Spanyol ízek Pesthidegkúton: Barrio

Az étlapon a spanyol nyelvterület fogásai sorjáznak pizzákkal és prémiumsteakekkel kiegészítve.

BORBÉLY ZSOLT ATTILA

2022. 03. 22. 12:29

Midőn Molnár B. Tamás és Bittera Dóra elindította a kétezres évek elején a Magyar Nemzet-beli emlékezetes sorozatát, amiben kérlelhetetlen következetességgel mutatták be a magyar vendéglátás rögvalóságát, tételesen, hogy miként is állunk a szakácsképzés ügyében, a minőségi alapanyag-ellátásban, az éttermi kínálat szezonalitásának, kreativitásának, korszerűségének kérdésében, egyik fő referenciájuk a Michelin-kalauz volt.

Azóta több írásuk és interjújuk árnyalta a képet, utaltak arra, hogy az utóbbi időben gyengült a legendás kalauz szakmai presztízse, de tetszik, nem tetszik, a Michelin még mindig az egyik legfontosabb, ha nem „a” legfontosabb viszonyítási pontja a szakácsszakmának.

Magyarország eddig a Main Cities of Europe című kiadványba került csak be, az ellenőrök kizárólag budapesti helyeket teszteltek.

Miután az idénre ígért hazánkkal foglalkozó netes változat a vidéki települések csúcséttermeit is magába foglalja majd, a Dining Guide januárban számba vette azokat a fővárosi és vidéki helyeket, melyek esélyesek arra, hogy bekerüljenek a kalauzba.

További Repeta híreink

Jó irány, tiszteletre méltó ambíció, egyenetlen teljesítmény: Bártfai vendéglő

A köztudatban a Michelin kapcsán szinte mindenki a csillagokra asszociál, holott a kalauz ötszintű értékelési rendszert alkalmaz, s a mindennapi ember számára az ajánlott, ún. tányéros helyek a leginkább megközelíthetők és érthetők.

Ezt követi a Bib Gourmand-minősítés, mely a kiemelkedő minőségű, jó ár/érték arányú éttermeket díjazza, majd következnek a sokan emlegetett csillagok. Egy csillagos hely kisebb kitérőt érdemel, két csillagos nagyobb kitérőt, három csillag külön utazást is az adott településre. Elvégre egy autógumigyár vállalkozásáról beszélünk, s a mögöttes cél az volt a kalauz alapításakor, hogy kopjanak a gumik.

A Dining Guide által felsorolt éttermek többségében volt alkalmam megfordulni, akad néhány, mely egyelőre még a célpontlistámon van s végül két olyat is leltem, melyeknek megnyitása elkerülte a figyelmem. Az egyik az UMO, a másik a Barrio. Utóbbit ebben a hónapban sikerült meglátogatni.

A beltér megnyerő, hangulatos, mi a télikertben kaptunk helyet. Az étlapon a spanyol nyelvterület fogásai sorjáznak pizzákkal és prémiumsteakekkel kiegészítve.

A borlap kiemelkedő, több mint száz magas minőségű tételt kínálnak, ezeknek körülbelül harmada magyar, a többi spanyol, francia, olasz, osztrák, dél-amerikai bor.

A „Barrio pálinkák” közül a birset kóstoltuk, jólesett, illatra, aromára felismerni benne a békéscsabai Árpád főzde nemes nedűjét, melynek forrása utólag megerősítést nyert a palack által is. A sörválaszték szűk, de korrekt, Estrella, Bakalar és Erdinger söröket kínálnak. Nem bánnánk, ha a magyar kézműves sörfőzés csúcstermékei közül is beválogatnának néhányat.

Nem meglepő, hogy egy dél-amerikai profilú hely étlapon tartja a ceviche-t, ezt a kultikus marinált, nyers halas fogást. Mely esetében a nyersesség viszonylagos, ugyanis a citrusos marinád a főzéshez hasonló biokémiai elváltozásokat idéz elő a hal textúrájában. Itt gigantikus perui főtt-, továbbá mifelénk is honos roppanós kukoricaszemekkel, zöld korianderrel, a szokásosnál sűrűbb, izgalmas, rafinált fűszerezésű szószban tálalták a halat. Jobbhoz nem volt még szerencsém a műfajban, pedig ahol e fogást étlapon látom, biztosan megrendelem.

Az eredetvédett alapanyagokból készült „DOP” Margherita pizza kifogástalan volt, mind a tészta, mind a feltétek tekintetében. Az olasz konyha magyarországi nagykövetének is tekinthető Fausto di Vora egyik interjújában olvastam az ezredforduló táján, hogy ő az egyszerű, kisszámú feltéttel készült pizzákat szereti.

Minek tagadjam, a kilencvenes években az volt vonzó a pizzákban számunkra, ha minél többféle feltéttel látták el őket. S ahogy a száraz vöröseket a száraz fehérek váltották az ízlésemben, úgy fokozatosan kikötöttem az egyszerűbb pizzaváltozatok mellett, melyek, tegyük hozzá, az autentikus olasz éttermekben sokkal gyakoribbak.

Kitűnő volt a dél-amerikai konyha klasszikus előétele, az empanadas is, töltött táskáknak mondhatnánk őket. A töltelék lehet növényi, bár gyakoribbak a húsos változatok. Némi hezitálás után marhahúsosat, csirkéset és ricottásat kértünk, utóbbi helyett kukoricásat kaptunk, de nem bántuk a cserét, kiválónak bizonyult mindhárom.

A mellé adott paradicsommártás fűszerezetlen és sótlan volt, ezen hamar segítettünk. A pizzához kért szurokfű és csilis olaj erősítette karakterben az egyébként üde, friss szószt.

Megkóstoltunk a lepényben felszolgált spanyol véres hurkát, azt is szerettük. Desszertünk jól sikerült citromos pohárkrém volt, amit málnamártással, kekszmorzsával gazdagítottak, áfonyával és virágszirmokkal díszítettek.

A kiszolgálás kedves, udvarias, bűbájos, olyannyira, hogy szóvá sem tettük az említett empanada-cserét, s amikor búcsúzáskor megkérdeztük, hogy a minden asztalhoz indításnak kivitt olajbogyó-válogatás alapból jár-e, mert mi nem kaptunk, és őszintén mondtuk az elnézés kérésre, hogy „nem tesz semmit”.

A természetes, őszinte mosoly, a segítőkészség és a látható igyekezet sokkal többet számít az üdvözlőfalatnál.

Öröm volt látni, hogy a belváros forgatagától távol eső hely telt házzal működik, nem sokkal nyitás után. A dolgok akkor kerültek a helyükre, amikor az üzletvezetői és/vagy tulajdonosi pozíciónak magabiztosságával fellépő úrral váltottam néhány mondatot, s rövid beszélgetésünk keretében bemutatkozott.

Igen, ha Konrády Zoltán nyit egy helyet, akkor az kétségkívül számot tarthat az ínyencek érdeklődésére. Ő jegyezte a KNDRY nevű legendás steakházat, ahol nemcsak á la carte adtak kiváló fogásokat, hanem a kedvező árú déli menü keretében is. A hely sajnos megszűnt, sőt a lokáció következő bérlője, a szintén meggyőző teljesítményt nyújtó Mylow bistro sem működik már.

De itt van helyette a Barrio, mely kiemelkedő élményünk volt. Visszavágyunk, több izgalmas fogás is megkóstolatlan maradt a tőkehallal töltött paprikától a pizza spanyol, „fugazzeta” nevű változatán át a borjúbrízig.