Stein Márk Aurél (1862. november 26.–1943. október 26.) magyar származású, később brit állampolgárságú régész, elsősorban belső-ázsiai kutatásairól és régészeti felfedezéseiről ismert; emellett néprajzkutató, földrajztudós, nyelvész és földmérő is volt.
A magyar Kelet-kutatás kiemelkedő alakjának, Kőrösi Csoma Sándornak példáját követve figyelt fel Belső-Ázsia múltjának megoldatlan rejtelmeire.
Emellett Széchenyi Béla távol-keleti expedíciójának egyik résztvevője, Lóczy Lajos geográfus volt rá hatással, aki felhívta Stein figyelmét Dunhuangra, életművének későbbi csúcsára. A Kelet iránti érdeklődése annak köszönhető, hogy a magyarság bölcsőjének tekintette: a magyarság eredetét pedig nem tudományos problémaként szemlélte, hanem a nép létéhez szervesen kapcsolódó tényezőként. Az eredettudatot a nemzettudat egyik meghatározó elemének, az egyik legfontosabb megtartó és erőt adó tényezőnek. Jellemző gondolkodására, hogy a Magyar Tudományos Akadémián tartott székfoglaló előadását az Indiába került fehér hunokról tartotta („A fehér hunok és rokon törzsek indiai szereplése”).

Stein Márk Aurél egy Budapesten élő izraelita házaspártól, Stein Náthántól és Hirschler Annától született. Szülei és nővére megőrizték vallásukat, de Aurél és fivére, Ernst Eduard evangélikusok lettek. A család németül és magyarul beszélt, Stein katolikus és evangélikus gimnáziumokba járt Budapesten, ahol görög, latin, francia és angol nyelvet tanult, majd a Vallás- és Közoktatási Minisztérium ösztöndíjával a bécsi, lipcsei és tübingeni egyetemekre ment továbbtanulni. Szanszkrit és perzsa nyelvekből szerzett diplomát, és 1883-ban szerzett PhD fokozatot Tübingenben.