Az Isten neve genderezve – németül: GOTT*

Mindig vannak olyanok, akiknek semmi sem szent. Főleg, ha fiatalokról van szó.

2020. 09. 15. 9:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindig vannak olyanok, akiknek semmi sem szent. Főleg, ha fiatalokról van szó. Juventus ventus, azaz fiatalság bolondság. De hogy a német katolikus fiatalság egy része nemcsak megbolondult, hanem egyenesen istenkáromlásba kezdett, azt már nehéz a Lajtán innenről megemészteni. Létezik ugyanis Kölnben egy Katolikus Tanuló Fiatalság néven működő jezsuita diákszervezet, amelynek társelnökét Ozan Ardicoglunak hívják. Hogy miképpen lett egy nyilvánvalóan török névvel valaki egy ilyen keresztény egyesület (Katholische Studierende Jugend – Bundesamt e.V. ) elnöke, rádásul annak politikai vezetője (minek egy vallási egyesületnek politikai vezető), az eddig nem derült ki. Az egyesület vallási vezetője Julia Fischer, ami azért érdekes, mert a katolikus egyház eddig nem arról volt híres, hogy a nők jelentős pozíciókat tölthetnek be náluk. De németéknél már ez is másképp működik. A feminizmus már ide is beszivárgott, mint a tömjénfüst a hívők ruhájába.

Ez, a liberális eszméktől megmételyezett keresztény/jezsuita gittegylet egy a nekünk magyaroknak – nem csak nyelvtanilag – nehezen érthető kampányötlettel rukkolt elő, amellyel egy olyan új Isten* képet követelnek, amely felhagy az eddigi – niedermülleri szörnykép szerinti – „öreg, fehér, büntető férfi elképzelésével és átadja helyét egy Isteni* sokszínűségnek. Mert Isten* minden élőlényben megtalálható. Ugyanakkor azt is követeljük, hogy a szinodális úton (zsinati beszélgetés + ) is egy modern Isten* képet vegyenek figyelembe!” Eddig a felhívás.

De mi az a légypiszok „*” a Mindenható neve után? A német nyelvben a píszí vírustól agyhalottá sorvadt liberálisék újabban azzal jelzik egy főnév után, hogy az ugyanúgy vonakozik az állva és ülve pisilőkre, mint a guggolókra és a mittudoménmikre is, akik még nem találták meg a 72 nem közül a sajátjukat. Vagy a 72-es szám az a mennybe igyekvő muzulmán terroristák szűzeire vonatkozott? Mindegy, egyikük sem normális! Ez a meggenderült gittegylet levelezőlap kampányában arra hívja fel a figyelmet (kinek?), hogy „Istent* nem lehet egy nemhez vagy más emberi kategóriához sorolni.” Ezzel felrugván több mint kétezeréves istenképünket. Egy további plakátjukon – mintegy önigazolásként – azt állítják, hogy „a nyelv képezi le a társadalmi struktúrákat és alakítható.” Milyen jó nekünk magyaroknak, hogy a jó Isten megkímélte nyelvünket a nemektől, vagy mondjuk inkább píszí módra – hasonuljunk, hagy örvendjenek – nálunk minden főnév semleges, tehát mindenhogy lehet pisilni.

+ A német katolikusok 2019 december elsején egy két évig tartó zsinati beszélgetést kezdtek a katolikus egyházon belüli fontos kérdések megtárgyalására.

Források:

www.ksj.de/i/gott-kampagne

www.synodalerweg.de

www.kirche-und-leben.de/artikel/synodaler-weg-was-ist-das-fragen-und-antworten

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.