A világháborús harctéri tapasztalatokból kiindulva az 1945 utáni években a legtöbb tengeri nagyhatalom végleg nyugdíjba küldte az igen költséges fenntartású csatahajóit, egy kivétellel: az Egyesült Államok haditengerészete ugyanis úgy vélte, hogy az utolsó generációs modern csatahajóinak, az Iowa osztály valaha épített legkorszerűbb nehéz felszíni egységeinek a jövő háborúiban is meglesz még a maguk szerepe. Az Iowa osztálynak, a haditengerészet történetében a legutolsó és egyben a legmodernebb csatahajóosztálynak a szolgálatba állítását az Egyesült Államok és Japán között a Csendes-óceánon dúló háború igényei hívták életre.
Az eredeti tervek szerint az Iowa osztályba hat szupermodern felszíni egység tartozott volna, de ebből végül csak négy épült meg és került bevetésre a második világháború csendes-óceáni hadszínterén: az osztály elsőként vízre bocsátott névadó egysége az USS Iowa, az USS New Jersey, az USS Missouri és az USS Wisconsin.
E négy óriás közül az 1944. január 29-én vízre bocsátott és 1944 júniusára felszerelt USS Missouri lett a leghíresebb, amely már 1944 nyarától részt vett az amerikai partraszálló hadműveletek támogatásában a Csendes-óceáni flotta felszíni egységeként.
Az 57 540 tonna bruttó vízkiszorítású, 270,8 méter hosszú és a legszélesebb pontján több mint 33 méter övszélességű rendkívül áramvonalas hadihajó a meghajtását biztosító a négy General Electric turbinának köszönhetően minden kortárs ellenséges csatahajónál sokkal gyorsabb volt; a csúcssebessége elérte a 32,5 csomót, vagyis a 60,2 km/órás sebességet.
De a Missourinak nemcsak a sebessége, hanem fegyverzetének pusztító tűzereje, valamint a páncélvédettsége is rendkívülinek számított. Fő fegyverzetét kilenc, három forgatható páncéltoronyban elhelyezett 40,6 cm-es kaliberű ágyú alkotta, amelyekből több mint egytonnás tömegű lövedékek voltak kilőhetők 27 kilométeres hatásos tűztávolságra. A csendes-óceáni háború tapasztalatait felhasználva, az Iowa osztály egységeit rendkívül hatékony légvédelemmel is ellátták. Az USS Missouri fedélzetén húsz 12,7 cm-es, nyolcvan 4 cm-es légvédelmi ágyú, továbbá hatvan 20 mm-es légvédelmi gépágyú onthatta egyszerre lövedékek ezreit a csatahajót támadó japán harci repülőgépekre. A felderítést és a tűzvezetés pontosságát a rendkívül nagy teljesítményű optikai sztereó távmérőkön kívül a kor legmodernebb haditengerészeti fedélzeti radarjai biztosították az USS Missourinak. A hatalmas csatahajón közel 2000 haditengerész szolgált. A csatahajó passzív védelméről a kivételesen vastag övpáncélzata gondoskodott. A hadihajó különösen sérülékeny részeit, így többek között a gépházat, az üzemanyagtartályokat és a lőszerraktárakat, valamint a parancsnoki hidat és a lövegtornyokat 302, továbbá 492, 290 és 150 mm-es vastagságú rétegelt páncéllemezek védték. A páncélvédettséget úgy tervezték meg, hogy az akkori világ legnagyobb fedélzeti lövegeivel felszerelt japán Jamato-osztály 46 cm-es lövegeiből 27 és 16 kilométeres távolságból kilőtt gránátjainak is képes legyen ellenállni.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!