Háromszáz éve született kortársunk, Kant

„Kant filozófiájával egész iparág foglalkozik, nincs olyan jelentősebb filozófiai intézet a világ egyetemein, ahol legalább egy Kant-specialista ne tanítana” – olvashatjuk Boros Jánosnak, a Pécsi Tudományegyetem tanárának Kantról írott nagyszabású könyvében. A kanti életművet a legteljesebb módon összefoglaló kötetnek a közelmúltban jelent meg új kiadása az Akadémiai Kiadónál, és mivel Immanuel Kant április 22-én lenne háromszáz éves, megkérdeztük a monográfiaírót, vajon miből táplálkozik a három évszázada nem múló érdeklődés, mivel járult hozzá a felvilágosodás minden bizonnyal legfontosabb filozófusa a gondolkodás történetéhez?

Kant kalinyingrádi síremléke. Fotó: Getty Images/NurPhoto

Elöljáróban érdemes elmondani, hogy Boros János a nyolcvanas években emigrált, Svájcban, Németországban, Franciaországban és az Egyesült Államokban tanult filozófiát. A rendszerváltás után hazatért, és döntő szerepet játszott a pécsi egyetemen a filozófia szak és a filozófia doktori iskola létrehozásában. A Kant-kötet bevezetőjében azt olvashatjuk, hogy közel három évtizeden keresztül foglalkozott a témával.

Első előadásjegyzeteimet a kilencvenes évek elején írtam, amikor tanítani kezdtem Kant filozófiáját a Pécsi Egyetemen, majd németországi egyetemeken is. A Kant műveit bemutató egyetemi órák végigkísérték a több mint negyedszázados oktatói gyakorlatomat, és újra meg újra megígértem hallgatók generációinak, hogy írni fogok egy szisztematikus bevezetőt a königsbergi filozófus művébe

– állítja a szerző, amiből az is kiderül, hogy a könyvet talán nemcsak filozófia szakos hallgatók forgathatják haszonnal, de a művelt laikusok is. 

Immanuel Kant. Forrás: Wikipédia

– Hozzávetőleg kétszázezer éve létezik homo sapiens, azaz gondolkodó ember, de a gondolkodásról csak nagyjából két és fél ezer éve gondolkodunk. A filozófiát a régi görögök alkották meg, ők tették föl a gondolkodással kapcsolatos első kérdéseket

 – foglalja össze a szerző. A filozófusok az igazság és az igazságosság kérdéseit kezdték feszegetni. A világ végső, meghatározó összefüggéseit keresték, az igazságot próbálták meghatározni, kialakult a metafizika és az ismeretelmélet. Feltették az ember mivoltának kérdését is, miért vagyunk itt a világban, és mit tegyünk – vagyis mitől jó egy cselekedet, mi a „jóság”. Az utóbbi évszázadok során a két terület között megdöbbentő aránytalanság alakult ki. Míg a világot elkezdtük tudományos módszerekkel vizsgálni, felismertünk a matematika segítségével leírható összefüggéseket, és kísérleteink vagy gyakorlati megoldásaink sokszor igazolták is feltételezéseinket, egyszóval egyre biztosabb tudásra tehettünk szert, addig a filozófiai kérdésfelvetések tekintetében nem születtek ilyen jellegű válaszok, különösen nem etikai kérdések esetében.

– Ezen a területen hozott valami radikálisan újat Kant, aki azt vetette föl: lehet, hogy nem jól tesszük föl a világra és az emberre vonatkozó kérdéseinket. Lehet, hogy olyan kérdéseket teszünk föl, amelyeket eleve nem lehet megválaszolni

 – magyarázza a professzor. Meg kellene hát vizsgálnunk, ébredt rá Kant, hogy milyen szerkezete lehet az emberi elmének. Hiszen ez az elme hozza létre a kérdéseinket, ettől a rendszertől függ, mit tudunk kérdezni, mire várunk választ és egyáltalán,  milyennek ismerjük meg a világot. A mi látásunk nélkül a világ láthatatlan, a mi gondolkodásunk nélkül a világot senki nem gondolja el – legalábbis úgy, ahogy számunkra megjelenik. Ekkor írta meg Kant A tiszta ész kritikáját, amely a gondolkodás történetének kopernikuszi fordulatát hozta el. Nem kifelé, hanem befelé pillantott. Nem a világot, vagy úgy általában az embert, hanem az elmét akarta megérteni. Ugyanis ez a feltétele a megismerésnek és a cselekvésnek is. Először tehát értsük meg a feltételt, javasolta Kant.

A königsbergi filozófus egyszerű, és éppen egyszerűségében zseniális módszert dolgozott ki arra, hogy megértse az emberi elme működését. Azt ismerte föl ugyanis – foglalja össze Boros János – hogy a szubjektum szükségszerűen és általánosan minden megismerésben ott kell, hogy legyen. Azt kell tehát megvizsgálnunk, hogy a megismerés tartalmaz-e olyan elemeket, amelyek minden megismerő folyamatban „ott vannak”. Ha igen, okkal feltételezhetjük, hogy ezek az elemek nem a világ sajátjai, hanem az elme működéséből következő adottságok. És ezzel el is jutottunk Kant egyik alapvető állításához: az érzékelés során mindentől el tudunk vonatkoztatni, de a tértől is az időtől soha. A világot térben is időben tudjuk megragadni, másképp nem. Nagyon valószínű, hogy ezek a „szemléleti formák” a megismerő szubjektumban vannak, és nem a világban. A tiszta ész kritikáját Albert Einstein tizenéves korában olvasta, és nyilatkozata szerint az időről és a térről olvasottak alapján kezdődött benne az a gondolkodási folyamat, amely a relativitáselmélethez vezetett.

