Lassan nem lesz ember a balliberális oldalon, aki ne dobná be a törülközőt, és ne szólna be Budapest főpolgármesterének. Karácsony Gergely mellett kiálltak, ő lett főváros első embere, de a közgyűlési nyitóbeszédével egyben pontot is tett a megtisztelő feladat végére. Ezúttal nem félbehagyta, el sem kezdte a munkát. Közlekedési káoszt okozott, az utcákat belepte a szemét, a korlátlan szabadosság lett úrrá. A szabadosság nem egyenlő a szabadsággal…
A következőket mondta Karácsony Gergely 2019. november 5-én a Városházán:
„A fővárosi közgyűlés alakuló ülése is új esélyt teremt. Esélyt arra, hogy a következő fél évtizedben Budapest legyen zöld. Hogy Budapest legyen szabad. Budapest legyen otthonos. Budapest legyen olyan okos város, amelynek van szíve. Ha a következő öt évben együtt és nem egymás ellenében, és főként: ha a budapestiek érdekében, nem pedig egyes pártok vagy gazdasági körök érdekében tesszük a dolgunkat, akkor Magyarország fővárosát olyan hellyé tehetjük, amelynek többé nem kell választania haza és haladás, nemzet és Európa, múlt és jövő, rend és szabadság között.”
Ehhez képest nézzünk vissza. Úgy beszélt a következő fél évtizedről, hogy szinte azonnal lelépett a pástról. Karácsony Gergely amibe eddig belekezdett, azt még soha nem fejezte be. Mikor éles lett az elvégzendő feladat, akkor ő hátat fordított és továbblépett. Politikai túlélőshow, amit látunk, de minden lépése egyet jelent a szavazóinak a hátba szúrásával.
Karácsony Gergely a végletekig tagadta, hogy miniszterelnök-jelölt lesz Gyurcsány Ferenc színházában. Majd egyszer csak bejelentkezett, de a színes paravánon át a halva született mozgalmának elindításáig minden elő volt készítve. Hazudott… Mondjuk, volt kitől tanulnia.
Budapest az ország gazdasági motorja, mintegy kétmillió fő otthona. Karácsony Gergelynek ez egyenlő a nullával. Most éppen miniszterelnök lenne. Ne engedjük, hogy tízmillió embernek is hátat fordítson…
Borítókép: Mirkó István