenekar sem tudott megküzdeni a feladattal. Néhány évre rá, 1930–31-ben éppen azért született meg a II. zongoraverseny, hogy az – mintegy ellendarabjaként az előzőnek – tetszetősebb legyen. Az eredmény: bár meg kell hagyni, hogy a zenekari szövet, a műben megjelenő motívumrendszer kevésbé szövevényes, ám a technikai kihívás még az elsőt is felülmúlja. 

– Miféle versengésre utal a cím? 

– A barokk korban kialakult műfajra, amikor egy-egy hangszer, illetve hangszercsoport kiválik a zenekarból, és valóban verseng a többivel. Billentyűs versenyművet azért írt Bach csembalóra, hogy a fókuszba állított előadó végre megmutathassa a zsenialitását. Erre korábban nem volt mód a zenekarban. Mozartot ugyancsak az motiválta, hogy az előadói képességeit megcsillogtassa a zenekarral szemben. 

– De miért szemben? 

– Drámai párbeszédet folytat a szólista a zenekarral nemegyszer. Beethoven IV. zongoraversenye például felidézi Orfeusz és Eurüdiké mitológiai történetét: a második tételben Orfeusz leszáll az alvilágba megkeresni Eurüdikét, de a fúriák útját állják. Drámai párbeszéd kezdődik ekkor a zenekar és a szólista között, majd megtörténik a csoda, Orfeusz a hárfáján játszva lecsendesíti a fúriákat. Hasonlóan drámai jelenetnek lehetünk tanúi Bartók II. zongoraversenyének csúcspontján, a második tételében: mindeddig némán ültek a vonósok, s csak hallgatták a fúvósok és az ütősök zenekari játékát. Már ez a hangszerelés sem szokványos, aztán a második tételben megszólal a hegedű különös, fojtott hangja, amelyet drámai monológgal szakít meg a zongora. 

Nekem ebben a monológban Bartók Béla egyedülléte, elszigeteltsége is megmutatkozik, mert kevesen értették meg őt igazán. Hát itt van ő: ez a vad vágta, ez a személyes és szabad monológ az egyik legeredetibb művészi hang, amelyet a vibráló, titokzatos és helyenként szinte félelmetes éjszaka zenéje követ.

Tiszta forrásból – Berecz Mihály Bartók-kottával. Fotó: Bach Máté

 

Ajándék a Covidtól

– Hasonló elszigeteltséget élhettek át az előadóművészek a Covid idején, pedig ez az érzés éppen ellentétes a zenekari működésmóddal. Sokan pályát módosítottak, de legalábbis újra kellett tervezni az életet. 

– Nálam ez utóbbi történt, 2020 tavaszán koncertezni jöttem haza Londonból, és az a koncert rögtön el is maradt. Gondoltam, eltart ez az egész majd két hétig, de utána csak vissza tudok menni befejezni a tanulmányaimat. Hát, kicsit tovább tartott…, minden fellépés elmaradt, és ekkor, az elszigeteltség hónapjaiban úgy döntöttem, itt az idő megtanulni Bartók II. zongoraversenyét. Soha máskor két fellépés között nem tudtam volna így összpontosítani a műre. Én ezt a zongoraversenyt kaptam a Covidtól, de aztán jött a következő lezárás, és jöttek az újabb nehézségek is. Nekünk létfontosságú, hogy találkozzunk a kollégákkal, hogy együtt muzsikáljunk, és inspirációt merítsünk a másikból. A lezárásoknak szerencsére végük van, a kollegiális kapcsolatok pedig megerősödtek, ennek egyik eredménye ez a japán díj is.

Létfontosságú az inspiráció. Fotó: Bach Máté

– Visszamegy még tanulni Londonba? 

– Nem, Berlinben folytatom a mesterképzést, ezért áprilistól ingázni fogok a két főváros között, de addig még kamaraestet adunk Szutrély Katalin énekművésszel a Zeneakadémián, és Kelemen Barnabással is koncertezünk Szlovéniában meg Olaszországban. Majd a Concerto Budapest zenekarral a Pesti Vigadóban, ahol Bartók Versenymű két zongorára és zenekarra című kompozícióját adjuk elő Ránki Fülöp kedves kollégámmal, akivel régóta ismerjük egymást, de ez lesz az első alkalom, hogy együtt is muzsikálunk. A vicc az, hogy külön-külön zongoráztuk már ezt a művet, de mindketten a második szólamot, úgyhogy meg kellett egyeznünk, ki tanulja meg az elsőt. Rám esett a választás. Külön izgalmas, hogy most épp az ellenkezőjét kell játszanom annak, amit korábban megszoktam. Két ütőszólam van a műben, és Rácz Zoltán, aki a világon talán a legtöbbször játszotta az első ütőszólamot, többek között Kocsis Zoltánnal, több hangszeren is osztozik Fábry Boglárkával. Az egésznek fantasztikus a koreográfiája, nézni is öröm az ütősök szervezett együttműködését a színpadon, amikor ezredmásodpercnyi pontossággal megszólal az üstdob, de már a kolléga a cintányérnál van, összeüti azt, átadja a párjának, és rohan a nagydobhoz, hogy azon is megüssön egy hangot.

Berecz Mihály koncert közben. Fotó: Valuska Gábor

 

A zenemű életre kel

– Lassan tíz éve, hogy Kocsis Zoltán vezényletével bemutatkozott a Müpában, és legutóbb a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként arra vállalkozott, hogy kotta nélkül előadja Bartók összes zongoraművét. Most huszonöt éves, mi marad a következő évtizedekre? 

–  Ezeket a darabokat addig szeretném játszani, amíg csak az ujjaim mozognak. Érdekes tapasztalat, hogy amit csak itthon gyakorlok, az mintha nem is lenne: a mű a színpadon kel életre, onnan indul a története. Erre nem tudom, mi a magyarázat, de valahogy másként működünk a színpadon. Ahogy az évek alatt változik a fizikum és a lélek, úgy változnak bennem ezek a zeneművek. Érnek, csiszolódnak. Kocsis Zoltán felvételein is hallani ezt, még a pár év különbséggel felvett darabokon is érződik az elmozdulás, a másféle megközelítési mód. A lelassulás jellemző. Fiatalon az ember mindent gyorsabban játszik, de ahogy öregszünk, talán meg is nyugszunk egy picit. 

Névjegy 

Berecz Mihály zeneszeretetét, ritmusérzékét otthonról hozta: édesapja Berecz András népdalénekes, mesemondó, édesanyja Jávorka Lilla néptáncos. A zongoraművész számos hazai és nemzetközi verseny győztese, Junior Prima díjas, a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamaratanszékének tanára. Repertoárja rendkívül széles: Bachtól a kortárs zeneszerzőkig terjed.

Borítókép: Berecz Mihály koncert közben (Fotó: Benkő Sándor)