Nincs semmi baja az áttelelő fehér gólyáknak

Nem szorulnak emberi segítségre a Magyarországon áttelelő fehér gólyák, mert a megfigyelési adatok szerint ezek a madarak nem egészségügyi okból, hanem a természetes alkalmazkodásuk miatt maradnak itt a vonulás helyett.

Forrás: MTI2022. 12. 12. 10:35
Debrecen, 2022. augusztus 7. Fehér gólyák (Ciconia ciconia) nagyobb csapatokban gyülekeznek a Tócó patak völgyében az ország keleti részén Hajdú-Bihar megye földrajzi közepétõl nem messze fekvõ város határában és indulnak téli szálláshelyükre, többnyire Közép-Afrikába, Csádba és Szomáliába. Az aszály miatt a tarlókon és vizes élõhelyken lecsökkent tápálékuk miatt az idén, a korábban megszokotttól korábban kezdõdik a 8-10 ezer kilométeres, célig tartó repülésük. A fehér gólyák napi szinten akár 8-10 órát is repülnek és a fiatalok indulnak elõbb. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Oláh Tibor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra hívja fel a figyelmet, hogy az itt maradó fehér gólyák alapvetően nem szorulnak emberi segítségre, etetésre, befogásuk és meleg helyen való átteleltetésük is felesleges – olvasható az egyesület MTI-hez elküldött közleményében.

Az áttelelő gólyák egészségi állapotáról a legegyértelműbb visszajelzést a röpképesség vagy ennek hiánya ad.

A tetőgerincen, a kéményen vagy a fészekben álló madárról már ránézésre tudni lehet, hogy röpképes és egészséges. Ha azonban egy madár napokon keresztül olyan helyen ül a földön, ahol nincs számára táplálék, egészségi állapota úgy ellenőrizhető, hogy lassan felé kell sétálni, és ha felrepül, akkor minden rendben van vele. Ezt a technikát azonban csak nagyon indokolt esetben szabad alkalmazni, mert maga a felrepülés nagyon energiaigényes.

Magyarországon a 2000-es évek eleje óta telelnek át fehér gólyák. Közöttük egyre több lehet az olyan madár, amely sikeresen túlélt legalább egy áttelelést. Ez azért fontos, mert ezeknek a sikeres és egyre finomodó túlélési stratégiáknak a birtokában vághatnak bele a következő áttelelésbe.

Az itt maradó madarak viselkedésének magyarázata az lehet, hogy ezek a példányok kevésbé érzik kockázatosnak a maradást, mint az oda-vissza, akár húszezer kilométeres, hosszú távú vonulást. Ezt segíti, hogy rendkívül változatos táplálkozású madarak, elsősorban rovarokat esznek, de férgeket, pajorokat, halakat, kétéltűeket, kígyókat, békákat, kisrágcsálókat, a talajon talált énekesmadár-tojásokat és -fiókákat is fogyasztanak. Ezért amikor a vizek befagynak, és a rovarok sem mozognak, az áttelelő példányok a téli álmot nem alvó egereken, pockokon élnek, amelyekre a szántókon, gyepeken vadásznak.

Az ilyen próbálkozás alapvető alkalmazkodási, evolúciós stratégia, mindig vannak az átlagostól eltérő viselkedésű egyedek. Ezek kedvezőtlen körülmények között elpusztulnak, de ha változik a környezet, például most a klímaváltozás hatására, akkor életben maradnak, szaporodni tudnak és utódaiknak is átadják az egyre sikeresebb viselkedési sajátosságokat.

Az afrikai madárfajok északra látogató és életben maradó egyedei tették lehetővé Európa élhetővé váló területeinek benépesítését a legutóbbi jégkorszak mintegy tízezer évvel ezelőtti elmúlása után. Egyben ez az oka annak, hogy Magyarország mai fészkelőmadár-állományának jelentős része, köztük a fehér gólya is, még mindig olyan afrikai fajnak tekinthető, amely csak költeni jár ide, élete nagyobb részét úton, valamint Afrikában tölti.

Borítókép: Fehér gólyák (Ciconia ciconia) nagyobb csapatokban gyülekeznek a Tócó patak völgyében az ország keleti részén Hajdú-Bihar megye földrajzi közepétől nem messze fekvő város határában és indulnak téli szálláshelyükre, többnyire Közép-Afrikába, Csádba és Szomáliába. Az aszály miatt a tarlókon és vizes élőhelyeken lecsökkent táplálékmennyiség miatt az idén a megszokottól korábban kezdődik a 8–10 ezer kilométeres, célig tartó repülésük. A fehér gólyák napi szinten akár 8-10 órát is repülnek és a fiatalok indulnak előbb (Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.