A Covid-korszak óta fele életünket a Balaton mellett töltjük. Felújítottunk egy családi nyaralót, most már télen is lakható. Na, nem a legdivatosabb part menti települések egyikén, csupán egy üdülőtelepen. Új életmódunk nyitotta fel a szemünket, hogy a balatoni régiónak erősödnie kell kulturálisan. Enélkül nem válhat az ország tényleges turisztikai központjává. Erre a felismerésre is reagál a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program. Veszprém a gyönyörűen felújított főszékesegyházával és a kapcsolódó épületegyüttesek megújulásával magában is „megér egy misét”, de a kulturális fővárosi program hangsúlyosan kiterjedt az egész balatoni régióra. Az a belátás az alapja, hogy a magyar tenger partján olyan kulturális kínálatra van szükség, amely nemcsak szórakoztat, de fel is emel, fiatalt és időset egyaránt megszólít, és megfizethető mindenkinek. Ráadásul olyanra, amely nemcsak nyáron, az üdülési szezonban, hanem lehetőség szerint mind a négy évszakban elérhető.
Kultúra nélkül nincs Balaton
Az első persze a balatoni nyár, amely nehezen viseli el a szmokingos eseményeket. A balatoni nyár Cseh Tamás dalában nyert örök érvényű formát:
A 60-as években nyár felé tetőzött az ifjúsági probléma. / Emlékszem, nap mint nap hajóval átmentünk Almádiból Siófokra. / Ó a régi, égi Balaton, régi nyarakon, / bár nem volt vitorlás hajónk.
Ugyanezt a hangulatot idézi fel a vizuális típus számára Papp Gábor Zsigmond eredeti felvételeket feldolgozó dokumentumfilmje, a Balaton retró (2007). Ezek a példák is azt igazolják: a szórakoztatás nem ellentéte a kultúrának. Vannak olyan előadók, akik a könnyű műfajban mozognak, mégsem adják fel minőségi igényeiket.
Nemrég Balatonlellén Rúzsa Magdi koncertjére váltottunk jegyet.
Ő ilyen énekes. Nem vagyunk nagy koncertjárók, de az ő élő programjára már régen szerettünk volna eljutni. Szívesen átadjuk magunkat annak, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Rúzsa Magdi-jelenségnek. Adva van egy igazi „vidéki lány”, aki karrierje csúcsán sem gondolná helyesnek megtagadni és elfelejteni származását. Énekesként páratlanul tehetséges, előadóként jól mutat a színpadon és a képernyőn, és ráadásul emberként megnyerő a jelleme. Nem affektál, nem játssza meg magát. Dalainak van egy természetes intelligenciája, sőt eleganciája is, de főleg érzelmi kultúrája. Olyan élményt nyújt, ami segít élni.
De magyarul a vidék szónak pejoratív csengése van.
Mintha a perifériáról beszélnénk, távol a kulturális központoktól. Hogyan lehet a nyelvi klisékkel szembeszállni? Hogy érhetnénk el, hogy a vidékfejlesztés ne csak mezőgazdasági vagy munkaerőpiaci támogatást jelentsen, ne is puszta infrastrukturális befektetést vagy településfejlesztést. Hanem mi mást? Az a feltételezésem, hogy a kultúra emelheti fel a vidéket, mégpedig olyan kultúra, amely a helyhez kötődik, de legalábbis tiszteletben tartja a helyi adottságokat. Az így értett vidék a többségi Magyarországot jelenti, és olyan helyi hagyományokat, amelyeket nemcsak életben tartani érdemes, hanem támogatni, fejleszteni is.
Legyen a példánk Balatonlelle.
