Rezeda Kázmér szerint a holland gasztronómia

A legújabb utazása.

Fotó: AFP

Igen, vannak korok, amelyekben az elmúlás kifejezetten vonzó perspektíva, csak az a baj, hogy Rezeda Kázmér generációja soha nem gondolta volna, övék lesz ez a kor. Ők nem gondolták, hogy nagyjából negyvenéves koruktól kezdve életük nem lesz egyéb, mint illúzióvesztés. – S ami a legrosszabb az egészben – gondolta ekkor Rezeda Kázmér –, hogy nem látszik feltűnni egy Péter apostol, hogy elmondja monológját, miközben Hippia kilopja a pestises halott szájából az obulust:

Az Úr meghallgatott. – Tekints körűl, / Az elkorcsúlt föld újra kezd születni. / E medvebőrös barbár harcfiak, / Kik üszköt vetnek fényes városokra, / Kiknek lova múlt századok vetését / Tiporja el, s istállót elhagyott / Templomfalak közt lél, új vért hozand / Az elsilányúlt, megfogyott erekbe. / S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek, / Míg a bősz tigris keblöket kitépi, / Új eszmét hoznak, a testvériséget, / És az egyénnek felszabadulását, / Melyek meg fogják rázni a világot.

Na most, a „medvebőrös barbár harcfiak” már itt vannak, messzire száll ajkaikról az Allah akbar!, csak Péter apostol nincsen sehol. Elfoglalta helyét a szivárványos zászló a templomok tetején. De mindezektől teljesen függetlenül a rőzsedalok tovább égtek, hogy enni kellene. Na most az a helyzet – s ezt Rezeda Kázmér kinti kísérője közölte ellentmondást nem tűrő hangon –, hogy a hollandok is összelopkodták a fél világot, például fűszerekért, hogy aztán egyet se használjanak belőle.
Nem egy hedonista, összevissza, hebehurgya fajta a holland. Ez talán összefügg azzal is, hogy az Úr teremtette a világot, de Hollandiát a hollandok. Meg nyilván a protestáns etikával is – lássuk be, egy országot, amelynek nagyja a tengerszint alatt van, s amelynek legmagasabb pontja 322,5 méter, nehéz is lenne másféleképpen fenntartani. Már csak azért is – és ez feltehetőleg megfordult már a derék hollandok fejében is –, mert ha elárasztaná őket az ár (vagy az Úr haragja), mindannyian talán nem tudnának odaférni a Vaalserberg tetejére, hogy onnan, 322,5 méteres magasságból dacoljanak a végzettel.

Így aztán maradt nekik a nem hebehurgyaság. Meg a fűszertelenség. Bár ezt még nem tudta megfejteni pontosan Rezeda Kázmér, mármint hogy miért a legnagyobb kalmárnépeknek, világrabló népeknek, gyarmattartó népeknek van a leg­unalmasabb konyhájuk: lásd hollandok, angolok, németek, bár ebből a sorból némiképp kilógnak a németek, akiknek soha nem volt jelentős gyarmatbirodalmuk, a konyhájuk ennek ellenére hót unalom. S miért a legszegényebbeknek van a leg­izgalmasabb konyhájuk – lásd kínaiak, dél-kelet-ázsiaiak, kelet-közép-európaiak, benne a magyarok. Itt meg ugye a franciák lógnak ki a sorból, akik nagy világrablók voltak egész életükben, mégis jó konyhával büszkélkedhetnek.

Na most akkor térjünk vissza ide, a hollandokhoz, már csak azért is, mert Rezeda Kázmér bejárta gyalog egész Amszterdamot, és kezdett fölöttébb éhes lenni. Rengeteg argentin steak­house-t látott Rezeda Kázmér, javasolta is, hogy menjenek be az egyikbe, nagy csalódás ott nem érheti őket. Rezeda Kázmér kedves kísérője, útikalau­za ellenben így szólt: – Az a baj, hogy ezeket az argentin steakhouse-okat kivétel nélkül kelet-euró­pai bevándorlók csinálják, akik nem hogy Argentínát, de steaket sem láttak soha életükben.
Így nem evett Rezeda Kázmér argentin stea­ket Amszterdamban. – De hát akkor miben jók a hollandok? – kérdezte reményvesztetten, olyan hangsúllyal, mint akinek lassan egy McDonald’s is megfelelne. – Nos, ami fellelhető ezen a világon, azt a hollandok kirántják olajban. Abban jók… – hangzott a lakonikus felelet. És tényleg… És akkor Rezeda Kázmérék beültek egy sörözőbe – a hollandok sörben és sajtban azért jók! –, és nekiláttak felfedezni a holland konyhát.

