A dinó megeszi a nagypapát?

Sosem tapasztalt nehézségekbe ütközött az elmúlt évben a filmipar: a szakmát nem csupán a hosszú hónapokon át zárva tartó, csőd szélére jutó mozik,­ eltolt premierek és felfüggesztett forgatások, de a társadalmi trendekhez igazodás is kihívások elé állítja. Visszatérnek-e a nézők a filmszínházakba a pandémia elcsendesedése után, és vajon a túlzott politikai korrektség nem árt-e többet, mint amennyit használ a filmművészetnek?

2021. 05. 08. 14:45
92nd Annual Academy Awards - Red Carpet Roll Out
Oscar-szobor festése a tavalyi gála előtt a Hollywood Boulevardon. Megkopott dicsőség? Fotó: Kevork Djansezian Forrás: Getty Images
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiugró mértékben nőtt a tavalyi évben a Netflix előfizetőinek száma, mivel a karanténba kényszerült fogyasztók filmek és sorozatok nézésével ütötték el az időt. Az 1997-ben alapított streamingszolgáltató már mintegy százkilencven országban érhető el, ám a pandémia olyan, későn rajthoz álló vetélytársaknak is kedvezett, mint a Disney+ vagy az HBO Max. Utóbbi tavaly májusi indulása óta közel negyvenmillió felhasználóval büszkélkedhet, míg a Disney 2019 novemberétől elérhető alternatívája minden várakozást felülmúlva százmillió fogyasztót győzött meg. Ma már az okostévék távirányítóin szinte kivétel nélkül van dedikált Netflix-gomb, saját gyártású sikersorozataik és filmjeik, mint például A vezércsel, A korona vagy éppen a Mank és A chicagói 7-ek tárgyalása tarolnak a díjátadókon.

A legpocsékabb gála

A szolgáltatás legnagyobb előnye a fogyasztókra hetente rázúduló új tartalom mellett a hosszú évek alatt tökéletesített, a fogyasztást előre megjósló algoritmusokban rejlik. Ezek nemcsak azt képesek előre jelezni, melyik jelenleg elérhető tartalom tetszene az előfizetőnek, hanem döntéssegítő szerepük van az újabbak megrendelésé­ben is. Utóbbira a Netflix idén megközelítőleg 19 milliárd dollárt költ – a legutóbbi nagy felvásárlása például a Tőrbe ejtve sikerkrimi két folytatása, amiért nem kevesebb, mint 469 millió dollárt fizetett.

A szórakoztatóipari szakemberek évek óta várták a szakma válaszát a Netflix térnyerésére.

A legjelentősebb stúdiók közül három szereplő (a Walt Disney Picturest és a 20th Century Studiost tömörítő Walt Disney Studios, a Warner Bros.-t és a New Line Cinemát átfogó Warnermedia, valamint az NBC Universal) piacra lépése határozottan egy irányba mutat: a klasszikus óriások is szeretnének egy szeletet az egyre gigantikusabbra duzzadó streamingtortából. A Disney ráadásul olyan népszerű franchise-okat tudhat magáé­nak, mint a Csillagok háborúja, a Marvel vagy saját animációs klasszikusai, míg az HBO Max bejelentette: idén a Warner stúdió minden mozifilmje, köztük olyan sikervárományosok, mint A Dűne és a Mátrix negyedik része a mozis debütálásukkal egy időben, extra költség nélkül lesznek elérhetőek az összes előfizető számára.

Iparági szakértők és közvélemény-kutatások szerint az Egyesült Államokban akár három-öt aktív előfizetés is megférhet egymás mellett a háztartásokban, Magyarországon egyelőre viszont a legtöbben csak egy-egy szolgáltatóért hajlandóak fizetni. A mennyiség pedig még így is könnyen a minőség rovására mehet, ugyanis az otthoni filmezés kényelme és relatív olcsósága elszoktatja a nézőket a filmszínházaktól. A mozi és a streamingszolgáltatók harcát persze nem úgy kell elképzelni, mint King Kong összecsapását Godzillával, inkább, mint amikor a Jurassic World sokadik részében genetikailag manipulált dinó kergeti a nagypapát: a mozikat brutálisan kivéreztette az elmúlt egy év. A bevételt hozó premiereket elhalasztották egy, sőt akár két-három évvel is, hogy ne üssék ki egymást a pénztáraknál a sikervárományos filmek, a stúdiók pedig a lehető legjobban járjanak. Forgatások csúsztak és álltak le hónapokra, a mozik pedig az év nagy részé­ben zárva tartották kapuikat a járványügyi intézkedések nyomán.

