Szigorúan szakmai alapokon nyugvó zenetörténeti elmélkedés Rezeda Kázmértól

Rezeda Kázmér Csíksomlyón töltötte a pünkösdöt, mert szerette ott tölteni, ezért általában ott töltötte. Kell, hogy az ember ragaszkodjon dolgokhoz, különösen, ha már elmúlt hatvanéves. S Rezeda Kázmér ragaszkodását mindig meghálálta a Nyereg, a magyarok összesereglése mindenhonnan a nagyvilágból. Idén a szolid becslések szerint több mint háromszázezer magyar sereglett össze Babba Mária lábaihoz, hogy megélje az összetartozást.

Szerényi Gábor alkotása.

Persze, egy ilyesféle háromszázezres magyar összesereglést mély csend és elhallgatás kísér a luciferi oldalon, ha pedig mégis írnak róla valamit, akkor ilyesféléket:

Felföldi László pécsi megyéspüspök ünnepi szónoklatában arra buzdította a csíksomlyói búcsúsokat, hogy térjenek vissza hitünk legmélyéhez, és építsék fel a család szívének lelki templomát. A misét több százezren hallgatták, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, 310–330 ezer résztvevőre becsülte a tömeget. Csíksomlyón idén az »Újuljatok meg!« mottóval szervezték meg a fogadalmi nagybúcsút, csatlakozva a gyulafehérvári főegyházmegyében meghirdetett »Imádsággal megújuló közösség« témájú pasztorális évhez.

A pünkösdi búcsú egykor valóban a vallásos megtisztulás, megújulás és közösségi élmény helyszíne volt, azonban az utóbbi években fokozatosan átalakult egyfajta vallásos színjátékká, ahol a politikai üzenetek és a fogyasztói kultúra összekeverednek a hagyományos vallási rítusokkal. […] Az ilyen megnyilvánulások relativizálják a vallásos értékeket és a közösségi élményt, politikai céloknak vetik alá a vallási közösség igényeit. A kimagasló jelentőségű vallási esemény politikai üzenetekkel való terhelése több szempontból is veszélyes. Amikor a politikai vezetők vallási eseményeken kampányolnak, azzal aláássák az egyház hitelességét és spirituális értékközvetítői szerepét. Azok, akik nem értenek egyet a politikai üzenettel, elidegenedhetnek a vallási közösségtől, ami gyengítheti a közösségi kohéziót és a vallási életet. A vallási érzések kihasználása politikai célok elérésére etikátlan, a vallásos élmény áruvá tétele a vallási értékek profanizálódásához vezet, és ez veszélyezteti a vallási élmények mélységét és spirituális jelentőségét.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú példája jól mutatja, hogyan keveredik össze a vallás a politikával, és hogyan válik a hagyományos vallási esemény politikusok színpadává és turistalátványossággá, ahol a vallásos rítusok látványelemekké alakulnak, a politikai üzenetek pedig elnyomják az eredeti spirituális tartalmat.

Szerényi Gábor rajza.

S tudjátok mi vívta ki a fenti sorokat leíró nőstényördög haragját? Hát az, hogy az idei búcsú egyik fő üzenete a béke volt.

Mennyivel jobb lett volna, ha idén végre a háborúért imádkoztak volna a hívek s az egyház. Akkor a nőstényördög nem háborodott volna fel a „politikai üzeneteken”. De ezek a megátalkodottak képtelenek haladni a korral. Rezeda Kázmér például azt is észrevette, hogy a hegyre tartó keresztalják közül többek is a Béke fejedelme című népi éneket énekelték. A mihasznák, hogyan keverik a vallást a politikával. Amúgy a Béke fejedelméről ezt olvashatjuk:

A Béke fejedelme kezdetű népének valószínűleg 1900 táján keletkezett ének, és Kárpátaljáról küldte be egy kántor a Kárpát-medencei népénekgyűjtemény számára. Az ének még fellehető a Kottás harangszó című kötetben, melyet a Kassai Főegyházmegye 2007-ben adott ki, alapításának 200. évfordulójára.

Na most mondd! Már 1900 táján is így álltunk. És akkor lássuk, mit énekeltek ezek a megátalkodottak:

Béke fejedelme, szentséges Istenünk!
Úr Jézus szent Szíve, békéért esdeklünk.

Békét adj szívünknek, békét családunknak,
békét nemzetünknek, békét a világnak!

