Népi írók a Magyar Élet-táborban: Nyolcvanéves a balatonszárszói konferencia

A harmadik oldal seregszemléje. A magyar szellem függetlensége volt a balatonszárszói konferencia. Dióhéjban ez fémjelezte az 1943. augusztus 23–29. között megrendezett Magyar Élet-tábort, amelynek eszméi erkölcsi mértéket és iránytűt jelentettek 1956-ban és 1989–90-ben is.

Fotó: Zsinati Levéltár/Bérci László

Ahogy az egy hétig tartó előadás- és megbeszéléssorozat szövegeit kiadó Püski Sándor beszámolója felsorolja, az írók közül Kodolányi János, Erdei Ferenc, Németh László, Jócsik Lajos, Karácsony Sándor, Veres Péter tartott előadást, és hozzászólásokkal, illetőleg az esti tábortűznél felolvasásokkal szerepeltek többek között Asztalos István, Darvas József, Féja Géza, Gombos Gyula, Juhász Géza, Nagy István, Sinka István, Somogyi Imre, Szabédi László, Szabó Pál. Az írók mellett előadást tartott László Gyula Régészeti néprajz és magyar őstörténelem címmel, Balla Péter a magyar népdal és népzene kérdéseiről, Dömötör Sándor hagyományaink életéről, Muharay Elemér Népi kultúra, közösségi kultúra címmel. Az ifjúsági résztvevőkön kívül számos tanító, tanár, több felekezetbeli lelkész, pap, továbbá újságíró, orvos, mérnök, közgazdász hallgatta végig az előadásokat és szólt hozzá a felmerült kérdésekhez.

Az 1943-as szárszói konferenciát alig több mint fél évvel a német megszállás és alig egy évvel a Vörös Hadsereg magyar földre lépése előtt rendezték meg.

Ekkor már – a kurszki gigászi tankcsata, amelyben a szovjetek stratégiai győzelmet arattak, ezzel egyidejűleg az angol–amerikai csapatok szicíliai partraszállása és ezt követően az olasz diktátor, Mussolini bukása után – előrelátható volt, hogy a Hitler-ellenes szövetségesek fogják megnyerni a második világháborút, ami rányomta bélyegét a magyar sorskérdéseket taglaló, a jövő útját kereső előadásokra és hozzászólásokra.

Németh László beszéde váltotta ki az egyik legnagyobb visszhangot. Fotó: Fortepan/Németh László Társaság

Németh László és Erdei Ferenc vitája

Az illusztris előadók között a szárszói konferencia két főszereplője – egyben a két szellemi és politikai pólus fő megszemélyesítője – Erdei Ferenc és Németh László volt, az ő előadásaik váltották ki a legnagyobb vitát és visszhangot. Az író és szociológus Erdei Ferenc – akinek szülővárosában, Makón alapították meg 1939. június 29-én a Nemzeti Parasztpártot, amelynek egyik vezetője ő volt, de a szárszói konferencia idején már kommunistabarát nézeteket vallott – a magyar társadalom történetéről, szerkezetéről és a társadalompolitikáról augusztus 24-én megtartott előadásában a történelmi materializmus világszemlélete alapján kifejtette, hogy egy modern polgári társadalom tartós kiépülésének Magyarországon már nincsenek meg a tényleges társadalmi alapjai. Szerinte elsősorban a munkásság, másodsorban a parasztság képviseli azt a társadalmi erőt, amely a további átalakulást meg fogja határozni, s amelynek „távolabbi perspektívájában a szocialista társadalom elképzelése” áll. Egy másik irányt képvisel a harmadik oldal, amely „egy szociális, népi társadalom elképzelésével elsősorban a magyarság népi felszabadulását tartja alapvető követelménynek”.

Németh László másnap, augusztus 25-én mondta el előadását a magyar társadalom átalakulásáról, az értelmiség szerepéről és a magyarságra a háború után váró súlyos megpróbáltatásokról. Azt jósolta, hogy „az az »üdvösség«, amellyel Európa fog megajándékozni, nem az lesz, amely társadalmunk halk folyamataiban készül”, s előrelátható, hogy kívülről neveznek ki ránk „megváltókat”. Arra figyelmeztette a több mint félezres hallgatóságot, hogy a marxista népiek (Erdei Ferenc, Darvas József, Nagy István) által javasolt szocialista államban majd a szabad parasztságot kolhozokba terelik, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll, és „ebben az államban az ellenőrzöttek magyarok, az ellenőrzők pedig busmanok vagy tibetiek” lesznek. Ugyanakkor az angolszász jellegű kapitalizmust is elvetette, mert annak a bevezetése a magyarság részesedését a nemzeti vagyonban szinte órák alatt megcsappantaná. A két rendszer helyett egy olyan „osztálytalan” társadalom – egyben a politikai „harmadik oldal” – vízióját fogalmazta meg, amelyben az értelmiség a legnagyobb és legfontosabb réteg, s benne „menti magát a Jövő nagy utópiája is: az osztályok valódi összeölelkezése”.

Németh beszédének leghatásosabb és legemlékezetesebb része a harmadik oldal teljesen eredeti megfogalmazása volt, ami a konferencia legizzóbb és a legvitatottabb témája lett: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog. S most föláll valaki, és azt kérdi: Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké?”

Kovács Imre egy másik Új Látóhatárban megjelent írásában Németh László legszebb órájának nevezte Szárszót, ahol „augusztus 25-én elmondott beszéde élete legnagyobb, legbátrabb tette” volt. Gombos Gyula A harmadik út című, a Püski Kiadónál 1990-ben megjelent művében azt állította, hogy ha Németh egész életében a szárszói beszédénél egyebet nem tett volna, akkor is kiemelkedne közülünk emberi nagyságával. Békés Márton történész, politológus szerint a „harmadik oldal” Németh László politikai gondolkodásának kulcsszava, ami más, mint a „harmadik út”, mert ő nem egy utat ajánlott a sok között, hanem egy új oldalt, egy új politikai mentalitást és magatartásmodellt: „harmadik Magyarországot”, amely nemcsak a bal-jobb univerzumon kívül helyezkedett el, de a népi mozgalom harmadik útjától is különbözött minőségileg és mennyiségileg is. Németh László pedig maga írta 1943-as szárszói beszédéről: „Ha választanom kellene, melyik írásom az, amelyet mint legjobban reprezentálót iskolakönyvekben tanítanék: én ezt választanám.”

Egyet lehet érteni vele, hisz a pápua allegória tematizálta és plasztikusan jellemezte az 1943-as szárszói konferencia szellemét. Bár akkor ott nem született sem elvi, sem szervezeti egység, nem fogalmaztak meg programot, de a háború vége felé világosan kifejezésre jutott a magyar szellem belső függetlensége és önállósága. Szárszó erkölcsi mérték és iránytű lett az 1956-os forradalom és az 1987-es lakiteleki találkozó részvevői számára éppúgy, mint a mai népi-nemzeti szuverenista patriótáknak.

Hiteles válaszok végső kérdésekre

Balatonszárszó a református ifjúság és értelmiség emblematikus, legendás lelki-szellemi találkozóhelye. Az 1921-ben alakult Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetsége – amelyben Ravasz László püspök szavai szerint „személyes hit, Krisztusnak átadott élet, helyes egyházfogalom, hitvallásos reformátusság, haladó szociális gondolkodás találkozott” – 1928-ban vette meg, alakította ki a szárszói üdülőtelepet, ahol minden nyáron konferenciát szerveztek református diákok, majd paraszt- és munkásfiatalok részére is. A harmincas évektől egyre több népi író vett részt előadóként ezeken a találkozókon, és az 1942-es, de még inkább az 1943-as Magyar Élet-táborok már a népi írók és politikusok seregszemléjeként íródtak a legújabb kori magyar történelem lapjai közé.

Az SDG tagjait 1944-ben a nácik és a nyilasok üldözték, majd 1950-ben a rákosista diktatúra beszüntette a szövetség működését, konferenciatelepét pedig államosították. Az ingatlan 1989-ben került vissza a református egyház tulajdonába. Helyreállítása után, 1992 óta ismét minden nyáron megrendezték Szárszón a református ifjúsági, illetve értelmiségi konferenciákat abban a szellemben, ahogy Andorka Rudolf fogalmazott 1995-ös előadásában: „Én személy szerint azt szeretném, hogy a magyarországi történelmi egyházak legyenek azok, amelyek a válsághelyzetben a magyar társadalom túlnyomó többsége számára megadják a hiteles válaszokat ezekre a végső kérdésekre.” 2012 után néhány év szünet következett, majd a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulója alkalmából, 2017-ben újraindult a Reformátusok Szárszói Konferenciája, amelyet idén augusztus 10–13. között szervezett meg a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány a Soli Deo Gloria Konferencia-központban.

Borítókép: A balatonszárszói konferencia 1943-ban (Fotó: Zsinati Levéltár/Bérci László)