A filmet népszerűsítő előadásra Noah Baumbach rendező becsempészett Clooney korábbi munkáiból származó részleteket, ami arra késztethette a színészt, hogy szembenézzen saját életével – az 1980-as évekbeli Az élet igazságai című sorozatban nyújtott alakításától kezdve a 90-es évek Vészhelyzet című sorozatában átívelő áttöréséig. A fiatalságára való emlékeztetés párosulva a bevallott memóriazavaraival, pletykákat váltott ki, kissé megrémítette a barátait és a kollégáit.
Barátja és pályatársa, az idén 71. születésnapját betöltő Bruce Willis évek óta a demencia egyik fajtájában, a frontotemporális demenciában szenved. A felesége, Emma Heming Willis egy januári People-nak adott interjújában azt mondta, hogy a férje nem tudja, hogy mi a betegsége, „azt hiszem, ez az egész áldás és az átok is, hogy sosem kötötte össze a pontokat a betegségével kapcsolatban. Nagyon örülök, hogy nem tud róla.” Bruce – mint sok más hasonló betegségben szenvedő – anoszognóziában (a beteg nincs tudatában saját betegségének, sérülésének vagy funkciókiesésének) szenved.
Az akciófilmhősnél 2023-ban diagnosztizálták a frontotemporális demenciát, vagyis FTD-t. Ez egy gyűjtőfogalom az agyi rendellenességek egy csoportjára, amelyek az agy frontális és temporális lebenyének a sorvadását okozzák.
A demencia ezen típusa az agy homlok- és halántéklebenyét érinti, amelyek a viselkedésért, az érzelmi szabályozásért, a döntéshozatalért és a nyelvi funkciókért felelősek. A károsodás következtében ezek a területek fokozatosan veszítenek a működőképességükből.
Az érintett elveszítheti empátiáját és gyakran szociálisan nem elfogadható módon viselkedhet. Jellemző az impulzivitás is és gyakran az apátia, érdektelenség is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!