Balázs Péter volt a Klikk TV Mélyvíz című műsorának a vendége. A korábbi külügyminiszter kőkeményen beleállt Donald Trumpba. Nem véletlen ez, hiszen a baloldal még a mai napig nem tudta feldolgozni, hogy a demokraták súlyos vereséget szenvedtek.

További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Trumpot pedig különösen gyűlölik, mert elzárta a balos ideológiagépezet pénzcsapját, fellépett a gender és az illegális migráció ellen. Arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktorral nagyszerű kapcsolatot ápol.
Ezen ismérvek közül egy is elég lenne, hogy kikészüljenek tőle a balosok.
Balázs Péterben annyira elharapódzott a löttyös indulat, hogy szemrebbenés nélkül kioktatta az Egyesült Államok elnökét.
„Egyetlen korábbi elnöknek sem csökkent ennyit a népszerűsége az első száz nap alatt, mint Donald Trumpnak. […] Trumpnak kormányozni kellene és valamilyen gazdasági fellendülést hozni. Az látszott, hogy nem érti vagy félreérti az importvámok funkcióját. Mert igaz, hogy növekszik a bevétel, de az import csökken vagy ellehetetlenül, szállítási vonalakat vág el, megdrágítja a bevitelt, amit végső soron az amerikai fogyasztó fizet majd meg. Másik hatása, hogy előbb-utóbb az amerikai exportot is meg fogja drágítani. […] Egy komoly kormány ezeket a lehetőségeket a döntés meghozatala előtt végig gondolja, modellezi.”
További Poszt-trauma híreink
Bajnai Gordon külügyminisztere nem először mutatja ki a foga fehérjét, korábban a The Timesban köpködte le a saját hazáját, mondván itt tombol az idegengyűlölet és a rasszizmus. Természetesen ez egy ócska, piti hazugság volt tőle, hiszen Magyarországon egyáltalán nem növekszik a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet. A nyugati országokkal összevetve nálunk elenyésző a rasszista, antiszemita támadások száma, ha van ilyen egyáltalán.
További Poszt-trauma híreink
Tehát ismerjük jól Balázs Péter elvtársat, azonban ezzel a mostani, Trump-ellenes kirohanásával azt is bebizonyította, hogy ő mindent is jobban tud, gyakorlatilag mindenkinél.
Elhiszem, hogy fortyog benne az indulat, mert a balosok csúnya vereséget szenvedtek Amerikában, de azért mindennek van egy határa, még a nagyképűségnek is.
Borítókép: Balázs Péter, Bajnai Gordon egykori külügyminisztere (Forrás: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Fodor Gábor kemény ütést mért Magyar Péterre
A tények magukért beszélnek.

Futótűzként terjed a neten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.

Juszt László piszkoskodni akart Orbánnal, de visszaütött az aljasság
Bevetetették Laci bácsit is.

Az öt legjobb Agelina Jolie-film – Észvesztő + videó
Oscart hozott a megrázó dráma az identitáskeresésről és a szabadság áráról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!