Április utolsó vasárnapján ettől függetlenül lezajlott a filmes díjszezont megkoronázó Oscar-gála. Minden idők legszörnyűbb filmévéhez minden idők legpocsékabb Oscar-gálája járt, ám nem a pandémia tette tönkre az eseményt, hanem a kreativitás teljes hiánya. Érdekes módon a jelölt alkotások minőségével nem volt probléma: legalább olyan erős volt a felhozatal, mint az elmúlt években, ám az Amerikai Filmakadémia nem tudta kihasználni azt a fegyvertényt, hogy egy év után végre láthattunk egy majdnem rendes, nem virtuális filmes díjátadót, ahol már pusztán attól elérzékenyültek a vendégek, hogy végre olyan eseményen lehetnek jelen, ahol más emberek között forgolódhatnak, és személyesen cseveghetnek maszk nélkül. A jó háromórás játékidő viszont híján volt bármilyen vizualitásnak, nem voltak filmes bejátszások és megszokott produkciók, csak sok-sok beszéd, ami rövid idő alatt megölte a show-t, és unalomba fulladó rádiójátékot csinált belőle.

Oscar-szobor festése a tavalyi gála előtt a Hollywood Boulevardon. Megkopott dicsőség?
Fotó: Getty Images

Az Oscar-gála persze önmagában mit sem ér, ám díjazottjai előrejelzést adnak a filmipar trendjeiről. Két dolog határozza meg ugyanis, hogy a pénzosztók mibe fognak fektetni, és mi, nézők mire válthatunk jegyet a következő években: a remélt, tervezhető bevétel és a kritikai siker, azaz a díjak – minél nagyobb presztízsűek, annál jobban vonzzák a közönséget.

A díjszezon mezőnyét közelebbről megnézve azt láthatjuk, hogy halk, személyes és igazán emberi történetek kerekedtek felül a zajos akciókon. Első filmes, színházi vagy éppen veterán rendezők művészi próbálkozásai a társadalom számkivetettjeiről meséltek. Láthattuk egy demens idős ember leépülését (Az apa), a gazdasági világválság vesztes kisembereit (A nomádok földje), egy siket zenész személyiségfejlődését (A metál hangja) vagy éppen egy különc forgatókönyvíró világát a filmgyártás fénykorában (Mank). Ezek a filmek egy átlagos évben nem sok eséllyel kerültek volna reflektorfénybe, hiszen a nézők is sokkal inkább ültek volna be az új James Bondra vagy a hazánkban is forgatott A Dűnére, ha az eredeti tervek szerint bemutatták volna őket.

Hollywood hosszú ideje tartó kreatív válsága az utóbbi években csúcsosodott ki: a fran­chise-­ok, remake-ek, spinoffok („oldalhajtások”) és előzménytörténetek tengerébe fulladó ipar egyre inkább híján van az eredetiségnek, az igazán jó forgatókönyvnek, de még a formanyelvi újításoknak is. A képregényfilmek és nagy költségvetésű, biztos rajongótáborral rendelkező franchise-­ok egyeduralmát egyszerűen meg kellett törnie valaminek: a koronavírus pedig megtette nekünk ezt a „szívességet”. A stúdiók és a forgalmazók azonban az elmúlt évben még az eddigieknél is óvatosabbak lettek: mindenáron a biztos sikerre akarnak menni.

Gyilkos viccek

Óvatosságuk pedig nem csupán abban mutatkozik meg, hogy csak a bombabiztos, stabil nézőszámmal kecsegtető terveket valósítják meg, hanem a pillanatok alatt felforrósodó társadalmi klímához való alkalmazkodásban is. A politikai korrektség túltolása, a cancel culture, az elnémítás kultúrájának réme sehol nem érhető tetten olyan erősen, mint a szórakoztatóiparban. Elég egy rossz vicc a Twitteren, egy évekkel ezelőtti sikamlós beszólás a forgatáson, amelyet élelmes kollégánk a nyilvánosság elé tár, és karrierek törnek derékba, filmtervek esnek kútba. Holly­wood legnagyobb filmünnepén majd egy évszázada mindig volt házigazda: legtöbbször egy humorista, műsorvezető színész, aki úgymond megcsinálta a show-t. Azonban amióta a 2019-es tervezett Oscar-házigazda, Kevin Hart homofób Twitter-bejegyzései bejárták a netet, és a komikus a nyomás hatására visszalépett, a filmakadémia senkit nem mert felkérni a feladatra. Az eredmény: pusztító unalomba és érdektelenségbe forduló ruhabemutató, amely lassan senkit sem érdekel.