Szűz Mária Szíve, béke példaképe,
fiad szent Szívénél közbenjárónk légy te!

Liliom, virágszál te vagy, ó, Mária,
eszközölj Fiadnál békét a számunkra!

Árvák és özvegyek sírását hallgasd meg,

Derítsd fel hazánkra a békesség napját,

adjál világbékét, Mária, Szűzanyánk!

Szüntesd meg a világ háborgó tengerét
enyhítsd vérző szívünk fájdalmát, keservét!

Skandallum! – gondolta magában Rezeda Kázmér. Illetve nem gondolta. Akkor, ott, fent a hegyen, Babba Mária lábainál mindenféle dolog eszébe jutott, csak ez nem. Aztán elolvasta a nőstényördögöt, s hát akkor… Aztán kikereste kapaszkodónak a fontos kapaszkodót az ördögről, hogy legyen minek nekivetnie haragját és megvetését, s ezt találta megfelelőnek:

Lázadása előtt a neve Lucifer (Fényes Csillag), lázadása után Sátán (ellenkező), diabolos (szétdobáló) (Ezékiel 28: 13-17). Lázadása a számunkra láthatatlan mennyei világban történt, és egyértelműen Isten, ill. Isten teremtési rendje ellen irányult.

Igen. Ezek mind-mind a „szétdobálók”, akik után a normális embereknek folyton-folyvást rendet kell rakniuk. Ami a normális embereknek rendkívül fárasztó, de a szétdobálóknak a legrosszabb. Azoknak soha nincs, nem volt és nem lesz egyetlen nyugodt, önfeledt, boldog pillanatuk. Fárasztó ám az ördögnek szolgálni…

Erről beszélt a pap is az oltárnál, mikor azt mondta, mai világunkban megóvjuk gyermekeinket minden olyan szörnyűségtől, amelyektől nem lenne szabad megóvni őket, s olyan kereszteket rakunk a vállaikra, melyeket nem lenne szabad a vállaikra tennünk.

– Igen – gondolta Rezeda Kázmér. – Megóvjuk őket például a való világtól, s helyette kapnak virtuális világot, „közösség nélküli kommunikációt”. Megóvjuk őket minden nehézségtől (hamarosan majd érettségizni sem kell), s elhitetjük velük, hogy az élet semmi egyéb, mint örömtelen öröm és szabadság nélküli szabadság. S fel sem fogjuk, hogy egyszersmind ez a kereszt, amit a vállaikra teszünk. Ez, s a megannyi „felvilágosodás”, no és persze a gyökereik elvágása.

Azt is mondta a pap odafönt a nyeregben, hogy „édesanyánk, tanítsd meg nekünk összevarrni a jövőt”.

Mikor lejött Rezeda Kázmér a hegyről, s evett egy fagylaltot Székelyudvarhelyen, a szoborparkkal szemközti fagyizóban – gyömbéres fekete csokoládé és citromfű volt a választása, tizennégy lej volt a két gombóc, vagyis nagyjából ezeregyszáz forint –, szóval mikor lejött, fagyizás közben bámulta a „székely vándor hazatalál” szobrot, és ezen töprengett. Hogy miből is lehet összevarrni a jövőt? S bárhogy is töprengett, mindig ugyanarra jutott: a jövőt csak a múlt erős, időtálló szövetéből lehet megvarrni, a hagyomány erős cérnájával. – Jó lenne, ha a fiatalok olvasnának. Mondjuk Kierkegaardot, aki így szólt: „Megunni csak az újat lehet, a régit nem. A régi a mindennapi kenyér, áldott eledel, mellyel jóllakhatunk.”

Aztán elfogyott a fagylalt, s Rezeda Kázmér visszament Homoródalmásra, hogy meghallgassa az „Orgonák éjszakája” keretében megrendezett almási koncertet, az unitárius templomban, melynek tekintélyt parancsoló orgonáján Erich Türk orgonaművész és egyetemi tanár játszott azon a pünkösdi estén. – Erich Türk, a kolozsvári szász, akit türknek hívnak… no, ilyesmit is csak mifelénk lehet produkálni… – gondolta magában Rezeda Kázmér, aztán este hétkor beült a templomba, és elkezdődött a koncert.

