Nyár van, nyár!

A lakás hűvöse egy darabig megvéd a kánikulától, de szomjoltásra nem alkalmas. Inni tehát kell, de vajon mit?

A Földközi-tenger partvidékének másik francia oldala Provence – egészen más borokat kínál. Ez sokkal közelebb áll a hazai rozé ízléshez, csak lényegesen szolidabb savakkal kóstolhatjuk őket. Pont a savhiány az, ami miatt ezek a borok többnyire nagyon jól behűtve aperitifként vagy hideg előétel, zöldségek, könnyed tengeri fogások mellett élvezetesek. Léteznek ebben a kategóriában kimondottan drága tételek is. Itt természetesen elvárás, hogy a bor maga jó legyen és karakteres, nem elégszünk meg a halvány lazacszínnel. Sajnos a komolyabb neveknél jó ár-érték arányról nem igen beszélhetünk. Vannak jól csengő nevek ebben a körben, a Miraval, Wispering Angel, Chateau D’esclans Garrus, Clos Cibone Cotes de Provence, Domaines Ott Chateau de Selle és társaik, amelyek sokszor csak nevükben és színárnyalatukban rozék, a valóságban olyan, néha kiváló borok, amelyek mellesleg rózsaszínűek.

Van egy olyan rozétípus, ami sokakat megtéveszthet. Kaliforniában a zinfandel szőlőfajtából sok olcsó és gyakran elég sok maradékcukorral palackozott rozéval találkozhatunk. Senkit ne tévesszen meg, hogy ezeket a borokat „White Zinfandel”-ként címkézik, függetlenül attól, hogy halvány rózsaszínűek.

Visszatérve a hazai kínálathoz, néhány termelő elkötelezett híve a jó rozéknak, de nagyon őszintén úgy gondolom, ők vannak kevesebben. Persze ez keresletfüggő is, ha az olcsó és nagyon szolid képességekkel kóstolható rozékat vásárolják, hát nehéz ellenállni.

Egy biztos: ezek a valóban egyszerű és sokszor kissé egyenmálnaízű rozék jól behűtve, nyári kellemes kvaterkázáshoz, sütögetés elején remek szolgálatot tesznek. Emellett persze sok gyümölcsös, zöldséges fogás mellett is élvezetesek. Ha viszont találunk egy kicsit tartalmasabb, jó szerkezetű rozét nagyobb testtel, hosszabb utóízzel, azt kínálhatjuk fűszeresebb, kicsit komplikáltabb fogásokkal is. Egy nem túl édes gyümölcsleves például, friss sajtok, roston sült halak, hideg zöldségkrémlevesek jöhetnek.

Honfitársaink ilyenkor is intenzíven járják a borvidékeket, érdemes tehát alapvetően vörösboros régiókban is körülnézni rozé-fronton. Olyan tipikus termőhelyek, mint a Rioja vagy éppen Toszkána pincéi szintén kínálnak nyári finomságokat is.

Vannak ezeken kívül is néha egészen meglepő furcsaságok. Például rózsaszín sauvignon blanc Új-Zélandról – Peter Yealands Sauvignon Rosé. A sauvignon blanc kapott egy kis merlot-t is házastársul. Itt Európában ez az összeállítás hivatalosan nem működik, de hát Új-Zéland messze van. Amúgy a bor íze szinte pont ugyanolyan, mint egy áltagos új-zélandi sauvignon blancé. Talán lágyabb egy kissé, és a zöldes jegyeket intenzívebben pótolja egy melegebb rózsaszín grape-fruit és az érett egres karaktere. 

Ez a bor is az, aminek hirdeti magát. Frissítő. Egy pohár rozé látványa egyenrangú a lábujjhegyen a napozóágyon készült szelfivel és a sülő kishalak, rákok illatával. Nyarat és napsütést sugall, meleget, könnyedséget és barátokat.

Az elmúlt tíz-tizenöt évben a hazai borfogyasztók között nagyon népszerű kategória lett. Nem gondolom, hogy alulértékelt köre lenne a boroknak, de kétségtelen, hogy kevés termőhelyen veszik igazán komolyan a rozékészítést. Nálunk régi hagyománya van a rövid ideig héjon áztatott és az erjesztés útján elindított siller boroknak, de ez többnyire a kadarka tulajdonságainak volt köszönhető. A kadarka adta nagyon sokáig „a” magyar vörösbort, sőt volt olyan időszakunk, amikor a teljes termőterület 80 százaléka kadarkával volt beültetve. Viszont a fajta vékony héja és genetikai adottságai nem minden évben teszik lehetővé, hogy komolyabb mennyiségű színanyag gyűljön össze a héjban. Így a kadarka ilyenkor siller vagy akár egy erőteljesebb rozé karakterét öltötte fel.

Lehet amúgy, hogy az igényesebb borfogyasztók hozzáállása a rozétémához nem igazán jogszerű vagy éppen igazságos. Sokan egyáltalán nem is foglalkoznak ezzel, számukra szinte nem is létezik rozé a világban. Hogy vajon ki a hibás ezért? A fogyasztóknak az a része, akik elunták a próbálkozást és elfordultak a jellegtelen boroktól? Netán azok a termelők, akik kritika nélkül gyártják az egyenízű, jellegtelen, uniformizált gyümölcsszörpszerű rozéikat? Vagy azok a fiatalok vagy laposabb pénztárcájú borfogyasztók, akik nem engedhetnek meg jobb borokat maguknak, és így folyamatosan elősegítik a gyenge rozék újratermelődését?

Válasz nincsen, de a gyenge minőség elfogadása mégiscsak egyfajta cinkosságot feltételez. A rozé mint bortípus a mai formájában soha nem volt tradicionális a Kárpát-medencében. Nem volt kiemelt termőhelye úgy, ahogy volt a sillernek a legtöbb kadarkás területeken. Nem lenne célszerű önálló kategóriát létrehozni a rozékínálat számára, hiszen legfeljebb egy kierőszakolt identitás lenne köthető ezekhez a borokhoz, valódi tartalom nélkül.

Megoldás? Helyén kell tehát kezelni a rozékérdést is és itt is hagyni, hogy a minőség érvényesüljön. A minőség, ami kézen fogva jár az egyediséggel. Amihez minden adottságunk megvan, csak ne hagyjuk érvényesülni a középszert! Ennél termelő és fogyasztó is többet érdemel.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)