Amikor alaposabban megvizsgáltam ezt a tasnádi képes levelezőlapot, amit egyébként 1942-ben, az újra magyar területté vált Szamosújváron adtak ki, hat-hétszeres „időugrásra” bukkantam. A tasnádi fénykép maga ugyanis 1940 előtt, tehát még a román világban készülhetett, hiszen Goldberger főtéri divatáruboltján ott díszeleg a román nyelvű cégér is. Ezektől a feliratoktól pedig Észak-Erdély visszatérte után úgy próbáltak megszabadulni, mint a pestistől.
Tasnádi időcikázások
Időutazás a magyar múltba című sorozatunk egyik legösszetettebb idősíkú képeslapjához érkeztünk. Amit ez a ránézésre átlagosnak tűnő lap kínál, az maga az időcikázás.

Mindemellett a lap maga 1948 novemberében lett feladva, vagyis már az újra meghízott Romániában – és itt fogózkodjanak meg: a bérmentesítést elvileg egy 1948-ban kiadott 1 forintos magyar bélyeg mellett egy 20 filléres magyar királyi postabélyeggel, tehát egy korábbi, Horthy-kori példánnyal oldották meg. Mindez így együtt pedig teljes mértékben abszurdnak tűnik mind postatörténeti, mind történelmi szempontból.

Ha minden igaz, akkor hiába került vissza román kézbe Tasnád a második világháború után, a küldemény ezekkel a magyar postabélyegekkel valahogy mégis célba érkezett a szintén Romániához visszakerült Lugosra, mert a lapra rákerült a Lugoj, azaz a város román nevét jelölő bélyegző is. Mindeközben a címzésben a Románia szó meg sincs említve, pusztán a Bánság (románul Banat régióé).
Mindezen kanyarok ellenére gyanús, hogy ez az összeállítás valójában hamis, és valamilyen úton-módon később került rá mindkét magyar bélyeg erre a tasnádi lapra. Három postai bélyegzőből kettő is mesterkéltnek tűnik (az egyiken láthatóan 1949-es a magyar bélyegzés). De mi volt a cél a hamisítással abban a különösen furcsa és zűrzavaros időszakban, az 1940-es évek második felében? Talán az, hogy kiakasszák az idő megbolydult kerekét, ami rossz irányba vitte el a régi Magyarországot...
Az Időutazás a magyar múltba 34. része a visszatért Párkányba látogat el.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: Időutazások sokaságát rejti ez a tasnádi képeslap. (Balázs D. Attila gyűjteménye)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elképesztő teleltetési titok, így lesz csodás a muskátlija
Amikor beköszöntenek a fagyok, akkor már nem szabad kint hagyni a muskátlit.

Pajzs, kard és törvény – Mennyire ismeri Spárta történelmét?
Mennyire ismeri Ön az agógé titkait, a spártai nők különös szabadságát és a thermopülai hősök valódi örökségét?

Műtötték az agyát, ő meg közben csak klarinétozott + videó
A négyórás operáció közben nem tette le hangszerét.

Gondolta volna? Ezért esik le a panír a rántott húsról
Köztudott, hogy a magyar ember ha tehetné, mindent bepanírozna, majd kirántana.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk