Mozart nagy ellenfelének igaz története, Hollywood-mentesen

Antonio Salieri arról is nevezetes, hogy elsőként az ő zenéje csendült fel a milánói Scala falai között.

Forrás: youtube (képernyőfotó)

Kétszázhetven éve, 1750. augusztus 18-án született Antonio Salieri olasz zeneszerző, Mozart „örök riválisa”, és a megalapozatlan legenda szerint gyilkosa, aki arról is nevezetes, hogy elsőként az ő zenéje csendült fel a milánói Scala falai között.

Az MTVA Sajtóadatbankjának portréjából kiderül, hogy a legendás karmester-komponista gazdag legnanói kereskedőcsaládból származott. Első zeneleckéit egyik testvérétől, majd a helyi katedrális orgonistájától vette. Szüleinek elvesztése után egy jómódú velencei család vette pártfogásába, így 15 éves koráig Velencében, majd Bécsben folytathatta zenei tanulmányait. Egyik tanára, Florian Leopold Gassmann, II. József udvari zeneszerzője bemutatta a bécsi udvarban, megismertette többek között az opera műfaját megújító Christoph Willibald Gluck német zeneszerzővel.

Első sikerét húszévesen Le donne letterate című vígoperájával aratta, amelynek szövegkönyvét Moliere Tudós nők című komédiája nyomán a híres csellista és zeneszerző Luigi Boccherini bátyja jegyezte. Négy évvel később a bécsi olasz operaház karmesterének és udvari zeneszerzőnek nevezték ki, ezt a jól jövedelmező címet Mozart sohasem kapta meg.

II. József 1777-ben megszüntette az olasz operát, a némileg háttérbe szorult Salieri ezután Itáliába költözött. 1778-ban az ő Europa riconosciuta című darabjával nyitotta meg kapuit a híres milánói Scala. A klasszikus olasz opera hagyományát követő stílusa egyre inkább Gluck hatása alá került. Párizsban kettejük neve alatt, hatalmas sikerrel mutatták be a szinte teljes egészében Salieri által írt Danaidák című tragikus operát (erre azért volt szükség, mert attól tartottak, a bizalmatlan francia közönség fanyalogva fogadná az addig vígoperáiról ismert fiatal olasz komponista művét). Salieri további tragikus operákat is írt (Les Horaces, Tarare), de ezek nem arattak átütő sikert.

1788-ban tért végleg vissza Bécsbe, ahol operáival Mozart sikeres vetélytársa lett. Külön érdekesség, hogy több operájának librettóját a Mozarttal is együtt dolgozó Lorenzo Da Ponte jegyezte. 1790-ben, II. József halálával elveszítette legnagyobb pártfogóját, és népszerűsége is hanyatlani kezdett. A következő évben az udvari énekkar vezetőjének nevezték ki, ettől kezdve egyre inkább zenepedagógiai tevékenysége került előtérbe. Az udvar megrendelésére továbbra is írt operákat, az utolsót 1804-ben mutatták be és teljes közöny fogadta.

Fotó: Youtube (képernyőfotó)

Élete végéig vezényelt, 1813-ban a bécsi zenei konzervatórium egyik alapítója, később igazgatója volt. Tanítványa volt többek közt Beethoven, Schubert, Liszt Ferenc, Carl Czerny, és Mozart Franz Xaver nevű gyermeke is. Növendékeihez bensőséges viszony fűzte, egyes források szerint 1824-ben Liszt Ferenc Bécsből történt elutazása miatt öngyilkosságot kísérelt meg. Salieri 1824-ben vonult nyugalomba, s 1825. május 7-én halt meg Bécsben. Harminckilenc operája közül a legnépszerűbbek: a Palmira, a Perzsia királynője és a Falstaff. Az operák mellett kamara- és egyházi zenét, oratóriumokat és kantátákat komponált, 1804-ben íródott Rekviemjét saját temetésén játszották először.

Életművét, a zenekritikusok szerint, leginkább az eredetiség hiánya jellemzi, így jelentősége messze elmarad a kor- és vetélytársáétól, Mozartétól. Kezdeti rivalizálásuknak személyes okai is voltak, de a német és az olasz zenei iskola ellentéteiből is fakadtak. Kölcsönösen féltékenyek voltak egymásra, Mozart zokon vette, hogy Salieri több jól fizető pozíciót is elhalászott előle, de a családi levelezésből kitűnik, hogy főként Mozart apja tekintette fenyegetésnek Salierit fia szempontjából. Viszonyuk később szinte barátivá vált, sőt 1785-ben közösen komponáltak kantátát Lorenzo Da Ponte szövegére – a Per la ricuperata salute di Ofelia kottája négy éve került elő Prágában. A pletyka azonban lábra kapott, először csak arról, hogy Salieri szabotálja Mozart karrierjét, később az is elterjedt, hogy ő mérgezte meg Mozartot.

Kettejük viszonya, a művész és a mesterember konfliktusa sokakat megihletett, Puskin egyfelvonásos művét Rimszkij-Korszakov operának dolgozta fel. A zseni és a középszer ellentétét állította középpontba Peter Shaffer Amadeus című színdarabja is, amely Milos Forman megfilmesítésében 1984-ben nyolc kategóriában – köztük F. Murray Abraham Salieri megformálásával – nyerte el az amerikai filmakadémia Oscar-díját.

Szülővárosában, Legnagnóban az ő nevét viseli a színház, nevével évente operafesztivált, 2010 óta ifjúsági zenei versenyt rendeznek. Cecilia Bartoli olasz szoprán Salierinek szentelt lemezén 13 olyan operaáriáját énekelte el, amelyek többségét korábban még soha nem rögzítették. Salieri zenéje a többi közt Az utolsó erőd (2001) és a Vasember (2008) című filmekben is felhangzik. 2014-ben a bécsi Mozart-múzeumban nyílt kiállítás „az erősen fikciós imázstól eltávolodva” a valódi Salierit jó humorú, tehetséges, nagylelkű embernek mutatta be, aki dicsérte és nagyra tartotta diákjait.

A legnagyobb videómegosztó portálon elérhető felvételeken mindkét szerző muzsikái felcsendülnek.