Mindez azért merült fel most újra bennem, mert a napokban két elfeledett részét is meglátogattam a valaha volt borvidéknek. Pontosabban Szentendre és Biatorbágy volt két olyan úti célom, ahol izgalmas és a nagyközönség számára jobbára ismeretlen borokat kóstolhattam. A szentendrei Tóth János borait már korábban is ismertem, egy-két tétele kimondottan sok örömöt szerzett már akkor is.
Sajnos a szigorú értelemben vett szentendrei (pl. Pismány) termőterületek többnyire eltűntek, Jánosék alapanyaga is Pilisborosjenőről származik.
Ami azért nem feltétlenül szorul magyarázatra, hiszen a településnevekben fellelhető „bor” kifejezés önmagában is elég beszédes. A gazda szerint a szőlőárak itt is kúsznak felfelé – sajnos abban nem bizakodhatunk, hogy a régi ültetvények helyére újakat telepítenek majd. Itt is jóval nagyobb az esélye annak, hogy előbb-utóbb medencévé alakul a víztározónak indult építmény és néhány év múlva talán híre-hamva sem lesz az új életét kereső szentendrei bornak. De a gazdák küzdenek, létrehozták saját borútegyesületüket is és keményen dolgoznak a Duna társaságát bíró hagyományos termőhelyek felélesztésében.
Érdemes ebben a segítségükre lenni, mert különben rövid idő alatt a Kárpát-medence identitásának egy komoly darabkája kerülhet a borral együtt a süllyesztőbe.
Pedig Hidegkúti Gergely borai a Kőhegy Pince név alatt Jánoséhoz hasonlóan kiváló alkalmat adnak a termőhely megismerésére. Néhány gazdával egyetemben azt is fejükbe vették, hogy a valaha volt kadarkát visszatelepítik a domboldalakra. Az Úr legyen segítő társuk…
A másik kóstolás pont az ellenkező irányba vitt, ugyanis az Etyek melletti Biatorbágyra szólított a kötelesség. Budafok, Etyek, Perbál, Tök neve ismerősebben csenghet sok borkedvelő számára, de tartok tőle, hogy Biatorbágy még most is inkább a viadukt miatt jut az eszünkbe. Pedig itt is komoly ültetvények díszlettek valamikor, és elszánt kistermelők töltik meg újra élettel a vájt pincéket. Itt még kevesen palackoznak, de a családi vendégjárás úgy tűnik, elég sok munkát ad a pincetulajdonosoknak.
Érdekes módon – írták is, kóstoltam is – a Biatorbágy környéki borok sokkal lágyabbak, mint a szomszédos Etyek tételei.
Érdemes ezekből a borokból kóstolni – még ha nem is életünk borélményét kínálják, a tanulás és tapasztalás is fontos. Viszont a buborékot előtérbe helyező minibormustrán volt alkalmunk néhány igazán izgalmas borral is megismerkedni. Szövényi Áron pezsgői és borai már bizonyítottak, most is szép tételeket kóstolhattunk. A Vizi Pince is hozott érdekes pezsgőket, 32, 52 és 60 hónapos seprőn tartás után degorzsált tételeket – komoly kihívás lehet az elkészítésük. Érdemes rájuk is egy kis időt és figyelmet szentelni. Etyek és a pezsgő sokak érdeklődését felkeltette már, tudják is gazdák, merre menjenek. Eredetvédett Etyeki Pezsgő. Jónak tűnő lépcsőfok a főváros környéki borvidék újjáélesztéséhez. Úgy tűnik, a termelői akarat és elszántság már megvan. Hiány csak az igényes hazai fogyasztókból van. Mintha megint eltévesztettük volna az irányt. Másra figyelünk, mást keresünk, másért lelkesedünk. Pedig igazán megéri néha csak karnyújtásnyira menni, és az ott fellelhető értékeket begyűjteni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!