Bitterballen volt az első fogás. Ez valami olyasmi, hogy fogják a pörköltet, abból kivesznek egy darab húst, és – nem fogják elhinni – kirántják. Szóval kirántott húsgolyócska. Vagy mi. Nem ­rossz. De csak ezért nem tenne meg az ember 1400 kilométert, legfeljebb húsz métert a konyháig, nagyon másnaposan, maradékokra vadászva, elszántan. Aztán jött a fish and chips. Finom az, a teljesen fantáziátlan konyhák remekműve, úgyhogy nincsen vele semmi baj, ha fish and chips a legnagyobb dobás, legalább pontosan tudod, hol vagy. Következtek a sült krumplik.
Ebben nagyok a hollandok, csakúgy, mint a belgák. És itt eleresztik a fantáziájukat is, mert – talán el sem fogják hinni! – kaphatsz sült krumplit majonézzel, ketchuppal, majonézzel és ketchuppal, satay szósszal (ami földimogyoróból van), meg curry szósszal vagy chilivel. Mondom én, ha egy holland meglódítja a fantáziáját, akkor a határ a csillagos ég, és azt is tegyük hozzá, hogy sör mellé jólesik a krumpliharapdálás.

Aztán kirántanak még neked kicsike sajtrudacskákat, ha akarod, meg mindenféle zöldséget, és ezzel a végére is értünk a holland gasztronómiának. Illetve ehetsz még nyers heringet uborkával, de azt Rezeda Kázmér nem evett. És desszertnek ott a medvecukor. A derék hollandok a világ legnagyobb medvecukor-fogyasztói, s oly tökélyre fejlesztették a medvecukor-fogyasztást, hogy még valami likőrt is főznek belőle, ami koromfekete, megőrzi a medvecukor rettenetes ízét, ugyanakkor sós.

Ivott már Rezeda Kázmér szerte a világban mindenfélét, de ilyen borzalmat még sehol máshol. Miután Rezeda Kázmérék ilyetén módon elverték éhüket, a piroslámpás negyeden keresztül sétálva mentek haza. Vannak szomorú helyek a világon, de ez az egyik legszomorúbb. Mert ezeknél a kirakatban ácsorgó lányoknál kevés lehangolóbbat lehet elképzelni. Persze itt is figyelemmel kísérhető a fejlődés, mert nem is olyan régen még mindenféle színes lányok álltak a kirakatban. De ők azóta átköltöztek a parlamentbe. Helyükre pedig döntő többségben román, lengyel és magyar lányok álltak.

Mosolyuk pedig olyan az átható fűszagban, mint a gyógyszert bevett és a pengét éppen az ütőerére szorító öngyilkosjelölt mosolya.
Viszont van múzeum a piroslámpás negyedben. Marihuánamúzeum és prostitúciómúzeum. Ez a fejlődés lényege: már nem szégyellünk semmit. Hogy is írta Camus? „De attól fogva, hogy – jellem híján – mindenáron tannal ajándékozza meg önmagát az ember, a bűn vitába kezd, izeg-mozog, mint a józan ész maga, s felölti a szillogizmus valamennyi alakzatát. Magányos volt, akár a kiáltás, és íme, egyetemes lett, mint a tudomány. Tegnap elítélték, ma a bűn a törvény. […] Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.”

Hát így. Maradjunk inkább a sült krumplinál. Abban legalább nincs ideológia.

Borítókép: Amszterdam legrégebbi temploma, az Oudekerk (Fotó: AFP)