A 20. század egyik leghírhedtebb, legsötétebb és legkegyetlenebb személyisége, Rákosi Mátyás néhány héttel e képeslap megírása után romboltatta le a magyarság engesztelőtemplomát. A kommunista diktátor gyakorlatilag aláaknáztatta a városligeti istenházát, amit 1951. szeptember 23-án végül fel is robbantottak. A bontási munkálatokba ráadásul egyházi szellemiségű diákokat is bevontak – hogy jobban fájjon.
Ma is üzen a Regnum Marianum
A mindössze húsz évet megélt budapesti Regnum Marianum-templomról sajnos kevés korabeli képeslap ismert. Ez az 1940 táján kiadott példány így önmagában is különleges jelentőségű, ám amikor a hátlapjára pillantunk, akkor dobban csak igazán nagyot a szívünk: 1951. VII. 29-én – utolsó szentmise alkalmából.

A bátor és reménykedő hívek próbálták élőlánccal megakadályozni a gyalázatot, de szétoszlatták őket, és a megtorlás sem maradt el. (Évekkel később, 1964-ben az élőlánc sikeresen megvédte Nagyváradon a főtéri Szent László-templomot, pedig ott a Securitatéval álltak szemben a hívek, nem az ÁVH-val. Milyen megindító és erőt adót film születhetne ebből a történetből is…)

De, hogy pontosan miért is állt útjába a városligeti templom az ateista rendszernek, arra választ ad az 1931-ben felszentelt Regnum Marianum alapító okiratának alábbi passzusa: „Emeljük e templomot, hogy maradandóan emlékeztessen mindenkit a vörös rémuralom borzalmaira, melyeket ránk zúdított egyházunkról és hazánkról megfeledkezett hűtlenség, önzés és gyűlölködés. Emeljük e templomot, hogy a megcsonkítás és anyagi romlás közepette fennen hirdesse és szolgálja az ezeréves integer-Magyarország, a történelmi Regnum Marianum gondolatát.”
Képeslapunk meg van címezve, ám bélyegnek, bélyegzőnek nyoma sincs. A feladó bizonnyal rájött, hogy postán keresztül sosem érkezne célba egy ilyen „reakciós” levél. Ám ez a Rákosit és Kádárt is túlélt lap 70 év után ma is figyelmeztet: a kommunisták és különbözőképpen „egyedfejlődött” társaik bármikor, bármelyik országban és bármilyen kegyetlen módon képesek szembemenni a keresztény államisággal. Ma elég csak körültekintenünk Európában, és saját, ostromlott házunk táján.

Néhány éve a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezte, hogy létrejöhessen egy szakrális emlékhely a keresztény magyarság egyik legkiemelkedőbb temploma helyén. A Patrióták vállalták a Regnumról fennmaradt történetek, emlékek, fényképek és tárgyak összegyűjtését, amelyeket majd itt szeretnének bemutatni. Ha ez megvalósul – és minden bizonnyal meg is fog, hiszen ígéret van rá –, úgy ennek a múltból üzenő képeslapnak is ott lesz a helye a mesélő relikviák között.
Az Időutazás a magyar múltba 38. része vasárnap tovább sétál a Városliget múltjában.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: A Regnum Marianumot 1931-ben közadakozásból építették fogadalmi templomként, hálaadásként a bolsevik uralom bukásáért. 1951-ben Rákosiék lerombolták. (Balázs D. Attila gyűjteménye)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kiderült a tökéletes nokedli titka
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.

Kiderült a titok a fagyasztott hús kiolvasztási technikáiról
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.

A egészséges táplálkozás titka: így fogyassza a tojást
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.

Jó hír érkezett a sajtimádóknak, ezt olvassák el!
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára válnak, mi lesz a milliárdos vagyon sorsa?

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

Kubatov Gábor posztja a szívbajt hozta a Fradi szurkolóira

Donald Trump szinte azonnal ragált Putyin felvetésére - jöhet a háború vége?

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük

A bukás rövid története: Gyurcsány Ferenc ezt a pofont már nem heverte ki

Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát – videó

Dobrev Klára küldhette meg a selyemzsinórt Gyurcsánynak

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kiderült a tökéletes nokedli titka
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.

Kiderült a titok a fagyasztott hús kiolvasztási technikáiról
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.

A egészséges táplálkozás titka: így fogyassza a tojást
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.

Jó hír érkezett a sajtimádóknak, ezt olvassák el!
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.