A második magyar hadsereg hazai körülmények között jól felszerelt volt, de a keleti hadműveleti területen hamar bebizonyosodott, hogy a Magyar Királyi Honvédség, amely a szomszédos államok elleni revíziós háborúra készült, a Vörös Hadsereggel szemben csak komoly áldozatok árán képes eredményesen helytállni – olvasható a Magyarságkutató Intézet cikkében.
Fotó: Bundesarchiv
Az expedíciós magyar hadsereg is az 1942. június 28-án megindult „Operation Blau” részese volt és kiérkezett részeit menetből vetették be. Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes csapatainak a Don mentén kellett biztosítaniuk a Sztálingrád és a Kaukázus felé előretörő németek balszárnyát.
A Donhoz 1942. július 7–10. között jutottak ki a harcoló seregtestek, de a teljes Don menti védelmi vonalat csak 1942. augusztus 25-ére vették birtokba a honvédek.
A Voronyezstől délre fekvő, 210 km szélességű magyar arcvonalszakaszon a szovjet 6. hadsereg által kiépített három olyan hídfőállás (Uriv–Sztorozsevoje, Scucsje–Perejeshaja, Korotojak) is volt, amelyekért 1942. július 18. és szeptember 16. között több ízben súlyos harcok dúltak. A hídfőcsatákban a „doni” hadsereg alakulatainak zöme részt vett, egyedüli „gyorstartalékát” az esztergom-tábori 1. tábori páncéloshadosztály képezte. Csupán a korotojaki hídfőt sikerült felszámolni, a többi a szovjetek kezén maradt.
Borítókép: Az 1942. május 9-i Esztergom-tábori kormányzói díszszemle pillanatképe: a 30/II. harckocsi zászlóalj nehéz harcúkocsi századába tartozó egyik Pz–IV.F1 német közepes harckocsi (Fotó: Babucs Zoltán gyűjteménye)
