Bűn és bűnhődés

Mielőtt a lényegre térünk, azért ejtsünk pár szót a kiváltó okról. A casus belliről.

Deutsch Tamás barátom csúnyákat mondott a vele szemben álló politikai erőről, sőt politikusokról. És nem átallotta ezen nem tetszését, másként gondolkodását, ellenszenvét és haragját úgy kifejezni, hogy lenácizta haragja okozóit. Illetve gestapózta. De azt hiszem, ez talán mindegy.

Na mármost, az a helyzet, hogy balliberális oldalon, akár idehaza, akár Brüsszelben, akár Washingtonban immáron tíz éve semmi mást nem csinálnak, mint ezt. Legyen szó a Fideszről, Orbán Viktorról, a jobboldali sajtóról (rólam), a politikánkról, a másik oldalon lévő politikusok és az ölebsajtójuk első, legelső jelzője ez: nácik. Illetve ennek változatai: fasiszták, diktátorok, tekintélyelvűek, mi egyéb.

Ha illiberálist mondanak, az is csak a náci előszobája.

Van önök között bárki, aki össze tudná számolni, hányszor nácizták, fasisztázták le a magyar miniszterelnököt? Nincs senki, mert összeszámolhatatlan. S ha ezen itt, ezen az oldalon felháborodunk, akkor jön a kioktatás szólás- és sajtószabadságról, a véleményszabadságról, Európáról – meg a hátam végéről, ahová ezek mind valók.

Ha egy brüsszeli EP-képviselő, valamely nyugati miniszter, egy mainstream lap újságírója, vagy akár egy olyan nyilvános vécészellemiségű gazember, mint Homonnay Gergely (Gyurcsány cicafiúja egy zsák macskatápért) nácizza le ezt az oldalt és ezen oldal bármely szereplőjét, képviselőjét, az a szabadság maga.

Ám ha Deutsch Tamás teszi ezt mondjuk Manfred Weberrel, akkor összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, megfontolás tárgyát képezi Magyarország megszállása, és riadóztatják a kék sisakosokat. Sőt! Pontosítsunk: ha a vállaltan zsidó identitású Deutsch barátom merészeli nácizni a bajor Webert, akkor… lásd, mint fent. Akkor hirtelen Deutsch lesz a náci, akit ki kell zárni.

És akkor térjünk rá a büntire!

Mert mindebből következően büntinek lennie kell.

Orbán Hitler-bajusszal, Orbán mint fasiszta diktátor, Orbán mint Sztálin vagy Kim Dzsong Un (a következetesség nem sajátja a rohadék, nácizó tetveknek), ez mind-mind rendben van. De Deutschnak (Demeternek) bűnhődni kell. Még akkor is, ha bocsánatot kér (ami nagy kár volt, szerintem ezektől nem szabad bocsánatot kérni).

És akkor összeül a nagy büntető konferencia (nagy népi hurál).

Az ajtókon kívül a magát független, objektív sajtónak becézgető politikai propagandisták követelik a „bűnös” azonnali kivégzését, s mivel sajnos a „nácikat” egyelőre még nem lehet ténylegesen kivégezni, lámpavasra húzni, ahogy ezt dékás meg emeszpés meg momentumos Lenin-fiúk és egyéb gyáva alakok szokták vizionálni, hát marad a nyilvánosság tereiben celebrált virtuális kivégzés.

A zárt ajtók mögötti büntető konferencia pontosan tudja ezt, és semmi egyéb vágya nincs, mint hogy ennek a sajtónak megfeleljen. Ugyanis tudja, bármikor sorra kerülhet ő is, ha egyszer elb…ssza a kottát.

Tisztesség, becsület, elvek, szellem és filozófia, na meg a választók – ugyan! Ki foglalkozik ilyesféle ódivatú dolgokkal?! Hát a nácik. A felvilágosult progresszió pontosan tudja, hogy a kivégzőosztagként funkcionáló sajtóval kell jóban lenni, annak kell megfelelni. Mert attól függ a lét. (Nézzék csak meg Baranyi Krisztina szájszagú, ótvaros proli zsidózását. A teljes sajtókülönítményes brigád azzal van elfoglalva, hogy Baranyit kimosdassa a végtermékből, és megmagyarázza a megmagyarázhatatlant. És képzeljék el, mit művelnének ugyanezek a gazemberek, ha egy jobboldali közszereplő mondta volna ki ugyanezeket a mondatokat! Akkor tényleg nem lenne szövegkörnyezet – csak azonnali halál…)

Szóval Deutschnak bűnhődnie kell!

A nagy népi hurál, az elvtelen, lelketlen, ócska és pitiáner Weber elnökletével előbb azt hangoztatja, hogy a „bűnöst” azonnali hatállyal kizárják a néppárt soraiból. Itt jegyezzük meg: a néppárt sorain kívül lenni ma már büszke gyönyörűség annak, aki életében legalább öt percig hitt valamiben, és akinek jelent valamit az a fogalom, hogy hűség (fides).

Vissza a büntetésre: első felhorgadás a kizárás. (Az ajtón kívül tapsikolnak a különítményesek.)

Aztán jön a pofára esés, mi van, ha Deutschot kizárják, és mások ezért kilépnek? Nem fog többe kerülni a leves, mint a hús? (Ezek mindig eljutnak idáig, ugyanis még az elvtelenségben is elvtelenek.)

A pofára esés után pedig jön a megoldás: Deutsch marad, de afféle páriának. Mint a büntiben lévő férj: a látszat (és a gyerekek) miatt maradhat odahaza, de a hitvesi ágyban többé nincs semmi keresnivalója.

Na most, egy jó tanács a végére: aki egy Weberrel akar közösködni a hitvesi ágyban, az nyilván bolond. Vagy a Homonnay. Normális és jó ízlésű ember viszont sikoltozva menekül. Dixi.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.