Az árak értékarányosak, nem elrugaszkodottak, megfelelnek a minőségi main stream díjszabásnak.
A kiszolgálás udvarias, szakszerű, szívélyesség, személyesség tekintetében pincérfüggő. Az általános hangulat vendégszerető.

Első ízben 2011-ben jártunk náluk, már akkor igen magas színvonalat képviseltek. A család összes férfi tagja felkerekedett egy tokaji bortúra apropóján, s hol kezdhettük volna alkalmasabb helyen a gasztrohétvégét, mint az Anyukám mondtában? Mádra igyekeztünk, a tokaji borvidék első számú bortermő településén vártak minket borász barátaink. Encs alig több mint húsz kilométerre esik Mádtól, így azt is beiktattuk a programba.
Ettünk többek között üde, friss, kifogástalan rántott harcsát, édesköményes báránykolbászt, rosé kacsamellet, és még sorolhatnám. Tenger gyümölcseis pizzájuk a műfaj máig tartó csúcsélményét állította fel számomra. Nem hagytuk ki a toszkán pacalt sem, mely az étterem „signiture” fogásának is tekinthető.
A vírusjárvány előtti, legutóbbi (reméljük nem utolsó) tusványosi táborban ők is kiállítók voltak, minden étterem két-három fogást kínált, náluk az egyik a pacal volt. Jó döntés. A Budai Gourmet rendszerében kitelepült csúcshelyek minden kompozíciója emlékezetesnek bizonyult, de a pacal, az pacal, nálam hústémában szinte verhetetlen. S ha már Budai Gourmet: ők ott is rendszeres kiállítók, ha sikerült az elmúlt tíz évben kijutni e kiemelkedő rendezvényre, nem kerültem ki a standjukat.
Másodízben tavaly, az év végén tértünk be. Három fogást szerettünk volna rendelni, de felszolgálónk rábeszélt a napi ajánlatban kínált karfiollevesre, ami izgalmas, jól kivitelezett volt. Ötletes kompozíció a sertésfüllel kevert lapcsánka, amit salsa verde-vel és mikrozöldekkel tálaltak. A legjobb sörkorcsolyák egyike, amit valaha kóstoltam.
A toszkán pacalt ezúttal sem hagytuk ki, a fogást átfazonírozták, tetszetősebbé tették, öntöttvas lábosban tálalták, mellé frissen sült kiscipót adtak, a pacal jó ízű, kellemesen fűszerezett, hozzá a ropogós héjú kiscipó katartikus élmény. A „csokoládé-pie – karamell-ganache – fehér csokoládé” elnevezésű desszert mesés állagú, ízre pedig álomfinom volt.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!