Az Árpád-korban többféle körülmény következtében is kerülhettek az országba francia jövevények (és velük együtt nyelvi-kulturális hozadékuk). Az országon keresztülvonuló zarándokok, francia származású papok, a királyi családdal rokonságba került franciaországi előkelőségek és kíséretük egyaránt hozták magukkal nyelvüket és szokásaikat. Szintúgy a több helyen megtelepült szerzetesrendek tagjai: a bencés, ciszterci, premontrei apátságok első lakói. Fontos szerepük volt a Franciaországban, különösen Párizsban tanuló magyar értelmiségnek, egyházi személyeknek, akik tanulmányaik során többek között az ottani írásszokásokat is elsajátították, és a formálódó magyar írásbeliségben francia mintákat követtek egyes hangok jelölésében (például a ch betűket az akkori „cs” hang lejegyzésére). Ilyen egykori párizsi diák lehetett P. mester, vagyis Anonymus is, aki regényes gesztájának megírásakor szintén nyugat-európai mintákat követett.
Legerősebb nyelvi hatásuk valószínűleg mégis azoknak a Magyarországra költöző telepeseknek lehetett, akik már a XI–XII. századtól (egészen a tatárjárásig) több hullámban érkeztek hazánkba. Ahogy Bárczi Géza klasszikus tanulmányában bemutatta, a források hol „latinus”, hol „olasz” névvel illetik őket, de többségük északfrancia, vallon származású lehetett. Rájuk utalnak az Olasz, Olaszi típusú helyneveink, mint Olaszfalu, Olasztelek, Olaszka vagy Bodrogolaszi és Olaszliszka az alább taglalt Tállya szomszédságában.
Anselmus, a katona
A XII–XIII. századi francia oklevelekből még név szerint is ismerünk olyan személyt – egy Anselmus nevű katonaembert –, aki 1103-ban vagyonát pénzzé téve Magyarországra indult szerencsét próbálni fiaival együtt. Más társadalmi rétegekből is érkezhettek bevándorlók: városi polgárok, kereskedők, iparosok, de földművelő – különösen szőlőtermesztő, borkészítő – emberek is érkeztek.
Közéjük tartoztak azok a korán, már az 1100-as években Magyarországra költöző vallon telepesek, akik Eger és Tokaj-Hegyalja környékére vándoroltak, és ott letelepedve sokat tettek a szőlő- és borkultúra felvirágoztatásáért. Az Eger-völgyi jövevényekről még az 1500-as évek tájékán is azt jegyezték föl, hogy vallon nyelven beszélnek.
A vallonok jelenlétét ezeken a vidékeken helynevek bizonyítják: az Eger-közeli Tálya (Andornaktálya) és a Tokaj mellett fekvő Tállya neve egyaránt francia eredetű, az ófrancia taille ’vágás, irtás’ szóból származik. Ezek az elnevezések arra utalnak, hogy az új település helyét alapítói erdő- és bozótirtással tették művelhetővé és lakhatóvá. Hasonló helynevek francia nyelvterületen is léteznek, mint Tailles Belgiumban, vallon területen, épp ott, ahonnan e vidékek ősfoglalói származhattak.
Francia névdivat
A középkori francia nyelvhatás a hajdani személynevek világában is visszaköszön: egyes adatok szerint – különösen főrangúak körében – divatos lett a francia epikus költészet hőseinek neve, mint a Roland, Olivér, Olifant vagy a Trisztán.
A mindennapok emberének természetes nyelvi kontaktusait pedig azok a szavak bizonyítják, amelyek évszázadok óta mélyen beágyazódtak a magyar nyelvbe – jövevény voltuk ma már talán meglepő is lehet. Közéjük tartozik a kilincs (az ófrancia clinche-ből), amelynek klëncs, këlincs nyelvjárási alakjai egyben fejlődésének állomásait mutatják, a lakat (francia loquet), szekrény (francia scrin) vagy a paraj (francia poray).
Bár csak a kora újkorból ismerjük írásos adatát, minden bizonnyal középkori vallon eredetű a furmint szavunk is, amelynek magyar nyelvbe közvetítését – ahogy a szőlőfajta meghonosítását is – Hegyalja egykori francia nyelvű lakóinak köszönhetjük.
Borítókép: Szüreti felvonulás a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok megnyitóján Tokajban 2022. október 1-jén. Fotó: MTI/Vajda János
Anyanyelvünk
