„Én ezeket a kanyarokat nem tudom követni. De azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít – ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat –, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük. Gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét, a saját álláspontját” – mondja az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mint ahogy már sokan észrevételezték.

Tehát a szocialisták várják szeretettel a fasisztákat, a Jobbik a kommunistákat, a Momentum, a zöldek, a DK mindezt együtt és persze a liberálisokat – Hazafias Népfront hangsúlyozottan és kiemelten a tömeggyilkos eszmék hirdetőivel.

Az ellenzéki politikusok joggal büszkék arra a technikai teljesítményükre, hogy összefogtak és így a kormányerőkkel szembeni protestszavazatok nem oszlanak meg a fasiszták, kommunisták, etc. között, hanem mind együtt és boldogan voksolhatnak a szabadelvű vagy baloldali, esetleg kommunista vagy fasiszta, egyéb, esetleg bi-jelöltjükre (tetszőleges kombinációban: zöldnáci, nemzeti kommunista, stb).

Már csak az a kérdés, hogy a kormánnyal szemben ellenérzéseket tápláló ellenzéki választókból a kiváló, jó ízlésű, művelt és tisztességes választópolgárok létező halmazát miért veszik semmibe.

A technikai teljesítmény mennyiben írja felül azt a minőségi problémát, hogy a miniszterelnök-jelöltjük zavaros tudatában nincs gondolat, tudás, érzékenység azokról a milliók esetében személyes, fájdalmas, csillapíthatatlan gyásszal járó asszociációkról, amelyeket az említett csoportok képviselete magával von?

(Megjelentek azóta a jelölttől önigazoló korrekciók, de azoknak se füle, se farka, Karinthy rossz tanulói eszesebben vágták ki magukat a slamasztikából…)

Rettenetes az egész, ennél mindenki jobbat érdemelne.

Van azonban ezzel egy nagyobb probléma ennél, amivel nem csupán az ellenzék jelöltjeinek kell megküzdeniük: az ellenzék kérlelhetetlen bírái mindazokat, akik másként gondolkodnak, mint ők, vagy gyilkosoknak, vagy megvett embereknek tartják, esetleg megvett gyilkosoknak.

Ez a közeg ugyanis kérlelhetetlenül és örökre jogot formál arra, hogy aki közéjük tartozott, az mindig gondolkodjon olyképp, mint ők. Ha nem: lásd feljebbb – gyilkos, áruló, megvett gyilkos.

Holott meggondolhatnák, hogy sokan közülük is sokat változtak, természetes is a változás, miért kéne mindig maoistának, kritikai marxistának lenni, miért ne lehetne a szerves fejlődésüknek tekinteni, hogy mást gondolnak évtizedek óta, mint gondoltak fiatalkorukban?

Ahogy Thomas Mann írja: „…az erkölcs – azaz az élet – tiltja meg, hogy hűek maradjunk ifjúságunk őszinte irrealizmusához”.

Mindezeket az izzó indulatokat persze megmagyarázhatná több dolog is. Az első, ha a kormányzó párt valóban totalitárius eszmék jegyében kormányozna, csakhogy erről szó sincs.

Megmagyarázhatná az is, ha diktatúra lenne, s egyszerűen össze kéne mindenkinek állnia, akik a nép elnyomói ellen felkelnek, de erről sincs szó, hiszen egy diktatúrának mégiscsak definíció szerinti meghatározása a szabad választások ellehetetlenítése, márpedig itt kiélezett kampány várható, az ellenzék prominensei pedig sokszor elmondták, hogy győzni fognak, a miniszterelnök-jelöltséget betöltő munkatársuk pedig egyenesen az életét tette fel erre.

Tehát se a rendíthetetlen gyűlölet, se a minden jogot sutba dobó kocsmai fenyegetőzések nem fejthetőek meg észszerűen, csak erős empátiával eltűrhetőek. Sokaknak ad pedig elgondolkodni valót az a dogmatikus csoportdinamika, amely szerint majd a csoport eldönti, hogy te milyen díjat kaphatsz vagy adhatsz, ha másként döntesz, mint mi helyesnek véljük: gáncs és megvetés. A minap egy nemzetközileg ismert képzőművészünknek kellett nemtelen támadásokat elviselnie, mert átvett egy díjat a kormány képviselőjétől, a kitűnő írónőt, aki Szent István termét dicséri a budai Várban, most kezdték támadni, a szintén nemzetközi hírű kommunista filozófust pedig idiótának minősítették, amikor az egyik baloldali fórumon megírta, hogy talán nem kéne erre az ellenzékre szavaznia magára adó embernek, a sor végtelenségig folytatható.

Ráadásul sokadjára kiderül az is, hogy várják a kommunistákat és a fasisztákat is, hiszen a jelölt úr, aki biztatott már választási csalásra, listázza a zsidónak és/vagy melegnek tartott Fidesz-prominenseket, más zsidókat, melegeket és bárki mást is szívesen lát, ha van neki gerince. És a fasisztákat meg a kommunistákat.

Arról van egy külön lista, ezt ők állítják össze, hogy kik tartoznak a gerincesek rendjébe.

A lenini cél, miszerint „államgépezet szétzúzása után a proletariátusnak meg kell teremtenie saját elnyomó gépezetét” vágyfantáziáját látjuk lépten-nyomon, ahol a kiválasztott osztály majd megmondja, mi a helyes, és elnyomja, aki ezzel vitatkozna.

Legyünk megértőek: természetes, hogy ehhez kellenek a fasiszta voksok is.

Petri Lukács Ádám

(a szerző közíró, tanácsadó)

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Heves Megyei Hírlap/Berán Dániel)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!