Közös ló

Az öngondoskodás és józan előrelátás a borkészítésben sem nélkülözhető.

Ez mindössze annyit jelent, hogy Közép-Európában lassan kialakul egy meglehetősen tőkeerős és eltökélt csapat, akik kellő önbizalommal építik saját boraik útját a világban. 

A cseh és szlovák borvidékek ma már szinte mindent kínálnak, amire a világ nyitott. Sőt bizonyos tekintetben – ez nem feltétlenül a minőség – meg is előztek bennünket. 

Gondolok itt a természethű borkészítésre és tokaji édesboraikba vetett töretlen hitükre. Mi pedig szállítjuk szégyenletesen alacsony áron a folyóborunkat – Csehországba és Szlovákiába. Jól van ez így? A válasz egyértelmű nem. Többek között ezt is próbálja majd orvosolni az új bormarketing-stratégia. Bízzunk benne, hogy az eredmények is megjönnek majd valamikor. 

De ezek a tények megint csak azt a gondolatot vetik fel bennem, hogy nem kellene-e nyitottsággal és szorosabb együttműködéssel arra a területre terelni a megjelenést, ahol bor áll szemben borral, minőség minőséggel. Érdemes északi szomszédjaink felemelkedését a saját érdekeinket szem előtt tartva szemlélni – ha már úgyis összeköt bennünket a kényszerű negyvenöt év. 

De tény az is, hogy mindkét ország remek furmintokat és kékfrankosokat kínál. A közép- és dél-szlovákiai borvidék mellett ma már a morva területek is visszarajzolták magukat a térképre. 

Ahogy Ambrus Lajos írja a Terra benedicta című kötetben: „A közfelfogásban a régi felvidéki borászatot jelentős múltjával a szűkebben vett Pozsonyi borvidék jelentette – az ausztriai elegáns világ a királyi és császári udvarral együtt soproni, pozsonyi, szentgyörgyvidéki és bazini bort fogyasztott. Amit a szentgyörgyi, modori, bazini, limbachi, egyáltalán a Kis-Kárpátok borászatáról, termőhelyi adottságairól tudhatunk, az kiváló – borkereskedői Bécsen kívül Sziléziába és Poroszországba szállítottak.” Nos, van hát múltjuk az arrafelé gazdálkodóknak is, ne becsüljük le őket sem, és déli-keleti szomszédjainkat sem. De vigyázzunk arra, ami a miénk. Ami képes arra, hogy jó értelemben mássá tegyen, mint ami évtizedeken keresztül rögzült mások fejében. 

Furmint Sárosberek-dűlő 2019 (H-Négyzet Pince – Mátra)

A 2017-essel azonos eljárással készült, többszöri szüret és önálló erjedés utáni házasítás eredményeként. Ha valakit zavar egy nem kimondottan édesborban a botritisz jelenléte, ne ezt a bort keresse. Véleményem szerint ez amúgy kizárólag minőség és stílus kérdése. Ha a bornak száraz vagy éppen félszáraz volta mellett vagy éppen ellenére botritisz köntösbe bújva van mondanivalója, azzal a világon semmi baj nem lehet. Egyéniség – ez a legfontosabb, amit én újfent megtaláltam.

Jánoshegy Kékfrankos 2017 (Légli Géza Kislaki Bormanufaktúra – Dél-Balaton)

Intenzív, igen gyümölcsös illatok, sok meggyel, málnával. Szinte húsosnak érezzük a bort, jó arányai finom savaira épülnek. Kevés tannin, érett szőlő érzete a szájban. Szép és értékes bor, még most is csúcsközelben.

Borítókép: Illusztráció. (Forrás: Mészáros Gabriella)