Bő egy éven belül három magyar animációs nagyjátékfilmet tűznek műsorra a hazai mozik, mindegyikük markáns alkotói hitvallással készült, és nemcsak itthon számíthattak sikerre, de nemzetközi fesztiválokon is versenyeztek. Az egyik legfontosabb animációs elismerésre, az amerikai Annie-díjra két magyar alkotást (Kojot négy lelke, Műanyag égbolt) jelöltek a független filmes kategória öt legjobbja közé. Díjat nem hoztak el, de az Oscarhoz hasonlóan a jelölés is nagy eredmény. A Kék Pelikan pedig Tallinnban és Torinóban versenyzett, és nem is az animációs kategóriában (előbb a filmkritikusok szekciójában, utóbb dokumentumfilmként), ezzel meghaladva a műfaj határait.
A tavalyi és idei magyar animációs filmek egyik közös pontja, hogy rendezőik közel egy időben végeztek az akkori Magyar Iparművészeti Főiskolán (ma: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem). A Műanyag égbolt létrejöttét az első filmeseket támogató Inkubátor program segítette. A magyar–szlovák posztapokaliptikus sci-fi egy évszázaddal játszódik napjaink után, és az emberiség túlélésének lehetőségeit keresi a megváltozott környezetben. A rendezőpáros, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a legjobb európai alkotásnak járó Ezüst Méliès-díjat kapták a Strasbourgi Európai Fantasztikusfilm-fesztiválon.
Áprilisban érkezik a mozikba a Kék Pelikan, Csáki László animációs dokumentumfilmje, ami tavaly a tallinni ősbemutatón is lelkes fogadtatásra talált.
Azt mutatja be, ahogyan a magyar fiatalok a rendszerváltás után hamisított vonatjegyekkel utaztak Nyugatra. Noha Csáki már több rövidfilmet és dokumentumfilmet is jegyez, első egész estés filmjét készítette el, és ő is az Inkubátorban nyert támogatást a filmre.
Húsz éve a Nyóckerrel már nagy sikert aratott Gauder Áron, akinek az indián teremtésmítoszra épülő, a Kojot négy lelke című filmje animációs díjat nyert Annecy-ben, és legjobb rajzfilmnek választották az A kategóriás sanghaji fesztiválon. – A technika fejlődése mindenképpen lendületet adott az animációnak, hiszen olcsóbban lehet filmet készíteni, mint harminc évvel ezelőtt. Akkoriban rengeteg ember kellett a munkafolyamathoz és kevés stúdió foglalkozott a műfajjal. A kilencvenes évek végén többnyire külföldre dolgoztak a rajzfilmesek, nem itthon pályáztak támogatásra – mondta Gauder Áron a magyar animáció felfutásáról. A kilencvenes években analóg rajzfilmkészítést tanultak az akkori Iparművészeti Főiskolán:
A videós, a fotós és az animációs oktatás nagyon gyerekcipőben járt akkoriban. A tanulmányaink alatt vált munkaeszközünkké a számítógépes animálás, idővel azt is elsajátítottuk. Az én korosztályomnak át kellett állnia a klasszikus rajzfilmkészítésről a digitális módszerre, az idővel és a munkával megszerzett tapasztalat már elegendő egy nagyjátékfilm megrendezéséhez.
Csáki László úgy látja, a generációjának egyszerűen ennyi idő kellett a beérkezésre: – Most jutottunk el oda, hogy technikailag végig tudjuk vinni az elképzeléseinket, mert van egy erős víziónk. Mindannyian készítettünk rövidfilmeket, ezeken keresztül tanultuk meg azt is, hogy milyen az a grafikai világ, ami illeszkedik ahhoz, amit el szeretnénk mondani. A Nyócker megmutatta, hogy lehet kis pénzből olyat csinálni, ami hatalmas sikert ér el. Az Inkubátor Program fantasztikus, mindannyian sokat köszönhetünk ennek a lehetőségnek.
Büszkék lehetünk arra, hogy egy hosszú folyamat után beérett egy olyan generáció, amely szeretné alkotói mondanivalóját mozifilmek formájában is kifejezni. Három olyan alkotó sikereinek lehetünk most szemtanúi, akik több díjnyertes rövidfilmmel már észrevétették magukat nemzetközi szinten is. Hozzátartozik ehhez, hogy a jelenlegi állami támogatási rendszer segíti az animációs filmeseket, míg ez korábban nem volt mindig így. A technológia nem lett gyorsabb, és olcsóbb sem, de bővült az eszközrendszer. Ezért azok a szerzői megoldások, amik korábban csak rövidfilmekre voltak jellemzőek, immár a mozifilm formátumában is alkalmazhatóak. Látnunk kell, hogy mind a három film szerzői, tehát egyfajta művészi hitvallással készült munka
– mondta Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, aki producerként készítette a Műanyag égboltot.
A szerzői attitűd inkább az európai fesztiválokon méltatott szemlélet, az amerikai animációt a kereskedelmi szempontok erősebben mozgatják. Ennek ellenére a Műanyag égbolt és a Kojot négy lelke is bekerült a legnagyobb amerikai animációs seregszemle, az Annie-díj független mozifilmes kategóriájába (ahol a független leginkább a hollywoodi stúdiórendszer és a nagy streaming cégek berkein kívül készült alkotásokat jelenti). Az 1972-ben létrehozott Annie alapítói az animáció sokoldalúságára mutattak rá: az Oscar-díjon két kategóriával (egész estés és rövid formátum) letudták a műfajt, míg a Nemzetközi Animációsfilm-szövetség harminckét szekcióban válogat az év filmterméseiből.
