Gárdonyi Géza, midőn az Egri csillagok című regényét írta, aligha sejthette, hogy e művel nemcsak a magyar irodalom nagykönyvébe írja be magát, hanem érdemlegesen hozzájárul a magyar történelmi önkép alakulásához, a magyar nemzeti tudat erősítéséhez. Mint ahogy azt sem, hogy regénye alapját adja majd a magyar filmeposzok egyikének, s hogy Magyarország kedvenc könyvévé választják (2005).
Mi több, még a borszakma is tiszteleg előtte, id. Gál Tibor zseniális ötletét, hogy legyen az Egri Bikavér elnevezésű kultikus magyar vörös házasításnak egy fehér párja, végül Egri Csillag néven vitték sikerre.
A Nicolae Ceausescu nevével fémjelzett történelmi kor ingerszegény időszakában nem volt kérdés, hogy úgyszólván minden diák elolvassa a művet, abban versenyeztünk a hetvenes évek végén, hogy ki hány évesen fejezi be először, sokunknak a mesékkel együtt adták kezébe a regényt, hét-nyolc éves korban. Nem csoda, hogy az 1552-es évszám nemcsak a történelmi érdeklődésű polgártársainknak mond valamit, hanem a mindennapok emberének is sok esetben.
Kézenfekvő volt, hogy e nevet válassza az egri vár szívében működő boutique hotel, melyben 15 tematikus szobát alakítottak ki. Ugyanezen a néven működik a szálló étterme is.
Eger vendéglátásában hosszú ideig két kiemelkedő helyet tartottak számon, ezeket díjazta magas pontszámmal az Alexandra, majd a Gault Millau étteremkalauz: az Imola udvarház, ebből lett a Macok bisztró, valamint a Zsálya, mely a Maklári útról a Széchenyi utcába való költözése után a Trifla nevet vette fel. (Eger környéke kedvelt terep a szarvasgombavadászok körében.) Melléjük sorakozott fel a Depresso, valamint az 1552 étterem.

„Íz, élmény, történelem – egy helyen”– fogalmaz lényegre törően a honlap. S valóban, mindez csodás harmóniában egyesül itt. A beltér igényes, az ablakszerű vitrinekben szépen elrendezett borok és borospoharak, a termeket elválasztó, középkori hangulatot árasztó falakon fekete táblán a napi ajánlat olvasható. Nyáron a teraszról a kilátás fenséges. Hasznos tudnivaló, hogy aki az étterembe igyekszik, nem kell kifizesse a belépőt a várba, kap a pénztárnál egy „igazolólapot”, amit le kell adni a vendéglátóegység személyzeténél.
Kortárs magyar konyhát visznek, néhány nemzetközi fogással színesítve az ételválasztékot.
2024 februárjában kínálnak többek között szilvásváradi pisztrángot halászlémártással, rakott túrós csuszával, szalonnapörccel, halbőrropogóssal, bükki szarvasragut vargányagombával, sztrapacskával és mangalicapörccel, érlelt Angus bélszínt fehércsokoládés szarvasgombás burgonyaszufléval, pecsenyemártással, brokkolinivel, török kávés csokoládétortát és mákos gubát.