Meleg vizű forrásokban főzhetett az ősember

Az egyik legcsodálatosabb őselem, a tűz uralásának és használatának képessége olyan mérföldkő volt az emberiség történelmében, amely drasztikus változást hozott a mindennapokba. Amellett, hogy meleget és fényt adott, biztonságot nyújtott a vadállatok ellen, illetve jelentősen megváltoztatta a táplálkozási szokásokat is, ami számos előnnyel járt az egészségre nézve.

A neandervölgyi emberek Forrás: Wikipédia

Váratlan felfedezés

Az Olduvai Paleoantropológiai és Paleoökológiai Projekt kutatói néhány éve olyan felfedezést tettek, amely alapjaiban rengette meg az ősember táplálékfeldolgozási szokásairól addig elterjedt teóriákat. Egy olyan három kilométer hosszú, 1,7 millió évvel ezelőtt lerakódott kőzetrétegből gyűjtöttek üledékeket, amelynek homokos összetétele jelentősen eltért a közvetlenül alatta lévő sötét, 1,8 millió éves agyagrétegtől. Szerették volna megérteni, mi okozta az eltérést, és hogyan hatott mindez a környéken akkoriban élő ősemberekre.

A vizsgálatokból kiderült, hogy körülbelül 1,7 millió évvel ezelőtt Kelet-Afrika fokozatos kiszáradáson ment keresztül, és a nedvesebb, fákkal benépesült éghajlatról szárazabb, füvesebb tereppé változott. Az üledékben a laboratóriumi elemzések során a tudósok eredetileg az akkori növényzet fajtájára utaló lipideket kerestek, végül azonban egészen más jellegű, meglepő vegyületcsoportokra bukkantak. Olyan lipidekre, amelyek teljesen különböztek az általuk addig ismert növényi eredetű vegyületektől. 

A vizsgálatok alapján kiderült, hogy ezek a lipidek megegyeznek azokkal a vegyületekkel, amelyeket a húsz évvel korábban, a Yellowstone Nemzeti Park meleg vizű forrásaiban tanulmányozott baktériumok termeltek. Az említett organizmusok csupán nagyon forró, nyolcvan Celsius-foknál magasabb hőmérsékletű vizekben képesek szaporodni. Így tehát a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy akkoriban magas hőmérsékletű források és hidrotermális vizek lehettek a környéken, lehetővé téve az ősemberek számára, hogy megfőzzék akár a húsokat, akár bizonyos nyersen nehezen emészthető kemény gumókat és gyökereket.

A meleg vizű források főzésre való felhasználására bizonyíték lehet az a kétméteres hal is, amelynek őskori maradványaira a Gesher Benot Yaaqob nevű régészeti lelőhelyen, a Holt-tengertől 14 kilométerre bukkantak a tudósok. A hal fogainak zománcából származó kristályokat vizsgálva arra jutottak, hogy az, ahogyan a kristályok kitágultak, egyértelműen arra utal, hogy nem voltak kitéve közvetlen tűznek, hanem alacsonyabb hőmérsékleten, hosszabb ideig főzték őket.

Az elejtett zsákmány elkészítésének ősi technikái

Az egyelőre még nyitott, további kutatások témájául szolgáló kérdés, hogy elődeink az edények feltalálását megelőzően pontosan hogyan is főzhettek a természet kínálta „konyháikban” ezekben a korai években. A feltételezések alapján az egyik legegyszerűbb módszer az lehetett, hogy az állati húst, halat vagy növényeket közvetlenül a forró vízbe helyezték. Az ilyen típusú főzés különösen hasznos lehetett a keményebb húsok és rostos növények elkészítésekor, mivel a hő hatására ezek könnyebben fogyaszthatóvá váltak.

Egy másik lehetséges módszer az lehetett, hogy az ételt növényi anyagokba, például nagy levelekbe, illetve állati bőrökbe csomagolva helyezték a forrásokba. Ez a technika megakadályozta, hogy az étel közvetlenül érintkezzen a vízzel, miközben biztosította a megfelelő hőmérsékletet a főzéshez. A levelekbe vagy bőrbe csomagolás megőrizte az étel ízét és tápanyagtartalmát is. Bár még számos kérdés megválaszolásra vár ezen a területen, az már az eddigi kutatásokból is nyilvánvaló, hogy a természet adta lehetőségek hasznosításának sokféle módja mindenképpen csodás bizonyítéka az ősemberek lenyűgöző találékonyságának és kreativitásának.