A kutyák farkasvonyításra adott reakcióit vizsgálták az ELTE Etológia Tanszék kutatói, ugyanis bár a legtöbb fajta képes vonyítani, a modern fajták már nem használják ezt a hangadást az eredeti funkciója szerint.
A vonyítás a farkasok legjellegzetesebb hangadása, de a kutyafélék családjának több tagjánál is előfordul ez a hangtípus.
A kutatók, most először célzottan, arra keresték a választ, hogy vajon eltér-e fajtánként a kutyák vonyítási hajlandósága, és ha igen, szerepet játszik-e az adott fajta genetikai közelsége a farkasokhoz, valamint az egyed kora és neme.
Mint írják, a farkasok arra használják a vonyítást, hogy fajtársaikkal nagy távolságokon keresztül kommunikáljanak, kijelöljék a territóriumuk határait, és hogy válaszvonyítással osszák meg egymással a helyzetüket.
A kutyák azonban – derül ki a tanulmányból – akár indokolatlan hangokra is vonyítással válaszolnak (például szirénára, harangra, zenére).
Amikor a kutatók megvizsgálták, hogyan reagálnak a családi kutyák a farkasvonyításra – mintegy 68, a farkasoktól különböző genetikai távolságra lévő kutya tesztelésével – arra jutottak, hogy minél távolabbi rokona egy kutya a farkasnak, annál inkább válaszol ugatással. Ez a modern fajtákra jellemző.
Szemben azokkal a kutyafajtákkal, amelyek genetikailag közelebbi rokonságban állnak a farkassal – ők az úgynevezett ősi fajták – gyakrabban válaszolnak vonyítással a farkasoknak.
Arra is rávilágított a kutatócsoport, hogy a modern fajták kialakítása során már eltérőbb volt a kutyák szociális környezete, mint az ősi fajtáknál, és már nem volt szükség a nagy távolságú kommunikációt szolgáló hangtípusra – idézték a közleményben Lehoczki Fannit, az ELTE Etológia Tanszék Neuroetológiai kutatócsoport kutatóját, a kutatás fő szerzőjét.
A kutatás arra is rámutat, hogy azok a fajták, amelyek többet vonyítottak, több stresszjelzést is mutattak a vizsgálat során, tehát az ősi fajták jobban megértik a farkasok vonyítását, mint a modern fajták.
Faragó Tamás, a kutatás szerzője elmondta azt is, hogy a fajták közti különbség a vonyításban csak idősebb kutyáknál figyelhető meg, ami mögött valamiféle korral együtt járó személyiségbeli változás vagy esetleg tapasztalat hatása állhat. A vonyítás lehet a félelem jele is. Az is kiderült az eredményekből, hogy az ivartalanított kanok hosszabban vonyítottak, mint ivaros társaik. Mivel a korábbi kutatások is azt támasztják alá, hogy az ivartalanított kutyák félősebbek, így a vonyítás is ezzel függhet össze – közölte Lehoczki Fanni.
