Kádár János és a Halálcsillag

„Feltettük neki az első kérdést, látta-e már ő is a Star Warst, ő flegmán visszakérdezett: melyiket?”

Forrás: Unsplash

Hogy a világ másik felén valahogy másként telik az idő, arra akkor jöttem rá, amikor fél évre osztályunkba sodort a sors egy amerikás magyar srácot, Steve-et. Szegény, maga sem tudta, mivel érdemelte ki a „büntetést”, hogy szülei hat hónapra hazaköltöztek Magyarországra, mindenesetre alaposan megviselte a nyolcvanas évek elejének szocialista valóságában való alapos megmerítkezés.

De ha neki sokkhatás volt ez a fél év, meg kell mondjam, nekünk, osztálytársainak is az volt. Közvetlen gyerek volt amúgy ez a Steve, ha nem ütközött volna ki nap mint nap minden megmozdulásában az a fene rátarti amerikai magabiztosság, tán még kedveltük is volna. Merthogy ő mindent jobban tudott, mindent jobban ismert, és gúnyos mosollyal nyugtázta elmaradottságunk szerinte csakugyan kétségbeejtő szintjét.

Erre az elmaradottságra rögtön az elején mi is ráébredtünk. Hogy érthető legyen a történet, hozzáteszem rögvest, 1980-ban járunk. Mi, akkor ötödikes kölykök mindannyian a Csillagok háborúja lázában éltünk; előző év augusztusában mutatták ugyanis be a magyar mozik George­ Lucas filmjét, s mi egy esztendeje ennek hatása alatt álltunk. Fénykardpárbajt vívtunk botokkal, Millennium Falcont meg Halálcsillagot rajzoltunk a matekfüzetbe, és sokadszor megnézve a filmet még mindig találtunk újdonságot az űrfantázia lenyűgöző jelenetei között.

Na, erre jött ez a Steve. (Pisti volt persze, de ragaszkodott a Steve megnevezéshez ezzel rögtön elkapálva magát a szemünkben. Viszont nem akcentussal beszélte a magyart – ezt a javára írtuk.) Hanem amikor feltettük neki az első kérdést, ami legjobban érdekelt minket, jelesül, hogy látta-e már ő is a Star Warst, ő flegmán visszakérdezett: melyiket?

Nem értettük, noha nálunk a moziban a Csillagok háborúja kétrészes filmként ment, naná, hogy dupla helyárral, de mi azért úgy gondoltuk, ez mégiscsak egy film, ráadásul akkoriban még nem szerepelt a cím után a 4. epizód felirat sem. Szóval csak pislogtunk: hogyhogy melyiket?

Steve gúnyos mosollyal nyugtázta elmaradottságunk eme felfoghatatlan szintjét, és flegmán megjegyezte: a régit, amelyikben felrobbantják a Halálcsillagot vagy az újat, amelyikben kiderül, hogy Darth Vader valójában Luke apja.

Összenéztünk, és megállapítottuk magunkban, hogy ez teljesen hülye.

Pedig nem volt az. Vagy legalábbis, ha az volt, nem emiatt. Kicsit belemelegedve a témába kiderült, hogy ő már látta a folytatást, aminek mi még a hírét sem hallottuk. És Steve, a szemétláda – megérezvén gyenge pontunkat – töviről hegyire elmesélte, mi vár ránk, ha egyszer majd nekünk is „hozzák” ezt a filmet (amelyet mellesleg röpke két évvel később már mi is megnézhettünk A Birodalom visszavág címmel).

Eleinte szkeptikusak voltunk; hittük is, meg nem is, amiket mesélt ez a Steve a zöld, nagy fülű fazonról, aki Jedi-lovagot nevel Luke-ból, a jégmezők csatájáról, meg mindenféle furcsa dologról. Ráadásul Steve tovább forgatta sebeinkben a kést. Másnap hozott amerikai sci-fi magazinokat, tele fotókkal, amelyek A Birodalom visszavág legizgalmasabb jeleneteit mutatták. Nem jutottunk szóhoz. Nem lehet, hogy mi itt ülünk Kecskeméten, és ebből az egészből kimaradunk! Nem elég, hogy miközben nálunk a tévében egy sorozat megy egész héten – talán az Onedin család (amelyet szerettem), talán a Kórház a város szélén (amelyet nem), s a moziban is csak nagy ritkán adnak valami nézhetőt, ezek ott, a tenger túlsó partján – és mint kiderült, az innensőn is, csak kicsit nyugatabbra tőlünk – már régen a Star Wars folytatását nézik, meg mindenféle varázslatosan érdekes és izgalmas filmet.