A társadalmi nyomás a színpadnál azonban sokkal tovább hat. Sokan a legmerészebb álmukban sem gondolták volna például, hogy a 2015-ben futótűzként elterjedt hashtag, az #OscarsSoWhite, vagyis az „Oscar annyira fehér” mozgalom az egész filmipart képes térdre kényszeríteni. 2024-től ugyanis csak olyan film nyerheti el a legjobb alkotásnak járó szobrocskát, amely fajilag/etnikailag nem fehér bőrű színészeket, női, fogyatékos vagy éppen LMBTQ-irányultságú fő- vagy mellékszereplőket és ezekből az alulreprezentált rétegekből kikerülő, a gyártásban dolgozó személyeket helyezi előtérbe. Az ezt követő #MeToo női egyenjogúságért és a szexuális zaklatás ellen irányuló, majd a tavalyi #BlackLivesMatter faji kérdéseket felvető, rasszizmust kiáltó mozgalmak alapjaiban változtatják meg a filmipart.

A Cicada című LMBTQ-film vetítése New York-i autósmoziban. A politika és a különféle vádaktól való folyamatos rettegés lassan fontosabbá válik, mint a nívós mozi
Fotó: Getty Images

A politika és a különféle vádaktól való folyamatos rettegés lassan fontosabbá válik, mint a sikeres, nívós mozi. Az alkotók pedig függenek a közvélemény haragjától, nehogy egy-egy korábbi, ma már vitatottnak számítható döntésüket előrángassák, és egészen más fényben tüntessék fel. Tavaly például a népharagot elkerülendő a színes bőrű Zoë Saldana színésznő nyilvánosan kért bocsánatot, amiért eljátszotta a néhány árnyalattal még sötétebb bőrű Nina Simone énekesnőt, de nemrégiben Hank Azaria kért elnézést minden indiaitól, amiért húsz éven át ő kölcsönözte az indiai származású üzlettulajdonos, Apu hangját a Simpson család animációs sorozatban. A színész tavaly mondott le a szerepről, most pedig azt nyilatkozta, hogy bár a sorozat jó szándékkal készült, most már úgy látja, hogy az hozzájárult a strukturális rasszizmushoz Amerikában.

A ló túloldalán

Más kérdés, hogy a Simpson családban minden színész egy rakás, a legkülönbözőbb bőrszínű karakternek kölcsönzi a hangját, így a fehér Azaria is egyszerre volt még fehér kocsmáros és rendőrfőnök és a fekete Carl Carlson nevű figura is. A sorozat ráadásul éppen a sztereotípiákon élcelődik, a legkegyetlenebbül pedig a címszereplő családot alkotó fehér családdal bánik, de lényegében mindenkiből egyformán viccet csinál. Azt pedig, hogy átestünk a ló túloldalára, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a BBC csatornánál már „diverzitásfelelős” is dolgozik, aki legutóbb a nagy sikerű Luther című sorozatot kritizálta. A krimi fekete főszereplőjét, John Luthert az alakításáért rengeteg díjat bezsebelő Idris Elba játssza, ám a diverzitásért felelős vezető véleménye szerint az, hogy több fekete szereplőt castingolnak, csak része a probléma megoldásának, ám a főszereplő nem eszik például karibi ételeket, és nincsenek fekete barátai, ami hiteltelenné teszi az egészet. A brit televíziós csatorna, amely egyébként 2020 nyarán, a Black ­Lives Matter-tüntetések csúcsán százmillió fontot ígért elkölteni arra, hogy sokszínűbbé váljon – nem győzött védekezni.

Mit hozhat a pandémia utáni jövő? A magyar mozik május elején újra kinyitottak, ám az még továbbra is nyitott kérdés, hogy a közönség itthon és világszerte vajon mennyire gyorsan zökken vissza a rendes kerékvágásba. A zárt terek iránti bizalmat vissza kell szerezni, a közönség egy része pedig a távmunkához hasonlóan az otthoni filmnézés kényelméhez is hozzászokott. Ha a stúdiók, rettegve a további anyagi bukásoktól, továbbra is biztosra akarnak menni, és választást kínálva egyszerre mutatják be filmjeiket különféle streamingszolgáltatókon keresztül és a mozivásznon, a döntés a mi kezünkben lesz.

Eltemetjük-e végleg a filmszínházak semmihez nem hasonlítható hangulatát, és maximum az óriási költségvetésű sci-fik vizuális effektusaiért bújunk majd el néhanapján a mozi sötétjébe, vagy marad létjogosultsága mindkét műfajnak? Frances McDormand színésznő, amikor átvette A nomádok földjéért járó produceri Oscar-díjat, köszönőbeszédében felszólított arra, hogy az elmúlt évben jelölt nagyszerű filmeket mindenki nézze meg nagy vásznon is, amint lesz rá lehetősége. Nos, a lehetőség immár adott, ám amikor az idősödő nomádokról költőien mesélő Chloé Zhao rendezőnő következő munkája egy Marvel-képregényfilm, akkor felmerül a kérdés: vajon maguk az alkotók képesek-e ragaszkodni önmagukhoz, és a filmipar támogatja-e vajon ambícióikat, vagy végül a biztos befutóra teszik meg tétjeiket?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.