Kant gondolkodása rendkívüli módon hatott a tizenkilencedik-huszadik század filozófiájára, minden gondolkodó viszonyult valamilyen módon hozzá. A természettudományok, mint a kvantumfizika vagy az agykutatás, a huszadik században jutottak el ehhez a gondolkodásmódhoz. Nobel-díjas agykutatók olvassák Kant első kritikáját. Az olyan belátások, amelyek szerint a gondolkodás nem egy már strukturált világra irányul, hanem maga a megismerés hozza létre a megismert világ struktúráit, egészen modern felvetés. Legalábbis olyan elképzelés, amely kortárs közbeszédünket keresztül-kasul átszövi.

De nagyon előreszaladtam. Vissza Kanthoz, van ugyanis más értékes meglátása is háromszáz éve született filozófusunknak. 

– Ha A tiszta ész kritikájában azt tisztázta Kant, mit tudhatunk, akkor A gyakorlati ész kritikája arról szól, mit tegyek

 – mutat rá Boros János. Ebben a könyvében rajzolja föl a híres kategorikus imperatívusz fogalmát. Ami megint radikális fordulatot jelent a korábbiakhoz képest. Eleddig ugyanis az erkölcsi parancsokat kívülről kaptuk. Többnyire Istentől, mások szerint a közösségi hagyományoktól, de olyan filozófusok is akadtak, akik természeti erőkre vezették vissza az erkölcsöket. Kant azonban az erkölcsöt is az elme struktúrájától, annak gyakorlati racionalitásától teszi függővé. Mint rámutat, az elme szerkezete Isten teremtése, és csak akkor válunk méltóvá a boldogságra és az isteni életre, ha e mindannyiunkban ott lévő struktúra törvényeit követjük.

– A kategorikus imperatívusz fogalmát több módon is kifejezi Kant, de talán a legtöbben ezt hallották, olvasták: 

Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen.

 Azaz bármit tennél, azt vizsgáld meg, akarnál-e olyan világban élni, ahol az emberek azon szabály szerint élnek, amely szerint te éppen cselekedni készülsz. Etikájában rejlik normatív politikafilozófiája és demokráciaelmélete is; az egyetemes gyakorlati észszerűségből kell a politikai együttélést eredeztetni. 

Nyilván nem kell mélyebben elmerülnünk Kant elméleteiben, ennyi is elég ahhoz, hogy érzékeljük, a filozófus fenekestül forgatta fel az emberi gondolkodás kereteit, irányait, lehetőségeit. Boros János úgy véli, nélküle egészen másképp alakult volna az elmúlt negyed évezred története. Azon persze nem fogunk meglepődni, hogy a német filozófia történetét a XIX. század kezdetétől meghatározta Kant gondolkodása, Fichte, Hegel, Nietzsche, Husserl és mindazok, akik az ő elképzeléseit fejlesztik tovább vagy éppen vitában állnak velük, elképzelhetetlenek a kanti filozófia nélkül. De azon már elcsodálkozhatunk, hogy Kant nélkül a szélesen értelmezett kultúra, és az irodalom története is másképp alakult volna. 

A pécsi professzor arra is rámutat, hogy az úgynevezett harmadik kritikában, Az ítélőerő kritikájában Kant nemcsak kapcsolatot teremtett természet és morál között, azaz a két első kritika között, de felrajzolta az emberi lét harmadik nagy területét is: a igazság és a jóság után a szépségét. Boros János úgy véli, a kanti esztétikából nőtt ki a tizenkilencedik századi romantika, a máig eleven zsenikultusz, és ez az alapja a modern szépségelméleteknek is. Schiller annyira elkötelezett híve volt filozófiájának, hogy drámái etikai konfliktusaiban nyilvánvaló a kanti hatás. Persze a modern, analitikus, fenomenológiai és dekonstruktív filozófia is azon az ösvényen halad, amelynek csapását Kant nyitotta meg. Frege, Russell, Wittgenstein, Heidegger, Derrida és sokan mások tekintik kiindulópontjuknak a kanti meglátásokat. Tőle eredeztethetjük a modern pszichológia fogalmi készletét és számos kérdésfeltevését, illetve mindazokat az individuumot középpontba állító gondolatrendszereket, amelyek között ma is élünk. 

A legérdekesebb azonban az, hogy a kanti filozófia annyira erős felismeréseket tartalmaz, hogy a kortárs agykutatás, sőt a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kutatása sem nélkülözheti a kantiánus nézőpontokat. 

Boros János szerint a legnagyobb technológiai vállalatok, az Apple, a Microsoft kutatóintézeteiben nemcsak mérnökök, matematikusok, programozók dolgoznak, de számos filozófus is kap feladatot. Nélkülük ugyanis nem lehet kidolgozni azokat a rendszereket, amelyek a modern ember gondolkodását átsegítik a kiterjesztett valóságba. Kant tehát ma már ott van az okostelefonban, a számítógépben, a mesterséges intelligenciákat használó rendszerekben. Pedig épp csak háromszáz éve született.