Igazi város, nem puszta üdülőtelep. Hosszú történeti múlttal rendelkező település, a helytörténészek szerint már a XIII. században írások emlegetik. 1848-ban mezővárosi rangot kapott, várossá 1986-ban vált, miután előtte Boglárral egyesült. A rendszerváltás után elvált egymástól Boglár és Lelle, de mindkettő megőrizte városi rangját. Lelle városi mivoltának pedig fontos tartozéka a szabadtéri színpad. Ez a színházi forma a Balaton körül mindenütt népszerű. Súlyos hátránya, hogy ki van téve az időjárás viszontagságainak, s ősztől tavaszig egyáltalán nem használható. Viszont van egy behozhatatlan előnye: az a tény, hogy a szabad ég alatt zajlik az előadás, felejthetetlen hangulatot kölcsönöz az eseménynek. Rúzsa Magdi lellei koncertje is ilyen felejthetetlen pillanat volt:
a nyári záporban friss és őszinte, de profi előadás született.
Az énekesnő nem haknizni jött, hanem komolyan vette a nyári föllépést is, szívét-lelkét beletette az előadásba. Varázslatos hangulata volt a nyári zuhéban pergő rockos ritmusoknak, és a mindig érzelemgazdag lassú daloknak is, amelyek – miről másról – a nyári szerelemről szóltak. A könnyűzenétől persze nem várhatjuk azt a mélységet, amelyet a magaskultúra termékei képesek feltárni. De a jól működő sláger képes – pillanatnyi vagy tartósabb – közösséget teremteni, és hangot adni olyan közös tapasztalatainknak, amelyek máskülönben kifejezés nélkül maradnának. A populáris kultúra hősei ezért válhatnak közösségi ikonokká, szolgálhatnak sokak számára példaképként.
A fesztiválok virágoztathatják fel a Balatont?
Persze a szórakoztatóipar a saját céljaira zsákmányolja ki a népszerű előadókat, a közkultúra ikonjait. (Azt is lássuk, hogy az ikon kifejezést a vallásos nyelvhasználatból vesszük át.) Ezért aztán a nyilvánosság fórumait működtetőknek meghatározó felelősségük van a közkultúra alakulásában és a következő generáció nevelésében. A mai technológiai fejlettségi szinten nem csak ezek vezetőinek a felelőssége, hogy mi jut el a közönséghez. Hiszen ma már a fiatalabb generációk nem a tévét nézik és nem a rádiót hallgatják, hanem a közösségi médiában tájékozódnak, amikor a kulturális piacon kívánnak eligazodni. Ennek a logikája pedig sok tekintetben eltér a közösségépítés hagyományos mechanizmusaitól.
Ma már tudjuk, hogy amit közösségi médiának nevezünk, valójában inkább magányossá és kiszolgáltatottá teszi felhasználóit.
De hogyan lehet ezt a helyzetet orvosolni? Vajon segít-e ezen például a fesztiválok szokásos, felszabadult közösségi élménye? És Kapolcs, a maga sokszínűségével, a hagyományt a kortárs művészettel ötvözni kívánó programkínálatával? Persze nem tudta teljesíteni azokat a vágyakat, amelyekkel eredetileg életre hívták szervezői. De az is nagy dolog, hogy még mindig létezik. Mi több, ez a néhány napos búcsú, kulturális zsibvásár és életforma-kísérlet mára maga is intézményesült. Csak ártatlanságát veszítette el.
A Balaton és mítosza, bukásokon és elsöprő sikereken túl, azonban él tovább, és kitermeli az új kulturális kifejezési formákat. A kulturális kormányzat és az egyes kulturális iparágak felelőssége, hogy mindez számunkra és közösségeink javára szolgáljon. Persze mi rajtunk, a kultúra fogyasztóin is múlik, hogy a magyar tenger egyértelműen a kultúrát jelentse. Érdemes áldozni a kultúrára. Így támogathatjuk azokat, akiknek tehetsége van a kultúra nyelvén kifejezni félelmeinket és reményeinket, felidézni az egynyári szerelmet és az elmúlás fájdalmát.
Borítókép: Rúzsa Magdi/Facebook