Az első darab Johann Sebastian Bach E-moll prelúdium és fúgája volt, Rezeda Kázmér pedig nagyon elmélyülten tanulmányozta a műsorfüzetet, mert szerette volna azt a látszatot kelteni, mintha értene hozzá. Aztán behunyta a szemét – és elvitte a zene. Vitte, vitte messzire Rezeda Kázmért a barokk és Bach, akinek hangjaiból szinte észrevétlenül felépült egy gyönyörű hangkatedrális, s mintha pufók angyalok fújták volna a muzsikát, egyenesen a lélekbe, legyőzött mindent az ellenreformáció, ami mégiscsak rendhagyó volt egy erdélyi unitárius templomban.

Ettől lett olyan fenségesen gyönyörűséges…

Bach után Krizbai Fazakas József egy kézirata következett, a Ciacona, s Rezeda Kázmér eltette a műsorfüzetet, s hagyta magát még inkább legyőzni a barokktól. S lenyűgözte a gondolat, hogy Bach idejében ezt játszották Erdélyben.

Aztán a szász Türk átevezett a klasszicizmusba. Mozart következett, az F-dúr Andante, s a súlyos barokk átadta helyét valami könnyű, rokokó játékosságnak. Olyan volt a muzsika, mintha pajkos kislányok kergetőznének a tavaszi réten, majd megjelent a Napkirály udvara, rizsporos, szépségtapaszos, parókás dámák táncoltak át az unitárius templom levegőjén rizsporos, szépségtapaszos, parókás urakkal, minden megtelt nehéz parfümök illatával. A Veszedelmes viszonyok végkifejlete előtt adjunk még az életnek kicsike finom rokokó formát, nézd csak, a márki még kettőt lép magas sarkú cipőjében és rózsaszín harisnyájában, aztán kitör a forradalom, oda a parfümillat, s jön a nép még sokkal nehezebb, súlyos szaga, ami mindig az új erőre kapó barbárság legbiztosabb előjele.

A Mozartot követő Philipp Caudella Tema con variazioni című műve ezt játszotta tovább, csak Mozart zsenije nélkül.

S akkor következett Kodály, az Introitus Kyrie, Sanctus és Benedictus.

Kodály furcsa az orgonán. Furcsa, de érthető. Ahogy megszólalt a muzsikája a fenséges orgona hangján, Rezeda Kázmérnak ez jutott először eszébe:

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Hát igen. Áprily és a Tavasz a házsongárdi temetőben.

Tavasz az almási unitárius templomban…

Áradt Kodály a templomban, és olyan érzése támadt Rezeda Kázmérnak, mintha kiakasztották volna az Úr asztala fölé Tornyai János Bús magyar sors című festményét. S még egy kutya is megszólalt valahol a templomkertben, mintha csak erre a pillanatra várt volna, hogy beleugathassa a világba a magyarokhoz hasonlóan soha, senki által meg nem értett panaszát.

Áradt Kodály lassú, méltóságteljes muzsikája, s erre a muzsikára lépkedett fel Rezeda Kázmér képzeletében a történelem vérpadára a magyar, a nemzet, hogy aztán valami isteni csoda révén mégse pusztuljon el soha, ne hulljon porba a feje, de élje tovább rejtélyes, érthetetlen életét. Tomori Pál, Hunyadi László, az aradi tizenhárom – de Dózsa és Móricz barbárjai mind együtt lépkedtek el Kodály zenéjére az unitárius templom karzata felett, s annyi méltóság volt bennünk, mint amennyi csak a halálba menőkben lehet.

Végezetül Liszt következett. A Nun danket alle Gott.

Liszt is súlyos és méltóságteljes, mint Kodály, de az övé nem a megrendültség méltósága, hanem a büszke férfié. Liszt nem a vérpadra megy, nem oda hív, hanem csatába. S a rövidke második tételben még ott vagyunk az utolsó, csata előtti éjszakán, amikor a férfi még egyszer, utoljára az asszony ölébe hajtja fejét, gyenge és esendő szeretne lenni, gyerek, egy rövidke tétel erejéig, de nem lehet, nincs idő, megszólalnak a harci kürtök…

Így ért véget az orgonák éjszakájának koncertje a homoródalmási unitárius templomban, és Rezeda Kázmér nagyon büszke volt magára, hogy milyen nagyon ért a zenetörténethez és zeneelmélethez is, hát persze…

Este pedig vacsorálni mentek a pappal és a szász orgonaművésszel, Türkkel, mert új kisvendéglő nyílt Almáson, az Almárium, és…

Nincsen és.

Rezeda Kázmér legközelebb az Almáriumról fog beszámolni, mert az Almárium megérdemli a krónikás figyelmét.