Mennyi időnk van beszélgetni?
– Ebéd után indulok Japánba, átveszem a díjat, és már jövök is vissza.
– Újabb versenyt nyert?
– Ennek a díjnak a története Londonban kezdődik, mert ott tanultam a Royal Academy of Music zongoraművész szakán, és ott tanít Pauk György világhírű hegedűművész, akinek Bartók a vesszőparipája. Pauk tanítványa volt Zathureczky Ede hegedűművésznek, aki többször játszott Bartókkal, én pedig Pauk növendékeivel játszottam Bartókot Londonban. Hegedűre és zongorára írt szonátákat. Eriko Nagayama japán növendékkel még az ősszel koncertsorozatra indultunk, aztán az év elején kaptuk a hírt: az előadásunkat megválasztották az év legjobb kamarakoncertjének Kiotóban. Most visszautazom, hogy átvegyem a díjat, amellyel további koncertlehetőség is jár.

Bartók a Vigadóban
– Közben itthon is egymást érik a fellépései.
– A következő hetek nekem Bartókról szólnak, az Essentia Artis koncertjei a Vigadóban, majd a II. zongoraversenyt játszom a Szent István Filharmonikusokkal március 19-én a Zeneakadémián. Ismerős a közeg: a Szent István konzervatórium az alma materem, ahol a zenekari életre neveltek, és a nehezebb művektől sem féltettek minket soha. Én is játszottam nagyzenekarban, évekig hegedültem is, így tudom, hogy a kíséretnek sem könnyű megszólaltatni a II. zongoraversenyt. De zongoristaként sem:
Kovács János karmesterrel január közepe óta készülünk az előadásra – két zongorán! Már az is nagy élmény, ahogyan a karmester zongorázza a kísérő szólamot (amely szinte játszhatatlan, hiszen zenekarra íródott), ritka ez a fajta elmélyült munka manapság.
A megszokott inkább az, hogy néhány nappal a koncert előtt találkozunk, és pár próba után már megy is az előadás.
– Bartók Béla a befogadót is alaposan megdolgoztatja, mégis miatta cserélte le a hegedűt zongorára. Mi indította arra, hogy új hangszert válasszon?
– Nincs más zeneszerző, aki olyan régóta jelen volna az életemben, mint Bartók. Gyerekkorom óta hallgatom és játszom is a műveit, amelyben a legnagyobb segítség az volt, hogy a népzene felől közelítettem meg. Népzenén nőttem fel, így lett az első hangszerem a Csíkban, Gyimesben, Gyergyóban használatos ütőgardon, amelyen sokféle aszimmetrikus tánczenét kísértem már négyévesen. Bartók-játékomban ennek most is hasznát veszem. Az én életemben ez a kulcs: pontosan érzékelem azt, ahogyan Bartók műveit áthatja a népzene törvénye és szabadsága. Az életmű megértésében is segít, ha tudjuk, hogy a II. zongoraverseny a Cantata Profana után született. A szarvassá változott fiúk története – „…a szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból” – elvezet a művészi ars poeticáig. A tiszta forrás, a művek ihletője nem más, mint a népzene, s én a zongoraművek játéka közben mindennap szembesülök ezzel.