Egyébként ezeknél súlyosabb vétségekkel is vádolták a céget. Tavaly a Neuralink alkalmazottai azt mondták a Reutersnek, hogy a vállalat az ilyenkor szokásos állatkísérletek során elkapkodta a majmok, sertések és juhok műtéteit, ami a szükségesnél több állat pusztulásához vezetett. 2021-ben például hatvan sertésből 25-be nem megfelelő méretű eszközt építettek. Emiatt az összes sertést leölték – ez a hiba az alkalmazottak szerint nagyobb odafigyeléssel elkerülhető lett volna. A Hvg.hu arról írt, hogy a vállalat 2018 óta mintegy 1500 állatot, köztük több mint 280 juhot, sertést és majmot ölt meg a kísérletek során. Állítólag Musk nyomást gyakorolt a személyzetre, hogy mielőbb kapják meg az FDA jóváhagyását. A tőzsdét azonban nem érdekelte az efféle zönge: a cég piaci értéke megugrott az elmúlt hónapokban.
A vállalkozás értékét közel kétmilliárd dollárra becsülték két évvel ezelőtt, most ötmilliárdról beszélnek.
Útkeresés a nagyvilágban
Sok kutató évtizedek óta tanulmányozza az agy és a számítógép összekapcsolásának lehetőségét. A Microsoft egyik alapítója, Bill Gates és az Amazon alapítója, Jeff Bezos közös vállalkozása, a Synchron szintén az agy–számítógép interfészben lát hatalmas lehetőséget. A JAMA Neurology című folyóirat januárban négy olyan páciensről közölt eredményt, akiknél az ereken keresztül vezettek az agy motoros kérgébe érzékelőt. A Synchron készülék segítségével a mozogni nem vagy alig képes emberek a gondolataik segítségével mozgatták a számítógép egerét, irányították okoseszközeiket. Mivel az érzékelő nem közvetlenül az agyhoz kapcsolódik, így a jeleket is nehezebb érzékelni, ugyanakkor az agy nem szereti, ha idegen tárgyakat ültetnek belé, így az eljárás jóval biztonságosabb, mint más módszerek. A jeleket a mellkasi bőr alá ültetett antenna sugározza egy külső eszköznek.
A kutatás szerint a betegek sms-eket, e-maileket is küldenek, és online vásárolnak. A technológia abban segítheti az érintetteket, hogy visszakapják azokat a képességeket, amiket mi, épek magától értetődőnek tartunk, mint például az üzenetküldés szeretteinknek vagy a villany felkapcsolása – mondta a Usatoday.com-nak Tom Oxley, a Synchron alapítója. A Utah állambeli Salt Lake Cityben működő Blackrock Neurotech közel két évtizede teszteli az agyimplantátumokat. A texasi Austinban található Paradromics vállalkozás pedig arról számolt be, hogy már a jövő év első felében megkezdheti az embereken végzett kísérleteket a saját eszközével. Az agyszövetbe ültetett apró elektródák rögzítik és továbbítják az idegi jeleket, amelyeket dekódolnak, és a bőr alá helyezett jeladón keresztül külső eszközökhöz küldenek.
A Neuralink két fő felhasználási módra koncentrál: a látás helyreállítására, illetve arra, hogy a mozgássérült vagy mozgásképtelen embereknek segítsen számítógépet vagy okostelefont kezelni vagy akár visszaadni nekik a mozgás képességét. Az implantátum valójában több csipet, vezeték nélküli akkumulátort és egyéb elektronikai elemeket tartalmaz, hermetikusan lezárva egy nagy, érmeméretű eszközben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!