A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak a 16 éves fiúnak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak, miután szerda este késsel megsebesítette az őt igazoltató járőrt – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.
A megalapozott gyanú szerint egy rendőr január 25-én este azért jelent meg egy Fejér vármegyei település egyik társasházában, mert egy 16 éves lány nevelőapja rendőri segítséget kért a hétfő óta otthonról távollévő, és éppen a barátjánál megjelenő gyermekével kapcsolatban. Amikor a bejelentés ellenőrzésére a rendőr megjelent a lépcsőházban, a fiatalkorú lány és 16 éves barátja éppen el akarta hagyni az ingatlant.
A rendőr a lépcsőház egyik lépcsőfordulójában igazoltatni akarta őket, de a fiú figyelmen kívül hagyta a rendőr felszólítását, ki akarta vonni magát az intézkedés alól, és megpróbált futva elmenekülni. A rendőr ekkor testi kényszert alkalmazott vele szemben, melynek a földön fekve is ellenszegült. A rendőrt folyamatosan próbálta lerúgni magáról, és többször ököllel is meg akarta ütni. Amikor a rendőr megkezdte a fiú bilincselését, a támadó hirtelen egy kilenc centiméteres pengéjű késsel megszúrta az intézkedő járőr lábszárát.
A rendőr a szúrás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az intézkedés alatt végig agresszívan viselkedő elkövető ellenállását egy szolgálaton kívüli rendőr segítségével lehetett csak megtörni, aki ugyanabban az épületben lakik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!