Szóval nincs igazság a földön.

Fotó: Unsplash

Pedig ez csak a kezdet volt. Steve most már nemcsak a kést forgatta sebeinkben, hanem valóságos késkészletet. Kaján örömmel mutogatta további újságjait, amelyekben ezer és ezer sci-fi, kalandfilm, horror meg mindenféle felfoghatatlanul izgalmas cucc fotói sorakoztak.

És te ezeket mind láttad, kérdeztük.

Persze, felelte Steve hanyagul. De nem túl jók. A legtöbb dögunalmas.

Mondjuk ennél a pontnál szívesen megfojtottam volna Steve-et, és azt hiszem, a többiek segítettek volna. Kölcsönkértük az újságjait, néztük a Star Trek, a Battlestar Galactica meg a többi sorozat fotóit, és próbáltuk kitalálni, miről szólhatnak. Meg azt is, hogy mi miért nem nézhetünk ilyesmit a tévében. A Tau bácsi című csehszlovák sci-fi-sorozat – legalábbis mi így éreztük – valahogy nem vette fel a versenyt ezekkel az izgalmas dolgokkal.

Nem sejtettük akkoriban, hogy milyen szerencsések vagyunk, amiért olyan „hamar” bemutatják nekünk a Csillagok háborúját. A Star Trek évtizedekig utazott az űrben, mire egyszer hozzánk is elért. A 2001: űrodüsszeia születésem évében készült, és negyedikes voltam, amikor végre Magyarországon is bemutatták.

Akkoriban ment a tévében egy kulturális magazin, Stúdió ’80, majd ’81 stb. címmel. Nem emlékszem, pontosan melyik évadban, de egyszer csak magyarázatot kaptam arra, miért van az, hogy a Steve által sokat emlegetett filmeket mi itt, a világ szerencsétlenebb sorsú részén vagy sokéves késéssel, vagy egyáltalán nem láthatjuk.

Az illetékes elvtárs türelmesen elmagyarázta ebben a műsorban, hogy mindez a mi érdekünkben történik. Nem akarják ugyanis, hogy lelki fejlődésünk megbicsakoljon olyan minősíthetetlen szemetek láttán, mint Spielberg Cápája vagy a Superman mozifilm vagy a Star Trek, James Bondról már nem is beszélve. Meg aztán horrorfilm? Thriller? Egészséges lelkületű szocialista ember olyat végképp nem néz! Nekem már ekkor gyanús volt, hogy minden bizonnyal nem vagyok és nem is leszek egészséges lelkületű szocialista ember, de még egészségtelen lelkületű sem, mert én bizony szívesen megnézném Spielberg Cápáját, a Supermant, a Star Treket meg egyik-másik James Bondot.

Azóta a kezembe akadt Gál Mihály kötete „A vetítést vita követte” – A Filmátvételi Bizottság jegyzőkönyvei 1968–1989 címmel. No, hát ebből megtudtam, miért vagánykodhatott Steve mindazzal, amit ő látott, mi meg nem.

A filmátvételi bizottságokban az elvtársak mindent megnéztek. Rendre kiválóan szórakoztak azokon a filmeken, amelyeket később nem engedtek vetíteni, vagy csak sok-sok éves késéssel, nagy kegyesen. Némely filmeken elvitatkozgattak, de azért legtöbbször éberek maradtak. Ami a szocialista Magyarország állampolgárai­nak szellemi, erkölcsi épülését zavarhatta, azt kíméletlenül betiltották, pontosabban nem engedélyezték átvételét.

Szerencsére Kádár János elvtárs, Aczél György elvtárs és Pozsgay Imre elvtárs a jegyzőkönyvek tanúsága szerint 1979 márciusában zártkörű vetítésen megtekintették a Star Warst, és azzal kapcsolatban semmiféle véleményt nem fogalmaztak meg.

Ebből is látszik, hogy akkor már nem voltak elég éberek…