Trump győzelemét egész egyszerűen nem képes kiheverni a baloldali médiagépezet, még Magyarországon is bele vannak betegedve a korábbi elnök visszatérésébe. Trump tornádószerű intézkedéseit látva pedig napról napra egyre nagyobb a frusztráció és az elkeseredettség. Ennek természetesen minden fórumon hangot is adnak. Egyre-másra jelennek meg cikkek Trump lejáratására, és ebből a negatív hírdömpingből értelemszerűen az elnök közvetlen környezete sem maradhat ki, így Elon Musk is felkerült a baloldali megmondóemberek céltáblájára.
A techmilliárdos már korábban kiverte a biztosítékot a baloldalon, akkor lett üldözendő személy, amikor nyíltan beállt Trump mögé és még meg is vásárolta a baloldaliak kedvenc játszóterét, a Twittert. Ráadásul Trump a győzelme után Muskot nevezte ki a kormányzati hatékonyságért felelős hivatal (DOGE) élére. Ez nem segített a népszerűségén, sőt, ha lehet, minden eddiginél jobban kezdték támadni.
A legújabb gumicsont, amit a napokban kezdtek rágni szerte a világon a libsik, Musk gyerekének tettével kapcsolatos.
Elon Musk négyéves gyereke az orrát túrta az ovális irodában, kezét pedig az elnöki íróasztalba törölte – számolt be öles betűkkel az E! News nyomán a „felháborító” esetről a komplett magyar balos propagandasajtó, a Telextől, a HVG-n-át egészen a Népszaváig.
További Poszt-trauma híreink
A mindig megengedő, elfogadó és módfelett pc portálok ráugrottak a témára és főbűnként igyekeztek beállítani a kisfiú csínytevését. A Telex például, amely egyébként magasról tesz a hagyományokra, nemzeti történelemre azt is megjegyezte az eset kapcsán, hogy az elnöki íróasztalt még Viktória királynő ajándékozta Rutherford B. Hayes korábbi amerikai elnöknek 1880-ban.
Elképesztő cinizmus!
Musk természetesen elnézést kért az incidens miatt, mégsem tudta megfékezni a gyűlöletcunamit, amit a saját gyermeke miatt kapott. Nem volt szép az eset persze, de könyörgöm, egy gyerek, egy négyéves kisrác követte el ezt a szörnyűséget.
További Poszt-trauma híreink
A baloldalon tényleg mindent szabad? Mindenkibe bele lehet állni, mindenkit le lehet járatni, még a gyerekeket is?
Eddig és ne tovább!
Borítókép: Elon Musk és négyéves kisfia (Fotó: AFP)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kéretik eltöprengeni a strasbourgi bíróság ítéletén
Az EJEB elítélte az ukrán államot a 2014. évi odesszai pogrom miatt, amelyet az azovos, banderista ukrán csőcselék hajtott végre oroszok ellen.

23 millió ukrán áramlik Magyarországra, ha Ukrajna az Európai Unió tagja lesz
Ne fizessünk mások helyet adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó ukrán munkavállalók miatt!

A balos színész kormánypárti politikusokat dicsért
A ködös rágalmak, hamis vádak tényként való feltüntetése a rákosista koncepciós perek világát idézi.

Zelenszkij összeomlott élete legfontosabb tárgyalásán
Nem, nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztal mellett omlott össze az ukrán elnök élete legfontosabb tárgyalásán, a legfontosabb partnerével folytatott tárgyalás közben.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Brüsszelben szemben a forgalommal

Elon Musk tényleg egy hős

A nagyvárosi biciklizés nem előjog

Elsődleges a mocsár lecsapolása
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Kuncze Gábor borította a bilit, a tartalma azonban a saját fejére hullott
Összeült az Orbán-gyűlölő galeri.

Az öt legjobb Gene Hackman-film – Magánbeszélgetés + videó
Coppola nagyszerű pszichológiai thrillere.

Rájár a rúd Magyar Péterre: gúnydalban mosták fel vele a padlót
„Szárad a Tisza! Száradjon!”

A bajuszkirály alattomosan támadt Orbánra, de csúnyán ráfaragott
Vastag a bőr a képén.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Csipke Józsika: Elolvastuk Magyar Péter genderaktivistájának LMBTQ-meséjét, hogy Önnek már ne kelljen

Kína lefokozta az egyik Liu fivért, így a közös vb-érem sem ugyanaz

3 csillagjegy, aki egy életen keresztül a barátod lesz

Robbie Keane-től megkérdezték, emlékszik-e még Gera Zoltánra – ezt válaszolta a Ferencváros edzője

"Tudom, hol van Madeleine McCann" – megdöbbentő kijelentést tett egy látnok

Új, veszélyes járvány indulhat Ukrajnából

Egy héten belül két pofon a Liverpoolnak: elúszott a trófea

Igazi kincset dob piacra a Lidl, ez mindenki életét könnyebbé varázsolja majd

Így reagált a sorozatot ért támadásokra a Hunyadi írója

Hobo nagyon keményen kiosztotta Bródy Jánost, Magyar Péter pánikolhat

Deák Dániel kiszámolta, ennyien lehetnek Magyar Péter rendezvényén

Angyalarcú magyar kislány nyomait keresi az internet, Ausztriában tarthatják fogva
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kéretik eltöprengeni a strasbourgi bíróság ítéletén
Az EJEB elítélte az ukrán államot a 2014. évi odesszai pogrom miatt, amelyet az azovos, banderista ukrán csőcselék hajtott végre oroszok ellen.

23 millió ukrán áramlik Magyarországra, ha Ukrajna az Európai Unió tagja lesz
Ne fizessünk mások helyet adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó ukrán munkavállalók miatt!

A balos színész kormánypárti politikusokat dicsért
A ködös rágalmak, hamis vádak tényként való feltüntetése a rákosista koncepciós perek világát idézi.

Zelenszkij összeomlott élete legfontosabb tárgyalásán
Nem, nem a csatatéren, hanem a tárgyalóasztal mellett omlott össze az ukrán elnök élete legfontosabb tárgyalásán, a legfontosabb partnerével folytatott tárgyalás közben.