Ukrajna stratégiát váltott, célpontban az orosz energetika
A BBC helyszíni beszámolója az ukrán drónerők kárpátaljai származású vezetőjét mutatta be. A „Madyar” hívójelű Robert Brovdi parancsnok feladatai közé tartozik az orosz energetikai létesítmények támadásának koordinálása – akár 2000 kilométeres távolságból, valamint havi 30 ezer orosz katona likvidálása, amit saját bevallása szerint az elmúlt négy hónapban sikerrel teljesítettek. Ő vezényelte a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakasza elleni egyik korábbi támadást, amelynek következtében egy időre leállt az olajszállítás Oroszország és Magyarország között. A támadások után a magyar kormány bejelentette, hogy Brovdit Magyarország és a teljes schengeni övezet területéről kitiltja.
2026. 04. 28. 6:32

A műveleteket egy föld alatti, titkos irányítóközpontból koordinálják, ahol valós idejű adatok és drónfelvételek alapján követik az eseményeket. A parancsnok elmondása szerint egységeik az ukrán hadseregnek csupán 2 százalékát alkotják, ugyanakkor az összes megsemmisített orosz célpont mintegy harmada az ő számlájukra írható. Hozzátette, hogy a drónokkal nemcsak infrastruktúrát támadnak, hanem közvetlenül az orosz katonákat is célba veszik. Az operátorok feladata, hogy havonta legalább 30 ezer ellenséges katonát likvidáljanak, ami meghaladja azt a létszámot, amelyet Oroszország egy hónap alatt képes toborozni. Minden támadásról videófelvétel készül, amelyeket rendszeresen a 414 Magyar's Birds X közösségi oldalon tesznek közzé.
További Külföld híreink
Borítókép: Már az orosz hátország sem biztonságos, az ukrán drónok akár 2000 km-ről is képesek célba érni (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!