Van úgy, hogy az ember nyugalomra és csendre vágyik. Vagy éppen lassan haladó napokra. Nyugodt felfedezésekre régi-új ismerősökkel vagy éppen barátságos naplementére. Amikor az Úr is nyugovóra tér és paplanfelfőkkel takarja el magát. Afféle pályaelhagyóként sokszor töprengtem már a teljesen értelmetlen „milettvolnaha” kérdéseken. Ilyenkor rendszerint arra jutok saját magammal, hogy a lehető legjobb helyen vagyok. Mert ugyan igaz, hogy egy tanár vagy szakíró élete is hoz irgalmatlanul kemény napokat, mégis adódnak más időszakok. Olyanok, amikor a hála lép egyet előre, és maga mögé utasít minden mást. Vannak olyan csücskei az országnak, ahol ez elérhető. Ahol mindent megtalálni, amitől az ember boldognak és hálásnak érezheti magát. Még akkor is, ha tudja, sokaknak igen komoly és kemény munkája kell ahhoz, hogy mindez életben maradjon. Hogy megmaradjon.
Az ország északkeleti része sok magyar borkedvelő számára még ma is terra incognita. Pedig talán, ha tisztában lennének vele, hogy Tokaj, mint borvidék a világ egyértelmű legjobbjai közé tartozik, másként tekintenének rá. A háború utáni időszak itt is hatalmas pusztítást végzett. Sok – amúgy nyitott és intelligens – fej számára sem jelent mást a tokaji bor, mint egy régimódi, eloxidált barna folyadék, amiben mellesleg alkohol is van.
Fogalmuk sincs róla, hogy mennyi gyümölcs, mennyi egyedi vonás, mennyi melegség és elegancia szorulhat egy palack száraz furmintba vagy hárslevelűbe, hogy mennyire felejthetetlen élményt adhat néhány korty bódítóan selymes tapintású csupa-nyár aszú.
Ma már sajnos nem része identitásunknak a Kárpát-medence borkincse, holott mindez történelem, geológia, magas gasztronómia - és még ki tudja hány oldalát foghatnánk meg a bor világának. Sokszor irigykedve gondolunk a francia, olasz vagy akár osztrák borkedvelőkre. Velük soha nem akarták elfelejtetni azt, hogy milyük van, mire legyenek büszkék.
Csupán a legutóbbi idők történései próbálják meg értéktelenné tenni azt, amit évszázadokon keresztül értékként kezeltek. Nekünk sajnos már volt ötven olyan évünk, ami az eszelten pusztítást emelte piedesztálra. Aminek még ma is isszuk a levét, valódi küzdőtérré változtatva a borvidéket. A minőségre koncentráló termelők munkáját sokszor ma is értetlenség és jövőrontó egyéni érdekhajszolás rombolja le.
Abban, hogy ez egyszer végre a múlt bánatos emlékévé váljon, nekünk fogyasztóknak is van felelősségünk. Ez pedig kötelez minden borisszát arra, hogy a hazai kínálatot is ismerje, értékeit felfedezze, bízzon benne és jóindulatú kívülállóként megtanuljon választani.
Ez a túloldalról érkező objektív visszajelzés segít abban, hogy a termelők előbb-utóbb eljussanak a borvidék optimális kihasználásához. Ahhoz, hogy a Tokaji név megkérdőjelezhetetlenül a minőséghez kapcsolódjon.
Tokajban egyértelműen a szőlő és a bor vitte előre a gazdaságot az elmúlt ötszáz évben. A kezdeti időkben nem termett máshol ilyen mennyiségben és minőségben természetes édes bor, ami részben napjainkra is igaz. A divatok, stílusok mindenütt változnak, de a háttér marad. Ezért képes Tokaj a mai igényeknek is megfelelő kiváló pezsgőt, száraz és édes borokat is kínálni.
Az értékesítés már más dolog. Ha nincs olyan igényes fogyasztói réteg, akik ezt értékelik is, a lendület rendszerint megtörik. Ma pont egy ilyen időszakot élünk.
Akinek igénye van arra, hogy jó minőségű borokat igyon, gyakran előbb fordul a külföldi kínálat felé. Jó ugyan, hogy ma már a világ bármelyik tájáról itthon is hozzá lehet jutni komoly tételekhez, de ennek nem kellene a hazai kínálat negligálásával járnia.
Nehéz a jelenlegi félresiklott európai szabályozás mellett a mérsékelt és tudatos borfogyasztás jótékony hatásairól beszélni, mégsem lehetetlen.
Aligha lehet jobb módja a borvidékek és a palackba kerülő borok hátterének jobb megismerésére, mint egy-egy rövidebb-hosszabb kirándulás. Ha rászánja valaki az időt, akár nyáron is kitűnő élményeket kaphat legészakabbra fekvő borvidékünktől.
